Kultúra
Magyar filmsiker Sanghajban
Rendezői díjjal jutalmazta Bogdán Árpád Genezis című alkotását a filmkritikusokból álló zsűri a 22. Sanghaji Nemzetközi Filmfesztiválon.
Mottó: a fény és az élet
A Magyar Nemzeti Filmalap hétfői közleménye szerint tíz nap alatt 47 sanghaji moziban 522 filmet vetítettek Ázsia legnagyobb presztízsű filmes rendezvényén. A filmalap támogatásával készült Genezis a fesztivál Belt and Road (Egy övezet, egy út) válogatásában szerepelt.
A válogatás, amelyet „a fény és az élet” mottóval rendeztek meg, 24 ország egy-egy kurrens filmjét mutatta be. A díjátadó a sanghaji Walt Disney színházban volt. Bogdán Árpád forgatókönyvíró-rendező és Dobos Tamás operatőr személyesen vett részt a premieren és a díjátadón.
Kínában is látni fogják
Bogdán Árpád mozifilmje, a Genezis, a bűn, a megtisztulás és az újjászületés drámája. A bibliai eredettörténet a társadalom legkülönbözőbb rétegeiből érkező emberek sorsán keresztül elevenedik meg. A Genezis világpremierje a 2018-as Berlinalén volt, azóta számos fesztivál tűzte műsorra – Spanyolországban, Németországban, Bulgáriában, Franciaországban és Olaszországban is díjazták fesztiválokon.
A Filmalap nemzetközi értékesítési részlege, a HNFF World Sales több területnek, köztük Kínának is eladta a Genezis forgalmazási jogait, így a magyar film hamarosan látható lesz Kínában.
A nemzetközi fesztiválközönség először Sanghajban láthatta a közelmúlt két legnagyobb magyar közönségsikerét, a Valami Amerika 3. és a BÚÉK című, filmalapos támogatással készült alkotást. Bogdán Árpád Gettó Balboa című, két Magyar Filmdíjjal – legjobb dokumentumfilm, legjobb operatőr: Bordás Róbert – elismert fekete-fehér alkotását szintén bemutatták a sanghaji fesztiválon.
(Forrás: MTI)
Szerző
Friss
- Orbán: a jobboldaliságban az a szépség, hogy nem túlságosan izgalmas, a baloldalon minden pofon jó helyre megy
- A nehezített körülmények ellenére is már közel 13 ezren jelentkeztek a külképviseleteken szavazásra
- Időjárás: nem kell félni, nem fog (nagyon) fájni
- Ha az ember gazdag, én az vagyok – Két férfi és kétszer három tétel
- Holnaptól, ha hülyeséget kommentelsz, kimegy Lánczi és elveszi a laptopodat? – kérdezte egy hozzászóló a Kocsis-javaslat hallatán
- Magyar: ne ijedjenek meg, nem M. Lőrinc és T. István érdekeltségei kerültek veszélybe, hanem az óvodák, iskolák és kórházak felújítása
- 2023-ban 1,2 milliárd 1.200 millió- hiányzott a Fidesz-pártkasszából – Ki a hitelező és mi a biztosíték?
- „A vietnámi háborút Karácsony dédnagyapja indította el…” – Cirka ennyire igaz a főpolgármester szerint a Szentkirályi-klipsorozat
- Kiszivárgott a lebutított narancssárga mesterterv, avagy porszem került a Fidesz-gépezetbe
- Cannes-i kitekintő, indul a show – Mesterkurzus Meryl Streeppel