Arany, Ezüst és Bronz Szőlőfürt a magyar filmeseknek
Bogdán Árpád, Varga Ágota és Schwechtje Mihály filmjeit is díjazta a zsűri Lengyelországban, a hétvégén véget ért lagówi nemzetközi filmfesztiválon
Ami fontos…
Bogdán Árpád, Varga Ágota és Schwechtje Mihály filmjeit is díjazta a zsűri Lengyelországban, a hétvégén véget ért lagówi nemzetközi filmfesztiválon
Rendezői díjjal jutalmazta Bogdán Árpád Genezis című alkotását a filmkritikusokból álló zsűri a 22. Sanghaji Nemzetközi Filmfesztiválon. Mottó: a fény
Négy magyar alkotás is szerepel Ázsia legnagyobb presztízsű filmes rendezvényén, a szombaton kezdődő Sanghaji Nemzetközi Filmfesztiválon – közölte a Magyar
Három zsűri is díjazta Bogdán Árpád rendezését, a Genezis című filmdrámát a hétvégén, az idén 20. alkalommal megrendezett európai filmek
Bogdán Árpád filmje, a Genezis nyerte a Fünf Seen Filmfesztivál fődíját a hétvégén Dél-Németországban. A seregszemle csaknem 150 filmet vonultatott fel.
Bogdán Árpád második mozija, a Genezis a 68. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál Panoráma szekciójában debütált, egyedül képviselve a magyar játékfilmet. Nálunk
A 68. Berlini Nemzetközi filmfesztiválon egyetlen nagyjátékfilm képviseli Magyarországot, a Genezis. A film egyik gyerekszereplője a 10 éves Csordás Milán,