Ez a nap
DK: iparszerűvé vált az uniós pénzek lenyúlása
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint iparszerűvé vált az uniós pénzek lenyúlása, amit egy közelmúltban visszavont pályázat is példáz.
Nagy-Huszein Tibor, az ellenzéki párt alelnöke sajtótájékoztatón elmondta, a Miniszterelnökség arra hivatkozva törölt egy vidéki fejlesztésről szóló uniós pályázatot, hogy a beérkezett pályázatok fele csalásra épült.
A DK politikusa szerint ezzel a kormány átlépett egy határt, ugyanis a csalók kizárása és szankcionálása helyett legalább 7 ezer tisztességes pályázót büntetett, akik közül több mint ezren, összesen 13,8 milliárd forintos támogatást kaphattak volna.
„A fejétől bűzlik a láb” – fogalmazott Nagy-Huszein Tibor, majd hangsúlyozta, az eset arról is árulkodik, hogy az uniós pénzek kisajátításának gyakorlata az ország vezetőitől begyűrűződött a kisebb vállalkozásokhoz is.
A DK alelnöke kérdésekre válaszolva hazugságnak nevezte azokat a sajtóhíreket, amelyek szerint a Czeglédy Csabához köthető iskolaszövetkezetek egyik fő feladata a DK-s pártmunka, szórólapozás volt. Nagy-Huszein Tibor kiemelte, a szövetkezetek szervezetten nem támogatták pártját, ugyanakkor szerinte az nem zárható ki, hogy az ott dolgozók munkaidejükön kívül, magánemberként szórólapoztak vidéki jelöltjeiknek. A DK kampányát nyugdíjasok is támogatták, ennek ellenére nem lehet azt állítani, hogy a nyugdíjfolyosító segítené a pártot – szemléltetett.
(Forrás: MTI)
Szerző
Friss
- Döntött a törvényszék: Budapest Főváros Önkormányzata jogosult az azonnali jogvédelemre
- Nem akarom! Nem akarom! Nem akarom!
- Szathmáry Eörs: „Ludas Matyi már nincs, de van helyette Magyar Nemzet”
- Nem vicc: a magyar költségvetés idei legnagyobb vasúti beruházása a MÁV-Volán-csoport új székháza
- Magyar drogbárók lefoglalt fegyvereit bocsátja licitre a NAV
- A magyar kormány ebben az esetben végre a jó oldalon áll – Orbánék befogadnak
- Pályaválasztási horoszkóp – Mi illene hozzád, ha most kezdenéd?
- Nocsak, mi történt? Robert Fico támogatja Ukrajna EU-tagságát – Euro beszél…?
- Varga Judit és az Ő ‘vizsgaremeke’: egy fiókos TV-szekrény – Gratulálunk!
- Karácsony Gergely: a fővárosi önkormányzat megrendezi az idei Pride-ot – Rögvest reagált a kormány