Kerítésen innen
Frissítve! A Fidesz „pofa be!” törvényjavaslata
A Demokratikus Koalíció a parlamenti rendszer megszüntetése és a diktatúra kialakítása felé tett újabb lépésként értékeli az országgyűlési törvény javasolt módosítását.
Politikai értelemben élet-halál urai
A DK frakcióvezető-helyettese keddi, budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a kormánypárti politikusok által benyújtott indítvány alapján a házelnök vagy a levezető elnök politikai értelemben élet-halál urává válik. A képviselőket akár hónapokra ki lehet tiltani az Országgyűlés és a Képviselői Irodaház épületéből, amivel lehetetlenné tehetik a munkájukat – hangsúlyozta Arató Gergely.
Kiemelte, büntethetővé válik minden olyan tevékenység, amivel az ellenzék eddig felhívta a figyelmet a Ház antidemokratikus gyakorlatára, egy sima bekiabálásért is súlyos büntetést kaphatnak a képviselők.
Az indítvány jelképes pontja,
hogy megszünteti a képviselőknek azt a rendszerváltozás idejéből származó jogosítványát, hogy szabadon beléphessenek bármely közintézménybe és ellenőrizzék az ott folyó munkát. A Fidesz ezzel világossá teszi, hogy a kormány a demokratikus választói kontroll fölé helyezi magát, nem kér a nép és a nép képviselői ellenőrzéséből – jelentette ki Arató Gergely.
Ez egy „pofa be!” törvény,
a Fidesz az ellenzéki képviselők jogainak korlátozásával akar bosszút állni, mert a szavazók az önkormányzati választáson számos városban „piros lapot mutattak a korrupciónak és az úrhatnám hatalomgyakorlásnak”
– fogalmazott. Szerinte elsősorban nem a képviselők jogai csorbulnak, hanem azoké a választóké, akik odaküldték őket az Országgyűlésbe.
Közös ellenzéki fellépés – civilek támogatásával
Arató Gergely jelezte, levélben keresték fel az ellenzéki pártokat, akiknek azt javasolják, hogy közösen lépjenek fel az összes lehetséges fórumon az előterjesztés ellen. Hozzátette, hogy ez önmagában kevés, mert szükségük van a szabadságszerető magyarok támogatására is.
Kérdésre válaszolva azt mondta, csak kedd reggel látták a törvényjavaslatot és még nem fejezték be annak elemzését. Ráadásul a többi párttal közösen akarják kialakítani a stratégiájukat. Abban azonban biztos volt, hogy nem csak hazai és nemzetközi jogi eszközöket használják majd, de lesznek utcai demonstrációk és más típusú tiltakozások is.
Újabb kérdésre azt felelte, a képviselők eddig szabadon beléphettek a közintézményekbe és bármikor kérhettek információt. Most csak előzetes egyeztetés után lehet majd információt kérni, ami azt jelenti, hogy a politikusok semmilyen érdemi információt nem kapnak majd a közintézményektől – tette hozzá.
Ismét Czeglédy…
Kérdezték arról, hogy Zuglóban a DK kihátrált Horváth Csaba polgármester mögül a parkolási rendszer kibővítésének ügyében. Arató Gergely azt felelte, hogy nem ismeri az eset pontos részleteit, de egy politikailag ennyire kényes témában széles konszenzussal, az összes politikai erő bevonásával kell döntést hozni. Abban bízik, hogy a kerületben találnak mindenki számára megnyugtató megoldást – tette hozzá.
Kérdezték arról, hogy a Momentum, a Jobbik és az LMP is bírálta, hogy két DK-s vezetésű önkormányzat is szerződést kötött a költségvetési csalással vádolt Czeglédy Csaba ügyvédi irodájával. A frakcióvezető-helyettes azt mondta, annak alapján kell egy ügyvédi irodával szerződést kötni, hogy az szakmailag alkalmas-e a feladatra. Biztos abban, hogy Czeglédy Csaba kiválóan alkalmas a feladatra és jó munkát fog végezni – jelentette ki. Hozzátette, a DK álláspontja szerint az ügyvéddel szemben koncepciós eljárás zajlik.
A politikust arról is faggatták, hogy Czeglédy Csaba alkalmazása miatt a Momentum elnöke bírálta őket. Arató Gergely azt felelte, hogy tiszteletben tartja Fekete-Győr András véleményét, de az ellenzéki pártoknak alapvetően együtt kell működniük egymással, és ezt a sajtóban való üzengetés nem nagyon szolgálja.
Adj, uram Isten, de azonnal?!
Egy kérdés szerint kiemelkedően magas, 540 ezer forintos a zuglói baloldali önkormányzati képviselők illetménye, mert a baloldali politikusok kapták az összes bizottsági elnöki és tanácsnoki pozíciót. Arató Gergely azt mondta, hogy az alapállítás sem igaz, ugyanis a pénzügyi bizottságot Rozgonyi Zoltán, a Fidesz volt polgármesterjelöltje vezeti. Hozzátette, hogy a bizottsági elnökök és a velük azonos besorolásban lévő tanácsnokok a többi fővárosi kerületben is hasonló fizetéseket kapnak. Hangsúlyozta, hogy a szabályozást a fideszes többségű Országgyűlés alakította ki, ezek a fizetések pedig törvényi határokon belül vannak.
