Blogbazár
Breyer Gábor: Hova lett egy milla?
Szóval, Orbán az elmúlt időszakban úgy pattogott az Európai Néppárt és szélsőjobbos világ között, mint egy pingponglabda egy jobb ázsiai mérkőzésen, hibát hibára halmozott, hol benyalt, hogy szidott, kiplakátozta, leszedte, elnézést kért, felfüggesztette, lefüggesztette, ölelte Strachét, Salvinit, aztán rájött, hogy szarban van.
Kitalálta, ő majd megmutatja
ennek a keresztényüldöző, bevándorlás-támogató brüsszeli bandának, hogy nélkülözhetetlen lesz az EP mandátumokat illetően. A lehetséges 21-ből ő mint Magyarország, sőt Európa DNS-e, akinek semmi sem lehetetlen, mert még utcai harcos is, egyszóval a 21 helyből ő legalább 22-t fog bemutatni az átok sorosbérenceknek.
Pénz, fáradtságot nem kímélve félelmetes kampányba kezdett, az országot telezsúfolta a posztereivel, a lakájmédia tízszeres erővel nyomta a migránsozást, a fészbukon óránkét tolult a pofánkba a újabb és újabb grafikus Fidesz üzenet, a városokban, falvakban jártak fiatalok párosával becsöngetve az otthonokban agitáltak a kormánypárt mellett, gyorsan még betolt néhány milliárdot Délvidékbe és Kárpátaljába, a polgármesterek tették a dolgukat, dupla adag sonkát, krumplit, muskátlit osztogattak, majd vitték a szerencsétlen, tanulatlan nyomorgókat szavazni. A hálás katolikus egyház is kivette a részét a kampányból
Mert nyerni kell!
Semmi nem számít. Nem emlékszem ilyen intenzitásra a 2018-as választások előtt, úgy látszik, most nagyobb volt a tét, legalábbis neki. Meg is lett az eredménye, egymillió nyolcszázezer (1 800 000) szavazót kalapált össze, 52% százalék lett belőle, 13 mandátum. A fene! Mégsem 22!
De várjunk csak!
2018-ban 2 800 00 voksot kapott. Hova lett egy milla? Talán úgy gondolták, hogy az EP választás nem annyira fontos? Ugyan. Az átlag fidesz szavazó, ha vezér hadba szólítja, megy a csatába függetlenül attól, hogy a harcmezőn van-e ellenség, vagy nincs.
Neadjisten egy millióan rájöttek, hogy Orbán csal, lop, hazudik? Az is lehetetlen, hiszen tudja, de csakis ő védheti meg az asszonyát, a hazát a migránsoktól, tehát ott a helye az ütközetben.
Felmerült bennem, de hát butaság! Lehet 2018-ban azt az plusz egy millát a zseniális választási rendszer produkálta? Lehetetlen! Orbán nem olyan!
Szerző
Friss
- Időjárás: nem kell félni, nem fog (nagyon) fájni
- Ha az ember gazdag, én az vagyok – Két férfi és kétszer három tétel
- Holnaptól, ha hülyeséget kommentelsz, kimegy Lánczi és elveszi a laptopodat? – kérdezte egy hozzászóló a Kocsis-javaslat hallatán
- Magyar: ne ijedjenek meg, nem M. Lőrinc és T. István érdekeltségei kerültek veszélybe, hanem az óvodák, iskolák és kórházak felújítása
- 2023-ban 1,2 milliárd 1.200 millió- hiányzott a Fidesz-pártkasszából – Ki a hitelező és mi a biztosíték?
- „A vietnámi háborút Karácsony dédnagyapja indította el…” – Cirka ennyire igaz a főpolgármester szerint a Szentkirályi-klipsorozat
- Kiszivárgott a lebutított narancssárga mesterterv, avagy porszem került a Fidesz-gépezetbe
- Cannes-i kitekintő, indul a show – Mesterkurzus Meryl Streeppel
- Hiába beszél nekik (is) Pellegrini elnök – Orbán Viktor és társai a szégyenletes úton
- Eljárás a Meta ellen az EU-ban, a kiskorúak védelmében