Kerítésen innen
Egyre jobban eldurvul a „csepeli fideszes polgárháború”- Németh Szilárd hiúsága az egész kerületet működőképességét veszélyezteti
Németh Szilárd és Borbély Lénárd belharcának „hősihalottja” lehet Csepel költségvetése.
Csepelen egy ideje egymásnak feszült a Borbély Lénárd polgármester és a Fidesz „gasztromókus”-elnökhelyettes rezsibiztosa, Német Szilárd. A kialakult helyzetre jellemző, hogy a polgármester és helyettese azt sem tudják, tagjai- e még a pártnak, mert „valaki” a helyi alapszervezet feloszlatását kezdeményezte, döntés pedig máig nem született.
Németh Szilárd köldökzsinóra
Végig nézve a nem újkeletű harcot Németh és Borbély között, arra a megállapításra jutunk, hogy a polgármesteri székből az országgyűlésbe emelkedett Németh nem tudja elelengedni a hatalmat amit Csepel vezetése jelent, ezért aztán ahol csak éri, fúrja utódját. A helyzet mára odáig fajult, hogy alighanem nem lesz Csepelnek 2023-as költségvetése, márpedig akkor az állami támogatáshoz sem férhet hozzá a kerület.
Lássuk, mi verte ki ennyire a biztosítékot, Némethnél?
Az ok alighanem a sértettség a helyi sikertelenség miatt, hiszen 2014 óta a csepeli választók úgy szavazták meg Borbély Lóránt szintén fideszes politikust polgármesternek, hogy Németh Szilárdból folyamatosan nem kértek, tulajdonképpen semmilyen tisztséggel nem bízták meg, ezzel elvágva a köldökzsinórt, ami őket és a volt polgármesterüket összekötötte. A párt országos alelnökét a Fidesz ezek után csak listán tudta bejuttatni az országgyűlésbe.
Megfejtés helyből
„2014-es megválasztása után Borbély Lénárd sikeres polgármester lett. 2018-ig csak érthetetlen ellentétek alakultak ki közte és Németh Szilárd között. Én a Fidesz csepeli elnökeként folyamatosan próbáltam ezeket a konfliktusokat kisimítani, de lehetetlen volt. A képviselő úrnak ugyanis valójában az volt a baja, hogy nem ő a polgármester. Összeférhetetlenség miatt nem is lehetett volna ő, de ezt képtelen volt elfogadni és elviselni. Évről évre egyre durvább vádakkal támadta Borbély Lénárdot”
– magyarázta a Népszavának Ábel Attila szintén fideszes alpolgármester 2019 tavaszán – az EP és önkormányzati választások előtt.
Németh Szilárd több éves aknamunkájának köszönhetően ma már az ellenzék jónéhány képviselője is együtt szavaz a fideszes Németh-párti képviselőkkel a polgármester előterjesztései ellen.
Tehát most az igazi és egyben drámai kérdés: lesz-e Csepelnek érvényes költségvetése vagy sem.
Szerző
Friss
- Fiatalnak lenni Amerikában, Oroszországban és Magyarországon – Lehetőségek és kihívások összehasonlítása
- ‘Magyarország GDP-jének 38 százalékát Budapest termeli, ha a város megáll, azt minden magyar megérzi’
- Mészáros Lőrinc a riporter -és áttételesen az Ön- kérdésére: húzzanak haza!
- Tucker Carlson ment, Ben Shapiro jött: újabb ‘rekordnézettségű-gyanús’ Orbán-interjút készíttetett a…. (ki is?)
- A törvény mindenkire nézve egyformán kötelező!? De amit szabad Jupiternek, azt nem szabad az ökörnek!
- Új hónap, új évszak vadiúj júniusi horoszkóp!
- Újabb ‘vörös skarlát betű’ az Orbán-rendszer homlokán, ha bebizonysodik a javítóintézet-igazgató elleni vád
- Szanyi Tibor: aki hülye, haljon meg! – A parajdi-eset: aratták a turizmus gyümölcsét, de nem foglalkoztak az értékmegőrzéssel
- A grenoblei BL-fiesta tömegébe hajtott egy autó
- Gábor György leleplezte Gulyás Gergely legújabb cinikus hazugságát – A diktatúra sosem egyik napról a másikra születik