Budapesti hétköznapok
A civil segítés nagymestere: a Heti betevő

Csak nagyon indokolt esetekben közlünk felhívást. Az alábbi, amit a Heti betevő bocsátott ki, ezek közé tartozik hiszen ez a csapat és segítői a civil társadalom lelkiismeretének fontos szelete.

Igazi, rendes vasárnapi ebédek
Próbáltatok már 300 adag ebédet megfőzni? Eláruljuk, ez még egy étteremnek sem kis falat. A mi támogatóink mégis bevállalják, hónapról hónapra
– kezdődik a csapat köszönetnyilvánítása ami egyben újabb segítség kérés is, majd így folytatódik:
Áprilisban például a Padthai, a Kisüzem, a Kőleves, a Babka csapatának és Nagy Emese alapító-önkéntesünknek köszönhettük, hogy ízletes melegételt kapott mindenki, aki vasárnap hozzánk tért be ebédelni az Akácos Udvarba. Hálásak vagyunk nekik, hogy a mennyiség sosem fog ki rajtuk, a nevük garancia arra, hogy mindig minőségi fogások érkezzenek hozzánk. Mert tudjátok, ugye, hogy nekünk milyen fontos, hogy ne menzakaja feelinggel távozzanak vendégeink, hanem úgy érezzék, ez most egy igazi, rendes vasárnapi ebéd volt.
Ebbe a csapatba sosem késő becsatlakozni!
Mi folyamatosan keressük új főzőhelyeinket, hogy a már meglévőket ne terheljük túl. Ha éttermet vezettek, vagy van egy jó fej étteremtulajdonos barátotok, aki beszállna, keressetek minket az info@hetibetevo.hu címen
-fejeződik be a Heti betevő posztja.
És még egy felhívásuk…
Ha épp most ültetek le megnyomni a gombot a NAV oldalán, vagy még számoltok, iktattok, töltögettek az utolsó pillanatokban, NEKTEK SZÓL EZ A POSZT! Ne hagyjátok veszni adótok 1%-át, támogassatok vele minket, hogy minél több rászorulónak tudjunk ebédet adni a hét minden vasárnapján! Csak pár kattintás, megéri!
Adószám: 18619287-1-41
Hajrá!
Szerző
Friss
- A horoszkóp szerint ez a 4 legtöbbet hűtlenkedő csillagjegy – avagy kivel vigyázz, ha a hűség fontos neked
- Lehúzás, vagy bevett gyakorlat a fizetős diplomaosztó?
- Bruck András: Hadházy Ákos esete Magyar Péterrel
- Örülhet, akinek nem jut! – kommentelték a hírt, miszerint a Péterfyben lejárt alapanyagból is készül ebéd
- Kapu Tibor és az Axiom-4 legénysége visszatért a Földre – Nézze élőben!
- Tiborcz István: „mint üzletember, nem érdekel a politika” – És mint Orbán-vő?
- Magyar Péter kimondta, mi lesz rendszerváltása alfája és omegája
- Időjárás? Tiszta bolondokháza! – Napsütéstől jégverésig
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 15., kedd
- Trump Putyinnak: „súlyos vámokat vezetünk be, ha nem születik megállapodás ötven napon belül”