Kultúra
József Attila-mellszobrot avattak a Ferencvárosban

József Attila-mellszobrot avattak Budapesten, a IX. kerületben, a költő egykori lakóhelye közelében, a Ferenc téren csütörtökön.

Pintér Attila bronzból készült alkotását
Tarlós István főpolgármester, Bácskai János, Ferencváros polgármestere és Juhász Judit, az Anyanyelvápolók Szövetségének elnöke, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) szóvivője avatta fel a Ferencvárosban.
„József Attila életének színtere kulturális örökségünk kitörölhetetlen része. Emlékezni róla, ápolni, megismertetni mulaszthatatlan kötelességünk” – hangsúlyozta köszöntőjében Tarlós István.
A főpolgármester szavai szerint a költő megjelenítése a téren visszavisz a múltba, felejthetetlen alakja mint néma szemtanú jelenik meg a megváltozott élettérben, a szobornál elidőzve, a megtört arcot fürkészve ma is eleven jelenik meg a múlt súlyos öröksége.
A család első otthona
Mint mondta, Pintér Attila műalkotása érzékenyen megmintázott mű, amely hűen adja vissza a költő nélkülözésekkel teli alkotó életének lényegét, akinek a nyomor, kilátástalanság, kiszolgáltatottság kitörölhetetlen nyomokat hagyott szinte minden alkotásán. „A portré egyszerű, letisztult eszközökkel, mégis árnyaltan mutatja be a szelíd arcon az emberi szenvedés letörölhetetlen nyomait” – fogalmazott Tarlós István.
Bácskai János, Ferencváros polgármestere arról beszélt, hogy József Attila De szeretnék gazdag lenni… kezdetű verse szinte bizonyosan a Ferenc tér 11-es számú ház 3. emeletén született. Ez volt a család első otthona, ahol éveken át laktak. Beszélt arról is, hogy szintén ebben a házban írta József Attila Jelen, múlt, jövő című szonettjét.
Egy nehéz sorsú költőzseni
Juhász Judit, az Anyanyelvápolók Szövetségének elnöke köszönetet mondott a főpolgármesternek és a kerület polgármesterének azért, hogy felkarolták a Nemzeti Alapítvány és az Anyanyelvápolók Szövetségének kezdeményezését, amelynek eredményeként felavathatták a költő mellszobrát.
Mint felidézte, gyermekkorában Külső-Ferencvárosban szinte mindenki számon tartotta, hogy ott lakott az élő legenda, „a mi költőnk, a mamával és két nővérével, háziurak notórius kilakoltatottjaiként, örökös harcban a napi betevőért, mint oly sokan errefelé”. Hozzátette: nagyot változott, újjászületett a városrész, ahol otthonra lelt Pintér Attila alkotása. A mellszobor „gyöngéden megformált vonásait szemlélve, egy nehéz sorsú költőzseni örök gyermeki lelkéhez juthatunk közelebb, amely lélek nem bírta el egyszerre az élet és a betegség terheit” – mondta Juhász Judit.
(Forrás: MTI)
https://varosikurir.hu/jozsef-attilaval-a-gyuloletkelto-hazaarulok-ellen-igy-is-lehet-igy-kell/
Szerző
Friss
- A szemednek hiszel, a zsebednek, vagy Takács Péternek? – Utóbbi elvárja, hogy neki…..
- Tarjányi Péter: a digitális bomlasztás a közösségi oldaladon – Dolgoznak a fiúk…..
- Budai Gyula, az Orbán-rendszer mindenese, feljelentő üzemmódba kapcsolt
- Juszt László: az év 28. hetében ezeket kérdezném Orbán Viktortól a fidesz-harsona mikrofonállványa helyében…
- Qvik fizetés és adatvédelem: hogyan felel meg a rendszer a jogszabályi elvárásoknak?
- Magyar Péter: nem volt még példa arra, hogy egy magyar párt nyíltan szövetségre lépjen egy magyarellenes román formációval
- Lévai Anikó és a politikusfeleségek csendes hatalma – avagy a NER hátországa
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 10., csütörtök
- Dr. Zamecsnik: nem üres politikai jelszó, hanem valós jogi forgatókönyv lehet a Tisza Párt „út a börtönbe” programja
- Megvan végre a felelős az MH17-es maláj repülőgép katasztrófájért: a bíróság Oroszországra mutatott