Faggatták arról is, hogy a Fővárosi Közgyűlés első döntései között nem szerepeltek Karácsony Gergely olyan korábbi vállalásai, mint például az antikorrupciós program, a Városháza park megnyitása, a fővárosi főkertész hivatalának létrehozása vagy a BKV ingyenessé tétele egyes társadalmi csoportok számára. Arató Gergely válaszolta: ez volt az első közgyűlés, Karácsony Gergely azonban még legalább öt évig főpolgármester lesz. A közgyűlés is ellenzéki többségű, és ezen idő alatt végre fogják hajtani a program többi pontját is.
Kövérék először a szabad sajtót kényszerítették karámba, most az ellenzéki képviselőkön a sor
Kövér és a Fidesz nem bírta lenyelni a gyalázatos rabszolgatörvény elleni össz-ellenzéki fellépést, a bosszú először statáriális eljárásokban és büntetésekben, most pedig a képviselők jogkorlátozásában ölt testet – írja Tóth Bertalan, az MSZP elnök-frakcióvezetője.
Pedig az önkormányzati választásokon elszenvedett súlyos vereséget követően még arról szóltak a hírek, hogy az állampárt önvizsgálatot tart, visszább vesz az „arcából”, de ez a törvényjavaslat azt bizonyítja, hogy a Fidesz semmit nem tanult.
Ha máshonnan nem, a magyar történelemből tudhatnák, hogy
antidemokratikus kormányzásra és hatalomgyakorlásra csak kemény válaszok születhetnek, így a választók közel felének képviseletét ellátó politikusok jogainak korlátozására is megfelelő válasz fog érkezni.
Az MSZP minden szigorító változást elfogadhatatlan tart, amely tovább korlátozza a képviselők szabad véleménynyilvánítását és a végrehajtó hatalmat ellenőrző jogosítványait. A közös fellépés érdekében készen áll a többi ellenzéki erővel való egyeztetésre.
A javaslat a véleménynyilvánítás szabadságát sárba tiporja, az ellenzéki képviselők ellehetetlenítésére irányul
Közös ellenzéki fellépést kezdeményez a Jobbik a Fidesz-KDNP által az országgyűlési törvény módosítására előterjesztett, a „véleménynyilvánítás szabadságát sárba tipró, az ellenzéki képviselők ellehetetlenítésére irányuló” javaslata miatt – közölte a Jobbik frakcióvezető-helyettese szerdán az MTI-vel.
Lukács László György arra reagálva, hogy a Fidesz-KDNP által az országgyűlési törvény módosítására előterjesztett javaslat a parlamenti képviselőkre vonatkozó fegyelmi szabályok megsértésével járó szankciók szigorítását tartalmazza, közleményében azt írta: a Jobbik hétfőre össz-ellenzéki egyeztetést kezdeményez.
Az ellenzéki párt értékelése szerint az országgyűlési törvényhez benyújtott fideszes indítvány
„minden bizonnyal alaptörvény-ellenes, elfogadhatatlan egy jogállamban, és a kemény diktatúrákat idézi.”
Hangsúlyozta, hogy az országgyűlési képviselők munkáját és véleménynyilvánítási jogát nem lehet korlátozni és gátolni, a parlamenttől való el- és kitiltás pedig szerinte ezt jelentené.
Lukács László György úgy fogalmazott: „Orbán Viktor és a Fidesz nagyon megijedhetett az önkormányzati választások eredményétől, ezért most erővel és diktatórikus jogalkotással próbálja csorbítani a nem őket támogató képviselők jogait, és befogni nemcsak az ellenzéki honatyák száját, hanem rajtuk keresztül minden magyar emberét, akinek elege van Orbánék korrupt és diktatórikus rendszeréből.”
(Forrás: MTI, mszp.hu)
Szerző
2 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- A közgyűlés megszavazta Budapest 2025-ös költségvetését
- Orbán és vidéke – A liberálisok utolsó mentsvára mára már Brüsszel, Mordor vidéke
- Budapest vesszőfutása
- Egyszer volt, hol nem volt… az MCC – 3 éves kortól ajánlott fóliázatlan mesekönyv a fidesz-káder képzőről
- A MÁV és az évvégi ünnepek
- Megegyezett Karácsony Gergely és a TISZA, meglesz a főváros 2025-ös költségvetése?
- Meggyalázták Csukás István síremlékét
- Tényleg szándékosan gázolt gyerekeket egy Fejér megyei édesanya?
- Karácsonyfóbiásoknak: mennybőlazangyalát, avagy valami nagyon nem stimmel veled
- Sokat csuklik mostanság a Vodafone (tudom, képzavar) – lefagy, lassú, élvezhetetlen – Ez az előfizetés-árban is meglátszik majd?
Eördögh Lajos
2019.11.13 17:59 at 17:59
Ha egy mocskos szájú barom paraszt,mint kövér Laci,beleszólhat a magyar emberek által küldöttekbe,akkor ez már maga a fertő,a posvány, a hányinger.Egy @ar ember mit ugat nekünk,meddig tűrjük?Gyáva népnek nincs hazája,csak egy aljas diktátor vezette Orbanisztán.
Menyhártné Gerhát Mária
2019.11.20 11:55 at 11:55
Teljes mértékig egyetértek ! Amíg a nép nem ébred fel és néma marad , addig itt változás nem lesz !