Connect with us

Sport

Siklósi Gergely parádés vívással világbajnok

Megosztás

A párbajtőröző Siklósi Gergely látványos és eredményes vívással aranyérmet nyert pénteken a budapesti olimpiai kvalifikációs világbajnokságon.

A venezuelai Francisco Limardóval szemben

izgalommentes győzelemmel kezdte a napot a 64-es táblán, majd következett két olyan mérkőzése, melyet hosszabbításban nyert meg: az elsőt a Rio de Janeiróban olimpiai bajnok dél-koreai Park Szang Jung, a másodikat pedig a japán Jamada Maszaru ellen. A negyeddöntőben könnyebben boldogult Bas Verwijlennel, a hollandot – aki az előző fordulóban Rédli Andrást győzte le ráadástussal – hét találat különbséggel verte.

A BHSE 21 éves vívója, aki tagja volt az idei, düsseldorfi Eb-n bronzérmes magyar csapatnak, a döntőért az olasz Andrea Santarellivel vívott, és menet közben egy 12-0-s sorozatot produkálva hattusos sikerrel lépett tovább.

Az aranyéremért

a csapatban háromszoros Európa-bajnok Szergej Bidával kellett megmérkőznie. A 26 éves orosz már sokkal nagyobb falatnak bizonyult, de Siklósi még nála is jobb napot fogott ki, ezt jelezte, hogy a nehéz helyzetekből is ki tudott keveredni. A lelátón szép számban foglaltak helyet orosz szurkolók, így a “Ria, ria, Hungária” biztatás mellett a “Rasszija, rasszija” is gyakran felhangzott a BOK Csarnok központi termében.

A magyar párbajtőröző 3-2-nél vezetett először,

egy darabig őrizte előnyét, de 5-3 után sorozatban öt tust kapott. Később is volt még három találatnyi hátrányban, 6-9-ről 9-9-re zárkózott fel, 10-13-nál azonban már nagyon nehéznek tűnt a helyzete, mivel bő fél perc maradt csak a mérkőzésből. Aztán kicsivel később három másodpercnyi vívóidő alatt háromszor találta el ellenfelét, Bida nem is értette, hogy történhetett ez meg. Húsz másodperccel a vége előtt megint Siklósi volt pontos, és 11 volt hátra, amikor egy együttes találattal eldőlt a mérkőzés. A magyar párbajtőröző magasba lendített karokkal ünnepelte hatalmas sikerét, kiment a közönséghez és többször meghajolva köszönte meg a támogatást.

A későbbi győztes Siklósi Gergely (j) és az orosz Szergej Bida a vívó-világbajnokság férfi párbajtőr versenyének döntőjében a budapesti BOK Csarnokban. Fotó: MTI/Czagány Balázs

Siklósi Gergely: végig magabiztos voltam

„Nagyon erős ellenfél az orosz, hasonlóan vívott, mint én”– kezdte a Szergej Bida elleni döntője összefoglalását.

„Az asszó során végig magabiztos voltam, ő viszont taktikusan küzdött, ezért tűnhetett hullámzónak az összecsapásunk. Nagyon felkészültem belőle, de érződött, hogy ő is belőlem. A kulcs szerintem az volt, hogy 10-13-nál meg tudtam lepni őt”– folytatta.

A BHSE 21 éves párbajtőrözője megemlítette, mestere, Dancsházy-Nagy Tamás azzal engedte fel a pástra, hogy neki kell irányítania. Ez saját bevallása szerint sikerült is neki, még akkor is hitt magában, amikor hátrányba került.

Siklósi nemcsak technikás,

gyors és pontos vívást mutatott be pénteken, nagyon jó tempóban elindított kitörésekkel és eredményes dobott szúrásokkal, hanem koncentrált is volt: három mérkőzést egy tussal nyert meg, kettőt ráadásul hosszabbításban. Az aranyéremig vezető útra visszatekintve éppen a két, „aranytusos” összecsapását nevezte a legnehezebbnek, azok közül is a japán Jamada Maszaru elleni nyolcaddöntős párharcot.

Siklósi Gergely, miután győzött az orosz Szergej Bida ellen a vívó-világbajnokság férfi párbajtőr versenyének döntőjében. Fotó: MTI/Czagány Balázs

Edzője, Dancsházy-Nagy Tamás úgy fogalmazott, hogy Siklósi flow-ban volt.

„Azt hiszem, ez jó kifejezés erre, amit láttunk. Egész nap érezte a vívást, a hazai közönség pedig olyan pluszt adott neki, hogy egyszerűen nem lehetett mást tenni, tust kellett szúrni, és lehetőleg eggyel többet, mint az ellenfél”– folytatta.

Arra a kérdésre, milyen érzések kavarognak benne tanítványa győzelme után, először arról beszélt, hogy férfi párbajtőrben elsősorban a csapat olimpiai kvalifikációjára helyezik a hangsúlyt.

„Ma még egy kicsit ünnepelünk, de holnap már készülünk a nagy kihívásra. Mindenképpen azt szeretnénk, ha a csapat szerezne kvótát az olimpiára, ez az elsőszámú feladat. Ma este megtapsoljuk Gergőt és holnap megy a történet tovább”– mondta, majd az eredeti kérdésre is válaszolt: „őszintén megmondom, elsírtam magam a végén”.

Ugyanakkor felidézte, hogy 2013-ban, a párbajtőrcsapat hazai győzelme alkalmával már átélt hasonló örömet.

Siklósi Gergely, aki Imre Géza 2015-ös moszkvai diadala után nyert ismét magyar aranyat ebben a szakágban, az eredményhirdetés után autogramokat osztogatott és közös fényképeket készített a szurkolókkal.

A 64 között:
Siklósi Gergely-Francisco Limardo (venezuelai) 15-10
Rédli András-Michele Niggeler (svájci) 15-11
Dmitrij Alekszanyin (kazah)-Nagy Dávid 15-10

A 32 között:
Siklósi-Park Szang Jung (dél-koreai) 10-9
Rédli-Ruben Limardo Gascon (venezuelai) 12-11

A 16 között:
Siklósi-Jamada Maszaru (japán) 10-9
Bas Verwijlen (holland)-Rédli 8-7

Negyeddöntő:
Andrea Santarelli (olasz)-Yannick Borel (francia) 15-12
Siklósi-Verwijlen 15-8
Igor Reizlin (ukrán)-Ruszlan Kurbanov (kazah) 15-12
Szergej Bida (orosz)-Kano Koki (japán) 15-12

Elődöntő:
Siklósi-Santarelli 15-9
Bida-Reizlin 15-10

Döntő:
Siklósi-Bida 15-14

Férfi párbajtőr egyéni, világbajnok:

Siklósi Gergely
2. Szergej Bida (Oroszország)
3. Andrea Santarelli (Olaszország) és Igor Reizlin (Ukrajna)
…15. Rédli András
…59. Nagy Dávid
…98. Koch Máté

(MTI)

Szatmári András ezüstérmes a budapesti vívó-világbajnokságon

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük