Öcsi, a hajdani állami gondozott, mostanság újra azon a Teréz körúti lépcsőn tengeti a mindennapjait, ahol pár éve meghalt mellette a legjobb barátja.
A sok ostoba és tudálékos bámész könnyen rásüti, hogy bizonyára részeg, mert Öcsinek néha remeg a keze, és a teste, a szavakba pedig gyakran belebotlik a nyelve.
A lépcsőn apró tárgyakkal veszi magát körül. A tárgyak nem bántják, és nem ítélkeznek felette.
Nem sörre, borra, vagy pálinkára. Vizet iszik.
Szája szélén ilyenkor kicsordul a nyál. Nem szép látvány. A betegségekben nehéz szépet találni.
Az elmúlt télen levágták a bal lábának ujjait. Elfagytak, mint az emberi szívek.