Egy hete derült ki a nagyközönségnek, hogy az Orbán-család legidősebb sarja, Ráhel és családja marbellai egyéves kiruccanásuk után hazaköltöztek. Míg a hölgy butikot nyitott kisgyermekes szülőknek-nagyszülőknek,...
Véget ért a betétekre vonatkozó kamatplafon, az állam is egyre kevesebb kamatot kínál a kisbefektetőknek, úgyhogy eljött a pillanat, amikortól a nagybankok is beszállhatnak végre a...
Nem kell megvárni az ügyfeleknek 2024-et, megvan az első bank, amelyik már most a januári 7,3 százalékos kamatplafon alá vitte a lakáshitelét. A példája ragadós lehet,...
Apait-anyait beleadnak a bankok, hogy náluk nyissák meg a számlájukat a diákok. A most felvett egyetemistákért a diákhitel mellé nyitható számláknál még a kötelező ingyenességre is...
A pénzintézetek is követik az emelkedő inflációt, több intézmény tavasszal minden díját emeli. Elszabadult az infláció, egyre látványosabb a banki költségek emelkedése – számolt be a...
Ha egyszer megkaparintották, nem eresztik. Ahogy a Mészáros birodalom egyes érdekeltségeit Tiborcz cégei veszik meg és fordítva, úgy csencselnek egymással az Orbán család oldalágán is. Jelen...
Nevesebbnél nevesebb ügyfelekkel büszkélkedhet a Gránit Bank, miután kiderült: a Tiborcz István tulajdonolta BDPST Zrt. az óév utolsó napjaiban bejelentette a pénzintézet többségi tulajdonrészének megvásárlását -...
Még meg sem jelent az otthonfelújítási támogatásról szóló jogszabálytervezet, de egy alapvető igénylési feltétel máris megváltozik. E szerint nem csak a gázhálózatba bekötött, 1990 előtt épült...
Megjelent a Forbes Magazin „kerítésen belüli” legbefolyásosabb nőinek listája. Szembetűnő, hogy a két „kieső” Novák Katalin volt köztársasági elnök, valamint Varga Judit, aki korábban igazságügyi miniszter,...