Ez a nap
A devizahitel miatt 400 ezer ember kerülhet utcára
Az MSZP-Párbeszéd szerint Trócsányi László igazságügyi miniszter a nevével fémjelzett ügyvédi iroda révén a devizahitelesek helyett a bankok és a pénz oldalára állt. A két ellenzéki párt szorgalmazza a kilakoltatások leállítását.
Trócsányi ügyvédi irodája több bankot képvisel
Szakács László, az MSZP elnökhelyettese szerdán Budapesten, az Igazságügyi Minisztérium Kossuth téri székhelye előtt tartott sajtótájékoztatón közölte, Trócsányi László – aki a Fidesz európai parlamenti listáját vezeti – abban érdekelt, hogy minél több devizahiteles elbukja a perét, azokat a bankok nyerjék meg, ugyanis a miniszter nevét viselő ügyvédi iroda képviseli a bankokat ezekben az ügyekben.
Szerinte ezen érdekeltség miatt nem kerül a parlament elé az új banki elszámoltatásról szóló előterjesztés, illetve ezért nem szavazzák meg a fideszesek az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal (EBRD) kötött paktum felmondását sem.
A szocialista politikus azt követelte, a kormány állítsa le a végrehajtásokat és függessze fel a kilakoltatásokat.
Etikátlan
Hegyesi Beáta, a Párbeszéd elnökségi tagja szerint a miniszter „áldásos tevékenysége” idején több százezer devizahiteles család veszítette el az otthonát, megélhetését. Etikátlannak minősítette, hogy miniszterhez köthető ügyvédi iroda védett három bankot is a devizahiteles perekben.
Emlékeztetett arra, hogy pártja korábban törvényjavaslatot nyújtott be annak érdekében, hogy ne nevezhessenek el vezető politikusról gazdasági társaságot, vezető állami tisztségviselő ne vállalhasson vezető beosztást ilyen cégekben.
A devizahitel a legsúlyosabb gazdasági tragédia
Szabó József, a Hiteles Mozgalom vezetője arról beszélt, nem tudni, hogyan tájékoztatták az Európai Bíróságot arról, miként csapták be a magyar devizahiteleseket a bankok. Hiába kérik az igazságügyi tárcától ezeket a dokumentumokat, nem adják ki azokat – mondta.
Polgár Zoltán, a Jogállamért Egyesület képviselője szerint ma Magyarországon a devizahitel a legsúlyosabb gazdasági tragédia, mert amiatt egyes adatok szerint 400 ezer ember kerülhet utcára.
(Forrás: MTI)
MSZP: Orbán Viktor a devizahitelesek kárára állapodott meg a bankokkal
Szerző
Friss
- Orbán szerint van, amiben még Gáspár Győző is okosabb nála – Csak nem érik egy újabb miniszterelnök-tanácsadói fizetni valónk?
- Havas Henrik leleplezte a Nemzeti Sport hazugságát
- Ne feledje, vasárnap óraátállítás – Jön a nyári időszámítás
- A hűség 3 csillagjegye
- Vám – háború – Van rendszer a trump-i őrületben?
- ‘Vegyétek már végre észre, hogy ez nem arról szól, ki tud messzebb pisilni!’ – Hozzászólói vélemények Nagy Ervin Karácsonynak szánt beszólásáról
- Miniszterelnök úr! Ezúton is emlékeztetjük, hogy önök tettek lakatot több száz vidéki postára
- Szijjártó közszolga elmondta, hogy mit kell tennie a magyar nagykövetnek, hogy kirúgja
- Piktorra fel! – Havas Henrik, a gyilkos szatíra mestere
- Már Orbán Viktor ‘szájáig’ ér a tüntetéshullám