Kerítésen innen
A debreceni játszótér esete, aminek zárja -ugye, nem!- bankszámlaméretre nyílik?
Beszámoltunk róla, hogy Debrecenben minden hónap utolsó vasárnapján a Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesület ingyenes étel- és tanszerosztásra várja vendégeit, a legutóbbin a Petőfi téri parkban, aminek szomszédságában egy játszótér található. A sok gyerekekkel érkező család biztosan szívesen vette volna, ha a kicsik játszhatnak egy jót, amíg ők kivárják a sorukat. Ámde….
Zárva….
A játszótér annak ellenére, hogy vasárnap délelőtt volt zárva találták a bemenni kívánók. Így írt a fejleményről egy arra járó:
„A zárva maradt játszótér kapu esete – Múlt héten vasárnap -ahogy erről korábban már írtam- ügyeim intézése a Petőfi tér felé vitt. A Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete osztott ételt, és tanszert, így rengeteg gyermek jött szüleikkel a térre.
Megdöbbenve láttam, a közelmúltban közpénzből épült játszótér zárva volt, a szegény családok gyermekei nem tudtak bemenni.
Most újra -immár nem véletlenül- vasárnap délelőtt ismét elmentem a Petőfi térre. Kíváncsi voltam, a játszótér vajon most is zárva van-e?
Már messziről látszott, hogy
gyermekek játszanak a szüleikkel, ahogyan az normális körülmények között lenni szokott. A kapu tárva nyitva, hivogatva a gyerkőcöket. Elvégre nem kevés pénzből, ezért épült volna a korszerű játszótér.
Vajon mi történhetett?
Elaludt volna a kulcsos ember? Jó az alvókája, biztos. Netán a tengerparton sütteti a hasát, és az önkormányzatnak nincs pénze a helyettesítésére? Netán még mindig karneválózott az „illetékes elvtárs”? Tudjuk, Debrecen a korlátlan lehetőségek városa, itt még a semmit is képes kimagyarázni és sikerként eladni a fideszes városvezetés.
Mindezek után szeretnék választ várni Papp László polgármester úrtól,
a múlt hét vasárnapján miért volt ZÁRVA a kapu?
Nyugtasson meg,
nem a szegény gyermekektől féltették a játékokat, őket nem tekintik teljes értékű debreceninek? Ilyenre gondolni sem merek, hiszen egy keresztény szellemiségű, család-, és gyermekbarát városban élünk. Tényleg abban élünk?
Ne haragudjon polgármester úr, még meg nem nyugtat, bennem mocorog a kisördög.
Lehet, hogy a nem tehetős családok gyermekei csak annyit érnek, amennyi a szüleiknek van. A családoknak–ha van bankszámlája–nulla forint a megtakarítása. Akkor annyit is ér? Ezért még a játszótér is zárva marad előttük.
Ugye Ön nem osztja pártjának ezt a ma már közismertté vált szlogenjét?
Ugye, Ön jobb ember ennél?”
Hozzátette:
Egy olyan városban, ahol pár éve még a töltött káposzta osztását is megadóztatták, minden és annak az ellenkezője is elképzelhető.
„Ha én Papp László polgármester lennék, minden hoppon maradt gyermek számára felajánlanék egy ingyenes családi belépőt a debreceni állatkertbe. Talán nem roppanna meg a város költségvetése. De nem vagyok Papp László…”
Szerző
Friss
- Gábor György: a Fidesz pozitív üzenete: soha nem késő vétkezni – Egy jól sikerült paragrafus visszafelé is fáj….
- 2025, Magyarország: a legnagyobb magyar akkufeldolgozó dolgozóinak szervezete tele van nikkellel
- Kocsis Máté megvilágosodott: konkrétumot és bizonyítékot hiányol az állítás mellé – Persze nem az övéitől, hanem Magyar Pétertől
- Múzeumok éjszakája, újabb több ezer program országszerte – Gubás Gabi a nagykövet
- Karácsony Gergely: ‘eljárást indítok a fővárosi Fidesz-frakció egyes tagjai ellen…’
- Felettébb érdekes! Orbán ‘..ráütsz, már ugrott is a lóvéd’-posztja után Várkonyi Andreával is hasonló esett meg
- Van, aki semmit nem szégyell? Bóka János nettó hablatya
- Orbán Balázs állítólag kedden a XIII. kerületben fejtágított, ezúttal ömlengő videó nem került elő róla
- Micsoda véletlen: Reviczky Gábor a 800.000. gondos-órás
- Deja vu – az időgép bekapcsolva: utcán hagyni ‘kegyesen’ megengedett az ajándékot, de bevinni a gyermekotthonba, na azt már nem