Blogbazár
Vásárhelyi Mária: El a kezekkel Nagy Blankától!!! – a szennymédia közönsége éppen úgy viselkedik, amire két évtizede szocializálják….
El a kezekkel Nagy Blankától!!! Nagy Blanka érettségi előtt álló, fiatal lány. Megnyilvánulásaiból nyilvánvaló, hogy korosztályánál érettebb, autonóm, felnőtt módon gondolkodó, bátor nő.
A kormánypárti, szélsőjobboldali sajtó szellemi verőlegényei hónapok óta a legaljasabb módszerekkel próbálják lejáratni,
amiért egy tüntetésen kemény szavakkal kritizálta a kormányt és a kormányfőt. Néha szánalmasan nevetséges, máskor az emberi méltóságába gázoló rágalmakkal, megalázó kijelentésekkel, fotókkal kívánják hitelteleníteni, semmilyen eszköztől nem riadnak vissza, tényleg olyanok, mint a harci kutyák. És bármennyire felnőtt lány is Nagy Blanka, és azt gondolja, hogy nem fog rajta a mocskolódás és megalázás, mi tudjuk, hogy ezt senki, de különösképpen egy 18 éves lány, nem úszhatja meg súlyos sérülések nélkül.
Mert most persze vagány dolognak tűnhet a szennymédia kereszttűzében állni az ütéseket,
de amikor majd akárhova lép, mindenhol ez fog visszaköszönni, és ujjal mutogatnak rá az utcán, gúnyos megjegyzéseket tesznek ha meglátják, akkor ez már egyáltalán nem lesz vagány, ez őrjítő lesz. Mert jól láthatjuk, hogy a szennymédia közönsége éppen úgy viselkedik, amire két évtizede szocializálják. És ezt kellene felfognia mindenkinek, akiben még működik az emberi felelősség és az empátia.
Elsősorban a demokratikus ellenzéki pártokra gondolok!
Mert hányingerkeltő, amit az egyik szennylap munkatársa művelt, amikor a diáklány alá fotózott, de erre nem kerülhetett volna sor, ha nem hívja meg egy párt szónoknak a kampányrendezvényére. Nem akarom relativizálni a kormánypárti, szélsőjobboldali média munkatársainak felelősségét és égbekiáltó gátlástalanságát, de éppen mert ilyenek, kellene több felelősséget és önmérsékletet tanúsítani az ellenzéknek.
Nagy Blanka nem eszköz!
És nem szabadna felhasználni egy bátor, okos lány tapasztalanságát, hiszen ő még nem tudja, de mi már tudjuk, hogy a goebbelsi propagandagépezet nem ismer határokat, bármeddig képes elmenni a másik ember alázásban, gyalázásában, ha ezt kívánja tőlük kenyéradó gazdájuk. Látjuk és tudjuk, hogy hány embert tettek tönkre a hazugságaikkal, lejárató kampányaikkal. Nekünk demokratáknak kell megvédeni ezt a fiatal lányt attól, hogy ez a politikai alvilág tönkretegye, mielőtt még eldönthetné, hogy valójában mit is akar kezdeni az életben. Senki ne próbálja helyette eldönteni, adjuk meg neki az esélyt, hogy ő döntsön a saját életéről.
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Szanyi Tibor: aki hülye, haljon meg! – A parajdi-eset: aratták a turizmus gyümölcsét, de nem foglalkoztak az értékmegőrzéssel
- A grenoblei BL-fiesta tömegébe hajtott egy autó
- Gábor György leleplezte Gulyás Gergely legújabb cinikus hazugságát – A diktatúra sosem egyik napról a másikra születik
- Amerikai álom magyar földön – Mi és miért vonzza ide az amerikai családokat?
- Szabó Bálint: botrányok és következmények – ‘A börtön ablakában…’?
- Már nem képes emberi hangon szólni – Ami mostanában zajlik Magyarországon, az rémes
- Mi lesz veled, Budapest – mi következik a kormány inkasszója után?
- A Megafon honnan támogatott cucc? – 5.800 milliós bevételből lett 2024-ben veszteséges – Hiába, ami jó, az jó….
- Első nap egy új munkahelyen: túléltem. Alig….
- Vége a szerelemnek, marad a csalódás: Hugh Jackman és Deborra-Lee Furness ‘rosszízű’ válása ‘ágytól-asztaltól’
moareka
2019.04.17 09:01 at 09:01
Tökéletes!