Kerítésen túl
A Fidesz-Patrióták beterjesztették, az Európai Parlament leszavazta a vitát a Trump-merényletről

Az Európai Parlament elvetette a Patrióták Európáért-frakció – melynek a Fidesz is tagja – azon kezdeményezését, hogy tartsanak vitát a Donald Trump elleni merényletről, illetve fogadjanak el határozatot az erőszak elítéléséről – írta a Politico.

Fidesz-fordítás
„Az Európai Parlament balliberális többsége nem akarja elítélni az erőszakot, nem akarja elítélni a Donald Trump elleni merényletet. Mi, a Patrióták Európáért frakció ezzel szemben határozottan elítéljük az erőszak minden formáját a politikai életben. A frakció nevében ezért plenáris vitát és határozatot kezdeményeztünk ma reggel a témában, melyet az EP balliberális többsége leszavazott. A kettős mérce újra megnyilvánult: hazafias, patrióta érzelmű politikusok ellen elkövetett erőszak kapcsán nem hajlandóak szót emelni”
– fordította le Fideszre a történteket Gál Kinga, a Fidesz EU képviselőcsoportjának elnök.
Az indítvány ellen 337-en szavaztak, míg 119-en igent nyomtak, 15-en pedig tartózkodtak
A javaslatot a Patrióták mellett megszavazta a Giorgia Meloni olasz miniszterelnökhöz köthető Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR), illetve a szélsőjobboldali Szuverén Nemzetek Európája, amelynek a Mi Hazánk is tagja. Nem támogatta az indítványt az Európai Néppárt, a szocialista, a liberális, a zöld és a radikális baloldali frakció sem.
Az EP legnagyobb erejét adó Néppárt egyik szóvivője elmondta,
a nemmel szavazó frakciókkal korábban megállapodtak abban, hogy a szerdai plenáris ülésen csak Ukrajna támogatásáról lesz vita.
Friss
- Marika néni: „Lázár kegyelmes! Jávor Pál óta senki nem tudta oly hitelesen alakítani Mikszáth és Móricz figuráit, mint Ön…”
- Kémiai kasztrálás: megoldás vagy emberkísérlet? – Mit engedhet meg magának egy társadalom, ha valóban civilizált akar maradni
- Orbán Ráhel (és családja) menni Amerika?
- Sötét órák: a legnagyobb áramszünetek Magyarországon
- Nem mindegy, milyen ATM kerül a faluba – akár kétszer többe is kerülhet a készpénzfelvétel
- Megölték az Unitravel-t – vélekedik a csődöt jelentett utazási iroda
- Friss: megbénult a Keleti pályaudvar – az utasok tájékoztatás nélkül vesztegelnek a vonatokon – Frissítve!
- Ilyen az, amikor Nagy Márton minisztériuma fellép az áremelés ellen: két hónapja ismét gyorsul az éves infláció
- Gondoltam, illik nyílt kártyákkal játszanom: én nem voltam megtévesztve – Napi Lendvaiság
- Tarjányi Péter: ez nem riogatás, ez egy forgatókönyv arra az esetre, ha 24 órára leállna Magyarországon az áramszolgáltatás