Ez a nap
Tavaly naponta kilenc család veszítette el az otthonát
A Demokratikus Koalíció ismét benyújtja azt a törvényjavaslatát, amelyik megtiltaná, hogy kisgyermekes családokat lakoltassanak ki.
Az utóbbi öt évben megháromszorozódott a kilakoltatások száma
Dobrev Klára, a DK EP-listavezetője keddi budapesti sajtótájékoztatóján emlékeztetett arra, hogy ezen a napon lejárt a kilakoltatási moratórium. A kormányt bírálva hangsúlyozta, hogy az utóbbi öt évben megháromszorozódott a kilakoltatások száma, tavaly pedig naponta kilenc család veszítette el az otthonát.
A kormány nemcsak eltűri ezt a helyzetet, hanem aktívan közreműködik abban, hogy családok ilyen helyzetbe kerüljenek – jelentette ki. Az elmúlt nyolc évben drámaian nőtt a szakadék a legszegényebbek és a leggazdagabbak között. Sokan még a rezsijüket sem tudják kifizetni. A kormány nem növelte a családi pótlékot vagy a minimálnyugdíjat – emelte ki a politikus. Minden negyedik ember a normális, tisztességes élethez minimálisan szükséges szint alatt él – hangsúlyozta.
A kilakoltatásra várók között akár 3-4 ezer olyan család is lehet, amely eddig önkormányzati vagy állami lakásban élt. Az állam tehát még azt a védelmet sem adja meg nekik, hogy fedél legyen a fejük felett – fogalmazott.
A DK régebbi javaslatából a kisgyermekesek kilakoltatását tiltó részt veszi újra elő
Kérdésre válaszolva azt mondta, hogy több ellenzéki mozgalom és párt is foglalkozott a kilakoltatások kérdésével. Hozzátette, a DK-nak korábban volt egy hétpontos javaslata az ügyben, abból most a kisgyermekes családok kilakoltatását tiltó részt veszik újra elő.
Dobrev Klárát kérdezték a szocialista Bangóné Borbély Ildikóról, aki a múlt héten úgy válaszolt egy, a Fidesz támogatottságának növekedéséről szóló kérdésre, hogy sok a patkány Magyarországon. Azt felelte erre, hogy a fideszes politikusokról, kormánytagokról vagy a miniszterelnökről nagyon kemény mondatokat lehet mondani. „Én magam úgy gondolom egyébként, hogy velejéig korrupt politikai gazemberek”, de nem lehet emberi mivoltukban megsérteni a politikai ellenfeleket és ez különösen igaz az állampolgárokra – szögezte le. Ez túlmegy a politikai küzdelem keretein, ezért nem lehet ilyen mondatokat használni – tette hozzá.
Újabb kérdésre azt válaszolta, hogy Bangóné Borbély Ildikó bocsánatot kért és EP-képviselőjük, Ujhelyi István is levette azt a videófelvételt, amelyben patkánykormányról beszélt, ezért a szocialista párt vélhetően jó irányba halad afelé, hogy megoldja ezt a krízist.
(Forrás: MTI)
Szerző
Friss
- Elon Musk nyomán Ön szerint milyen nevet választana Mészáros Lőrinc, ha várost alapítana?
- Csekkold, hogy a tiéd köztük van-e: 5 csillagjegyre élete legjobb nyara vár….
- Ujhelyi István: már érzi az ország a NER-váltás ízét!
- Hej, ha én gazdasági miniszter lehetnék…!
- Szokjunk hozzá, hogy a fejünkre potyogtatnak? – Hétvégi Lendvaiságok….
- Medvegyev: ‘senki sem garantálja, hogy Kijev megéri május 10-ét’
- ‘Újabb Ferrari Felcsúton’, avagy ‘akinek nincs Ferrarija, az annyit is ér’? – De, hogy száll ki belőle a leggazdagabb magyar? – Frissítve!
- Nagyon izgi, hogy mit találnak ki ‘agytröszték’ Orbán Viktornak anyák napi köszöntőként…. – Frissítve!
- Horoszkóp leendő- és már anyáknak május első vasárnapján
- Pintér ‘mindenminiszter’: ha egy OBI, vagy Spar meg tudja oldani, miért ne menne ez az egészségügynek is?