Connect with us

Blogbazár

Bocsi, elkevertük! – Nem találja az ügyészség Jávor Benedek Elios-ügyben tett feljelentését

Megosztás

Az ügyészség önmagát múlja alul: az Elios-ügyben immár nem csupán az orra előtt heverő bizonyítékok megtalálására képtelen, de az ügyben tett feljelentés sincs meg náluk – írta közösségi oldalán Jávor Benedek.

elios
Megosztás

Az ügyészség önmagát múlja alul: az Elios-ügyben immár nem csupán az orra előtt heverő bizonyítékok megtalálására képtelen, de az ügyben tett feljelentés sincs meg náluk – írta közösségi oldalán Jávor Benedek.

Tavaly nyári a papír

Ahogy a Népszava megírta, még tavaly nyáron tettem feljelentést az Országos Rendőrfőkapitányságon, amelyben rámutattam, hogy az Elios korrupciós sorozatát aligha volt lehetséges zavartalanul végrehajtani az érintett önkormányzatok és az uniós pénzeket kezelő központi intézmények, így a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség közreműködése nélkül, azaz felvetődik, hogy a csalássorozatot szervezett keretek között hajtották végre. Azt is vizsgálni kell, hogy hogyan volt lehetséges, hogy a nyilvánvaló bizonyítékok dacára a nyomozó hatóságok lezárták az ügyet bűncselekmény hiányában. Mindezek a bűnpártolás és a hivatali visszaélés gyanúját is felvetik.

Az ORFK átpasszolta…..

Az ORFK tavaly augusztusban arról tájékoztatott, hogy a feljelentésemet átették a Központi Nyomozó Főügyészségre. A közelmúltban érdeklődtem a Főügyészségen, hogy történt-e érdemi lépés a feljelentés ügyében, rendeltek-e el nyomozást, hogy áll a történet. Ekkor derült ki, hogy a Főügyészség egész egyszerűen nem találja sem ügyszám, sem a feljelentő, sem az Elios neve alatt a feljelentésemet.

Ott tartunk, hogy a magyar nyomozati szervek immár nem csak az orruk előtt heverő, és az OLAF által világosan be is mutatott bizonyítékokat nem találják Elios-ügyben, de most már egész egyszerűen a feljelentéseket is elvesztik, hogy ne kelljen semmilyen vizsgálatot folytatni.

Nem tudom milyen bizonyíték kell még

arra, hogy az ügyészség végleg letett törvényes feladatainak ellátásáról, a közérdek és a közpénzek védelméről, és egy egyszerű politikai maffiacsoport szolgálatába állt. Nyomozati és közvádlói funkciói megszűntek, a miniszterelnök bűnöző vejének mosdatására szűkült a tevékenysége.

Az Elios által ellopott 13 milliárd forintot, továbbá a vállalhatatlan minőségben kivitelezett közvilágítási rendszerek újbóli cseréjének árát pedig a magyar adófizetők állják. Akik egyébként az Orbán vejét velük szemben gyalázatosan mentegető ügyészséget is fizetik,

Itt olvashatjátok az eredeti feljelentést, és az ORFK tájékoztatását arról, hogy átküldték a feljelentést a Központi Nyomozó Főügyészségre.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük