„A Fidesz-MPSZ elítéli az antiszemitizmus minden formáját”

Igen: bizonyos alkalmakkor szavakban mintegy rituálisan elítéli. „Határozottan elítéli, és fölháborodva visszautasít” minden gyanúsítást. De ettől még…

Ó, hát ha annyira akarják azok az izék, no: a tuggyuk kik, hát elítéljük – nem kerül az semmibe.  Attól még mindent csinálhatunk úgy, ahogy jó húsz éve tesszük..!

Ezt gondolhatják az orbáni szervezet antiszemitizmusügyi illetékesei

Közöttük bizonyára vannak – tán nem is kevesen –, akik magukban így méltatlankodnak:

• De hát mi nem is vagyunk antiszemiták! Vannak zsidó barátaink – sőt: közöttünk is vannak zsidók… Téved mindenki, aki azt hiszi: antiszemita indulatok szándékos fölkeltéséhez, erősítéséhez föltétlenül antiszemitának kell lenni..!

Igen, minden bizonnyal vannak még a társaságban olyanok, akik nem antiszemiták; tán még olyanok is – bár ez már kevésbé valószínű –, akik nem cigánygyűlölők, nem homofóbok, és a muszlimokról sem hazudják, hogy gyíkká varázsolta őket.

Ettől még részt vehetnek akár rasszista, antiszemita hangulatkeltésben is – nyilván azt gondolják magukról – legalábbis a beosztottak –, hogy ők csak szakemberek: szakértelmüket más hatalomnak is tudják majd értékesíteni. Mint Gulyás úr A tanúban.

Ám mindez csak arra jó, hogy akinek kedve, ideje van hozzá, töprengjen: kiket kell inkább elítélni, kiket kell nagyobb gazembereknek tartani: a meggyőződéses rasszistákat, vagy a „semleges”, eszmék és értékek nélküli „szakembereket”..? Persze, azon is lehet töprengeni – de már senkinek sem ajánlom –, hogy a Főnök, Orbán Viktor ez ügyben már meggyőződéses, vagy még szakember..?

Bár kiindulhatunk az orbáni tanácsból: „ne figyeljenek oda arra, amit mondok, egyetlen dologra figyeljenek, amit csinálok”.

Tényleg kiindulhatunk ebből? Hiszen a politikusok e szempontból olyanok, mint például a költők, művészek és más kapa-kaszakerülők: a szó a fegyverük – hiszen nyugodtabb időkben nem szoktak például maguk gyilkolni, rabolni se nagyon…

Amit mondanak, tettnek tekintendő. Így az is, ha azt javasolják – igaz, csak a külföldieknek –, hogy ne abból ítéljenek, ami handabandázást tőlük hallanak, olvasnak…

Az a bizonyos orbáni szöveg

Vajon most – amikor a szervezet ismét szükségesnek tartotta, hogy „az antiszemitizmus ellen határozottan föllépjen, elítélve annak minden formáját” –  helyesen járnánk el, ha nem idéznénk föl egy-két kedveset abból, amit a Főnök és közvetlen alárendeltjei mondtak..?

Csak egyet idézek – azt, amit mániákusan idézni szoktam, mert igazából még mindig nem hiszem el, hogy azt ki lehetett mondani, a politikából való azonnali kiebrudalás következménye nélkül… Azaz csak szeretném nem elhinni: de mert ugyancsak mániákusan igyekszem tájékozódni, be kell látnom: ahol a hivatalban lévő miniszterelnök azt mondhatta, amit – és még 48 óra múltán is miniszterelnök maradhatott –, ott attól kezdve minden kiszámíthatóvá, előre fölmérhetővé vált.

Azzal, amit akkor Orbán mondott, a mai hatalom egész magatartása, minden megnyilatkozása tökéletesen összeegyeztethető, abból levezethető.

Talán vannak, akik ennyiből már tudják, melyik orbáni szövegre gondolok – de a biztonság kedvéért meg is mondom.

Valamikor 2000-ben Orbán Viktor a már régóta fideszes-szélsőjobbos uszító műsorrá vált, és minden elemében súlyosan törvénysértő Vasárnapi Újságnak adott interjújában megnevezte és hívei figyelmébe ajánlotta médiakedvenceit: magát a zsidózó-komcsizó-liberálfasisztázó-cigányozó-buzizó uszításokkal teli, ájtatosan nemzetikeresztény Vasárnapi Újságot, a meglovasított „Magyar Nemzet”-et és a Bencsik-féle Demokratát. Azt a Demokratát, amely hetenként reklámozta a Gede-testvérek által kiadott „náci-nyilas klasszikusokat”, segítendő a hiteles történelemismeret kialakítását…

Lassan 20 év telik el a fölidézett orbáni megnyilatkozás óta – és én máig azt hiszem: amit akkor mondott, a rendszerváltás óta politikai és erkölcsi értelemben a legzüllesztőbb megnyilatkozás volt. Mondhatta, sajnos, mert a magyar társadalom, a magyar közélet készen állt annak befogadására. Vagy legalábbis tudomásul vételére.

A hatalom amoralitása közéletünk legfőbb jellemzője

Arra már nem emlékszem, hogy aztán maga Orbán hányszor és milyen kifejezésekkel szállt be közvetlenül vagy közvetve a különböző hecckampányokba: például a Jancsó- és Esterházy-gyalázásba, kertészezésbe, filozófusozásba, alföldizésbe, schifferezésbe stb; a brüsszelezésbe-migráncsozásba-sorosozásba foglalt, hosszú évek óta egyre intenzívebben űzött hazaárulózás, bérencezés, ügynöközés közepette haloványulnak a régebbi konkrét emlékek… Az újabb „élmények” elkábítják az embert: szédítő a vizeinkben úszkáló nagy testű ragadozó, egyébként multimilliárdos spekuláns „látványa”, a maga feneketlen zsebével, amelyből fizeti Brüsszelt, a migráncsok betelepítését, Orbánia egész ellenzékét, a civil ügynököket, bérenceket…

Csak az az érzés erősödik, hogy mindez régóta ismerős. Nem csupán a történelemből, az irodalomból, hanem a magyar közélet mindennapjaiból. Tulajdonképpen már a rendszerváltást megelőző egy-két évből is – de igazán nyomasztóvá, közéletünket meghatározóvá Orbán és társasága szívós munkálkodása révén vált az amoralitás, mint a hatalom legfőbb jellemzője.

Az általam hivatkozott, 2000-ben elhangzott interjújában Orbán mintegy hivatalosan is deklarálta önmaga és egész társasága teljes amoralitását.

Az ember azt gondolná: morál nélkül, illetve a legalapvetőbb morális értékek ignorálásával tartósan nem lehet működőképes a társadalom; maga a politika sem. Kérdés persze, mi nevezhető tartósnak. Egy ember élete szempontjából az Orbánék uralta mintegy 12 év már soknak, nagyon soknak, elviselhetetlenül soknak mondható.

De annyira soknak mégsem mondanám, hogy természetesnek vehessük az amorális uralomnak való behódolást.

Nincs olyan jámbor, hűséges kutya, aki ennyi idő után ne marna gazdájába, megveszve, ha az úgy bánna vele, mint Orbán és bandája „a magyar emberekkel”… De „a magyar emberek” még mindig boldogan nyalják a gazdi kegyelmes lábait…

Békésen vagy legalábbis komoly ellenállás nélkül tűri a társadalom még valamelyest morálisnak mondható része is az óránkénti gyűlöletperceket, a sorosozást. Azt, aminek egyetlen tartalma, célja az antiszemita, általában a gyűlölködő indulatok fölkorbácsolása. Annak a kényszerképzetnek „a magyar emberek” lelkébe, tudatába szuggerálása, hogy minden veszélyben van, ami nekünk fontos, minden bennünket fenyegető veszedelem a háttérhatalmas Sorostól ered; az a veszedelem, amely Orbánt és társaságát fenyegeti, ha fenyegeti, az valójában „a magyar embereket” fenyegeti; és hogy a mérhetetlen veszedelemtől csak a Történelem Urának Kiválasztottja védhet meg.

Most (még?) nem látni új óriásplakátokat. „Csak” a „kormány(párt)” elbitorolta „közmédiából” és a hatalom által nagyrészt közpénzből teremtett és fenntartott terrormédiából ömlik ránk a sorosozás szennye, mocska.

Nem nyithatod ki a szemed, a füled, ha meg akarod óvni magad ettől a mocsoktól. Nem nézhetsz sporteseményt, nem hallgathatsz rádiót; a „közmédia” és a fideszes médiabirodalom többi részének „híreiről”, „háttéranyagairól” nem is beszélve. Nem mehetsz se kocsmába, se más nyilvános helyekre…

A sorosozás állításaiból csak a hatalom aljassága igaz

És Orbán Viktor újabb levelet küld „a magyar embereknek”… Közben megtudhatjuk tőle, hogy Soros György az, aki  minden határt átlépett…

A sorosozás állításaiból semmi sem igaz, csak a hatalom elképzelhetetlen aljassága. A hecckampányról sok minden eszünkbe juthat, amit a legaljasabb diktatúrák lakosságot terrorizáló gyakorlatáról tudhatunk. Ám a Sorosról rajzolt „háttérhatalmas” torzkép; az, ahogyan Soros nevét a hatalom politikusai és orgánumai csak jellegzetes állandó jelzőkkel együtt írják le, mondják ki; az, ahogyan ma már mindenki Soros-bérenc lett, ki csak lelkesedni rest; az, ahogy óránként vagy még gyakrabban gyűlöletperceket rendez a hatalmon lévő söpredék, megalapozza az állítást: a sorosozás goebbelsi mintájú hecckampány, amelynek legfőbb célja az antiszemita indulatok fölkorbácsolása. Azt a bázist, amelyre a Fidesz biztosan számíthat, ez az irracionális gyűlölködés tartja össze a legerősebben. Aki kételkedik ebben, nézzen rá a Fidesz-pártoló kommentekre – de ne egyre, kettőre, ne is háromra, négyre, hanem legalább százra… 

Mindez – szerintem – nyilvánvaló, letagadhatatlan. Mi okból írom újra? Mert január 27-e, a holokauszt emléknapja, ismét alkalom volt a Fidesz számára, hogy rituálisan „elutasítsa az antiszemitizmus minden fajtáját”.

Ám a sorosozás és brüsszelezés hívek számára áttetszően leplezett antiszemita intenciójú, végtelenített és dermesztően aljas hecckampánya ezt az „elutasítást” teljes mértékben hitelteleníti. A „Stop Soros törvénycsomag” eszelősnek tűnik, ám valójában gondosan kiszámított gazemberség; legújabban az ENSZ-nek Soros zsebébe gyömöszölése – ez az egész hitleri-sztálini-orwelli őrület komolytalanná tesz minden relativizálási kísérletet. Félelmetes perspektívát nyit a Németh Szilárd-i garázdálkodás: az arra hivatott szervezetek helyett ő akarja meghatározni – nyilvánvalóan Orbán útmutatása szerint –, kinek a személye minősíthető a nemzetbiztonság szempontjából kockázatosnak…

A hatalom áttörni készül minden, még állónak látszó gátat: saját „törvényeit” sem tartja be. A demokratikus struktúrákat sárga földig lerombolni akaró bűnszervezet számára kell valami ideológiai alap: s olyat, szándékaihoz illőt – Kuncze Gábor szavaival mondva – csak a történelem szemétdombjáról guberálhat össze.

Minden valamennyire is demokratikus szervezetnek már régóta meg kellett volna szakítania minden megszakítható kapcsolatot az uralkodó söpredékkel. De az különösen elvárható, hogy akik éppen a holokauszt áldozataira emlékeznek, ne tűrjék meg rendezvényükön az antiszemita, általában is rasszista hecckampányokban utazó hatalom képviselőinek hivatalos jelenlétét; ne engedjék, hogy ott  fölszólalhassanak.

Izrael mai miniszterelnöke, Netanjahu megtehette, hogy szűken vett hatalmi érdekeit szolgálva, a hülyét játszotta Orbániában, mintegy legitimálva Orbánék antiszemita célzatú sorosozását. (Hivatkoznak is rá Orbánék rendesen…) Megtehette, hiszen azt is megteheti – meg is teszi –, hogy szélsőjobboldali, rasszista szövetségesekkel kormányoz. Azt azonban én nem látom be, milyen erkölcsileg és politikailag is vállalható haszna származhatna abból Orbániában bárkinek, aki nem tagja, kliense, jobbágya a maffiának, ha a meggyilkolt áldozatokra emlékezve Netanjahu immoralitásával kezelik a sorosozást és mindazt, ami avval jár. S nem Izraelben, hanem – mondom még egyszer –  Orbániában.

Abban az Orbániában, amely talán nem is túl hosszú idő múltán elkerülhetetlenül IV. Magyar Köztársasággá alakul majd át.