Connect with us

Blogbazár

Hadházy Ákos: Ott beismerés, itt (el)hallgatás

Megosztás

Miután a hétvégén mindenki kielemezte Orbán Viktor tusnádfürdői beszédét – vagy épp kellő mértékben felbosszantotta magát rajta –, azt javaslom, felejtsük is el az egészet!

Ez a zavaros prédikáció csak arra szolgál,

hogy a hívek és az ellenfelek elől is elfedje a rendszer lényegét: a most éppen kereszténynek nevezett illiberális rendszer ugyanis nem szól másról, mint a közpénzek gátlástalan ellopásáról.

Microsoft-botrány

A tusnádfürdői beszédben sok mindenről volt szó, de egy szó sem esett például a Microsoft-botrányról. Pedig az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma 8,8 millió dollárra bírságolta a szoftvercéget, amiért a magyar leányvállalata manipulált állami beszerzésekben volt cinkos 2013 és 2015 közt (a tőzsdefelügyelet még kétszer ekkora bírságot szabott ki, de abban sok minden benne van, ettől tekintsünk most el). Ez nem csak állítás, ezt az MS Magyarország jelenlegi vezetése írásban elismerte, az amerikai igazságügy pedig az ügy lényegét nyilvánosságra is hozta.

A szövevényes történet lényege,

hogy az MS Magyarország tisztségviselői előre tudták, melyik állami szerv mennyiért akar licenceket, vagyis a szoftverek legális használatát lehetővé tevő engedélyeket vásárolni, és hogy melyik cég lesz a nyertes a beszerzéseken. Az amerikai központnál különféle trükkökkel elérték, hogy igen jelentős kedvezményeket adjanak. Ezt kellett tenniük, hiszen a magyar kormányzati vezetők ezt várták tőlük – az igazságügy által idézett e-mailekben utalnak is rá, hogy „odafönt” még nagyobb kedvezményt akarnak, sőt, arra is, hogy magának a miniszterenöknek a hozzájárulását is megkapták.

Na de miért baj, hogy nagy kedvezményeket adtak?

Azért, mert ezt a kedvezményt nem a magyar állam kapta, hanem a közbeiktatott közvetítő cégek. Az állami szervek ugyanis azt az árat fizették, amit előre kalkuláltak, a közvetítő cég viszont megkapta sokkal olcsóbban, így hatalmas profitja keletkezett. Az egyik ügyletben például 3,76 millió euró volt a tervezett beszerzés – persze uniós forrásból –, és véletlenül pont ennyi lett a végső ár is. Ebből 4400 licencet vettek, vagyis darabját mai árfolyamon több mint 270 ezer forintért. (Nem tudjuk, pontosan mit vásároltak, de azért érdemes megjegyezni, hogy egy „mezei” felhasználónak a Windows 10 operációs rendszer jelenleg csak 45 ezer forintba kerül.)

A közvetítő viszont nem annyit fizettek a Microsoftnak, mint nekik az állam,

hiszen előre kialkudták a kedvezményt, sőt, meg is rendelték a licenceket, még mielőtt a közbeszerzést hivatalosan kiírták volna. A fenti példában nekik megszámítotották a 4400 licencet 2,2 millió euróért, vagyis rögtön nyertek 1,5 millió eurót (mai árfolyamon közel félmilliárd forintot). Ezt a pénzt persze a közvetítők nem tartották meg maguknak, hanem – az amerikai igazságügy megfogalmazása szerint – a

„szoftverértékesítéssel kapcsolatos tisztességtelen kifizetésekre fordították”.

Magyarul: ez a pénzt az illetékes politikusok zsebébe vándorolt

És ne feledjük, a cégvezetők maguk hivatkoztak arra, hogy mindehhez a miniszterelnök engedélyét is megszerezték (csak halkan jegyzem meg, az Orbán-kormány 2010-ben még szakítani akart a Microsofttal, és nyílt forráskódú szoftverekre átállítani a magyar államot, de aztán 2012-ben Orbán találkozott a cég második emberével, és minden megváltozott).

Bár cégnevek nem szerepelnek az amerikai dokumentumokban,

a dátumok és összegek megvannak, ezek alapján már dolgozunk azon, hogy minden puzzle a helyére kerüljön. Két dolgot érdemes még megemlíteni: az MS Magyarország két legfontosabb vezetője 2016-ban, mikor kibukott az ügy, távozott a vállalattól, és – milyen meglepő – egyikük egy állami intézménynél kapott jól fizető állást, a másikból miniszteri biztos lett. „Senkit nem hagyunk az út szélén” – mondta a miniszterelnök úr, és ez igaz is, ha a tettestársaikról van szó.

A másik érdekesség,

hogy a Polt Péter vezette magyar ügyészség szokás szerint nem nyomoz és nem emel vádat. Bár a vizsgálat régóta zajlik, 2017 végén a Microsoft el is csapta a magyar partnereket, az ügyészség elutasította a feljelentést

„bűncselekmény hiányában”.

Most pedig, az amerikai igazságügy döntése után a lehető a legcinikusabb magyarázatot vették elő, amely szerint nekik az amerikaiak nem szóltak. Egyértelmű, nyilván senki sem tud angolul az egész ügyészségen, hogy elolvassa a dokumentumot, amelyben a cég jelenlegi vezetése elismeri, hogy bűncselekményt követtek el. Ebből is látszik, miért tiltakozik ez a kormány kézzel-lábbal az Európai Ügyészség ellen:

ameddig Polt a legfőbb ügyész, megtehetnek bármit, még egy beismerő vallomás sem lesz elég ahhoz, hogy vádemelésig eljusson egy ügy, amelyben ők sárosak.

Forrás

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük