Kerítésen innen
A baloldalnak semmi sem drága „a guruló dollárokért cserébe”?
Barcza Attila (Fidesz) szerint Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke és a „dollárbaloldal” büszke vezetője már nyíltan ír és beszél arról: azon dolgoznak, hogy „Magyarországot minél rosszabb helyzetbe hozzák”.
A pártközpontban, akarom mondani a Rogán-féle propaganda minisztériumban új lemezt tettek fel, vagy csak a már régi, ezerszer lejátszott bakelitet fordították meg. Az örök gyurcsányozás az állampárt imamalma, nincs olyan ellenzéki téma, amire ne tudnának ráhúzni.
Kiderült a „dollárbaloldal” akadályozta meg, hogy Magyarország hozzájusson az uniós forrásokhoz
„Valójában az unió azt mondta, hogy akkor kaptok pénzt, ha fölszámoljátok a NER-t. Csak ez bele van öltöztetve egy ilyen jogi köntösbe” – mondta Gyurcsány Ferenc. A DK elnöke a Spirit FM adásában ismerte el: pártja azon dolgozik Brüsszelben, hogy hazánk ne jusson hozzá a jogosan járó uniós forrásokhoz.
„Nem kell hazudni, mi voltunk ott! Ez volt a dolgunk. Igen, dolgoztunk azért, hogy az Európai Unió olyan feltételeket támasszon, amelyek lebontják, de legalábbis meggyengítik Orbán korrupt, önkényre épülő világát.”
A közösségi oldalán Gyurcsány azt írta, szembemennek Orbán kormányával.
„Ahol és ahogy tudunk, nyomást gyakorlunk rá. Hogy felszabaduljon a haza. Igen, dolgoztunk azért, hogy az Európai Unió olyan feltételeket támasszon, amelyek lebontják, de legalábbis meggyengítik Orbán korrupt, önkényre épülő világát. Az az ember csak az erőből ért. Akkor azt kell alkalmazni”
– írta a DK-elnök, aki szerint ők azért dolgoznak, hogy kikényszerítsék „a demokratikus fordulatot”.
Gyurcsány, a bűnbak. A Fidesz másfél évtizedes narrativája szerint mindenért (is) Gyurcsány a hibás. Hol van már az „elmúltnyolcév”? A DK elnöke háború párti, támogatja az uniós szaknciókat, miatta szabadultak el az árak, kirabolta a nyugdíjasokat, „szemkilövető”, rárontott a nemzetére és még Brüsszelben is elintézte, hogy Orbánék ne kapjanak egy eurocentet sem.
Hát, ha ez mind igaz lenne a patás ördögnek vissza kéne adni a villáját. (Nem, kivételensen nem az Apró-Dobrev villáról van szó)
Aztán itt van egy a soproni tesitanár, aki valamilyen véletlen baleset folytán 2018-ban országgyűlési képviselő lett. Nem az olvasó tehet róla, ha fogalma sincs arról, ki az a Barcza Attila. Lássuk be nem ő a legélesebb kés a Fidesz stelázsiban.
A háztartásökonómia–életvitel–testnevelés szakos tanár jó szolgálatot tesz a pártnak. Ha Virág, akarom mondani Rogán elvtárs kér valamit, akkor Barcza teistanár áll a rendelkezésére.
Hétfőn az azonnali kérdések órájában Barcza Attila feltette az őt régóta kínzó kérdést: a baloldalnak semmi sem drága „a guruló dollárokért cserébe”?
Barcza Attila (Fidesz) szerint Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke és a „dollárbaloldal” büszke vezetője már nyíltan ír és beszél arról: azon dolgoznak, hogy „Magyarországot minél rosszabb helyzetbe hozzák”. Egy korábbi Facebook-poszban elismerte, hogy „Brüsszelben azon áskálódnak”, hogy Magyarország ne kapja meg a neki járó uniós forrásokat – tette hozzá.
Úgy fogalmazott: ahogy a „dollárbalodaltól” megszokhattuk, saját hatalmi törekvéseik eléréséhez szándékosan kárt akarnak okozni a magyar embereknek.
Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára jelezte: már nem csak arról van szó, hogy a DK elnöke nyíltan azt állítja, hogy Magyarországgal szemben fellép, és az EU-ban mindent megtesz azért, hogy az ország ne kapja meg az őt illető pénzeket.
A DK képviselői az Országgyűlésben is nemmel szavaztak azokra a törvényjavaslatokra, amelyeket az Európai Bizottsággal való megegyezés érdekében nyújt be a kormány – mutatott rá ismertetve az érintett szavazásokat.
A fából vaskarika kör bezárult.
„Guruló dollár” : „dollárbaloldal = 4:4 – Hollik Fidesz-kommunikátor szólt: uff!
Szerző
Friss
- 2025, Magyarország: megtámadták a BKK egyik női munkatársát a Blahán, senki nem segített neki
- Orbán-Pintér urak! Ezt tényleg nem látták jönni, vagy csak tettek rá? – Frissítve!
- Magyar György: nem babra megy a játék
- Pottyondy Edina: gumicsontok, mi?! Ühümm, persze….
- Orbán Viktor: a magyar azt hiszi, hogy dörzsölt, de nem így van…. – Pénteki észosztás a Kossuth rádióból
- Köztünk élnek… köztük élünk
- Ez ám a magyar virtus: név nélküli tanár-értékelés a KRÉTA-ban
- Juszt László: Orbán mértéket vesztett
- Az önkényuralom szavatossága
- Nagy Márton -a boldog fogkrémtulaj- üzenete a budapestieknek: ez ilyen sport….