Connect with us

Sport

A Ferencváros legyőzésével ismét bajnok a Győr

Megosztás

A Győr 33-29-re győzött a Ferencváros otthonában a női kézilabda NB I szombati játéknapján, ezzel biztosította újabb címvédését.

A címvédő vendégek közül a világ- és Európa-bajnok kapus, a francia Amandine Leynaud hiányzott, a hazaiaknál Szemerey Zsófia, a holland Danick Snelder és a montenegrói Djurdjina Malovic nem játszott.

Az FTC a hetedik percben, 5-0-s vendégvezetésnél szerezte első gólját, mert pontatlanul, sok hibával kezdett, illetve Kari Aalvik Grimsbö remekül védett. Amikor a hazaiak felvették a meccs ritmusát, felzárkóztak két gólra, Bíró Blanka is egyre több lövést kivédett, így a szünetig még nem dőlt el a mérkőzés (12-15).

A második felvonás elején az egygólos hátrányért támadott a Ferencváros,

de hibázott, és mivel a folytatásban sem volt megfelelő a visszarendeződése, a vendégek gyors ellenakcióiknak köszönhetően három perc alatt 5-1-es sorozatot produkáltak (15-21). A meccs háromnegyedénél megint lendületbe jött, és egy 4-0-s szériával felzárkózott az FTC, de mivel összesen öt büntetőt kihagyott, nem volt esélye az egyenlítésre, sőt úgy veszítette el a meccset, hogy egyetlen alkalommal sem vezetett.

A győriek 2005 óta csak két alkalommal (2007-ben és 2015-ben) nem nyertek aranyérmet az NB I-ben, és továbbra is őrzik tavaly január 26. óta tartó veretlenségüket tétmérkőzéseken.

Eduarda Amorim:„Nyerni mindig remek érzés, úgy gondolom, az egész meccsen nagyon jól játszottunk. Mindig különleges érzés a Ferencváros ellen pályára lépni, büszke vagyok a mai teljesítményünkre. Itt mindig a legjobbunkat kell nyújtanunk, örülök, hogy remek csapatmunkával sikerült győznünk, A következő legfontosabb célunk a Bajnokok Ligájában következik, bízom a csapat sikeres szereplésében ott is.”​

Eduarda Amorim és Háfra Noémi. Fotó: MTI/Czagány Balázs

Danyi Gábor: „Nagyon boldog vagyok, hogy a mai győzelmünkkel sikerült bebiztosítanunk a magyar bajnoki címünket, úgy gondolom, az idei szezonban nyújtott teljesítményünknek köszönhetően megérdemeltük. A lányoké az érdem elsősorban, ma nem játszottunk túl jól, de amikor kellett, tudtunk újítani, küzdöttünk és tettük a dolgunkat. Olyan csapat vagyunk, ami igazából akkor tudja megmutatni, amikor picit szorongatják. Az, hogy már két fordulóval a vége előtt bajnokok lettünk, külön öröm számomra. Ilyenkor az jár a fejemben, hogy mennyi mindenkinek tartozom köszönettel, de természetesen még nagyon fontos dolgok vannak hátra az idei szezonban, most azokra fogunk koncentrálni. További sok sikert kívánok a Ferencvárosnak!”

Elek Gábor:„Gratulálok az ETO-nak mind a mai győzelmükhöz, mind a bajnoki címhez. Teljesen egyetértek azzal, hogy egy abszolút megérdemelt, kiegyensúlyozott győzelem volt. Gratulálok Gábornak is kifejezetten, aki egy nem akármilyen örökséget vett át, és háromból két bajnoki címet meg is szerzett a csapatával. Összességében azt gondolom, hogy nagyon mélyről kellett felállnunk három nap alatt, úgy gondolom, óriási harcot folytattunk a pályán, és ha kicsit pontosabban játszunk, szorosabb mérkőzés is lehetett volna.”

Horváth Dóra és Stine Bredal Oftedal. Fotó: MTI/Czagány Balázs

A Győri Audi ETO KC továbbra is százszázalékos teljesítménnyel vezetik a május 18-án záruló idény tabelláját, és népligeti sikerükkel behozhatatlan előnyre tettek szert a második helyen álló fővárosiakkal szemben.

Az ETO a bajnoki örökrangsorban utolérte a 15-szörös aranyérmes Vasast.

Női kézilabda NB I, 23. forduló:

FTC-Rail Cargo Hungaria – Győri Audi ETO KC 29-33 (12-15)
Gól:Klujber 7(2), Kovacsics 6(1), Klivinyi 3, Márton 3, Faluvégi 3, Schatzl 2, Pásztor 1, Penea 1, Mészáros 1, Háfra 1, Klikovac 1, ill. Pintea 6, Amorim 5, Brattset 4, Knedlikova 4, Oftedal 4, Groot 3, Anne Mette Hansen 3, Bódi Bernadett 2, Kristiansen 2.

A tabella:
1.  Győri Audi ETO KC           24 24   –   –  889-619  48 pont – már bajnok
2.  FTC-Rail Cargo Hungaria     22 19   –   3  742-553  38
3.  Érd HC                      22 16   1   5  670-601  33
4.  Siófok KC                   22 15   1   6  662-524  31
5.  GVM Europe-Vác              23 14   1   8  642-615  29
6.  Debreceni VSC-Schaeffler    23 12   1  10  654-616  25
7.  Alba Fehérvár KC            22 11   2   9  616-622  24
8.  Dunaújvárosi Kohász KA      22 10   –  12  575-595  20
9.  Kisvárda Master Good SE     22  8   3  11  550-564  19
10.  Mosonmagyaróvári KC SE      23  8   –  15  521-612  16
11.  MTK Budapest                23  4   5  14  576-645  13
12.  Békéscsabai ENKSE           22  4   2  16  581-747  10
13.  Moyra-Budaörs               22  2   2  18  544-679   6
14.  Eszterházy SC               22  1   –  21  455-685   2

A bajnokcsapat névsora:

Afentaler Sára, Eduarda Amorim, Ács Bianka, Bódi Bernadett, Kari Brattset, Farkas Johanna, Fodor Csenge, Görbicz Anita, Kari Aalvik Grimsbö, Nycke Groot, Anne Mette Hansen, Kellermann Dóra, Jana Knedliková, Kiss Éva, Veronica Kristiansen, Kürthi Laura, Amandine Leynaud, Nora Mörk, Stine Bredal Oftedal, Pál Tamara, Crina Pintea, Puhalák Szidónia, Tomori Zsuzsanna, Tóth Nikolett, Varga Emőke, vezetőedző: Danyi Gábor, edző: Zdravko Zovko.

Az eddigi bajnokcsapatok:

15-szörös: Vasas SC, Győri ETO KC
12-szeres: Ferencvárosi TC
9-szeres: Bp. Spartacus
5-szörös: Dunaújváros
3-szoros: Kőbányai KC, Csepel SC
2-szeres: Debreceni VSC
1-szeres: Debreceni Petőfi, Miskolci VSC, Veszprémi SE, VM Fűszért

Forrás: gyorietokc.hu/MTI

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük