Connect with us

Banánköztársaság

A gondoskodó kormány megvédi a srácainkat attól, ami nem létezik, miközben a valós veszélyekről tudomást sem vesz

Hogy került Magyar Péter Lévai Anikó ölébe? - Megoszlanak a vélemények az Orbán családban...
Megosztás

Mert megvédik a gyerekeket a nem létező meleglobbitól, az óvodákban nemváltást sosem népszerűsítő, női ruhába bújt férfiaktól. Meg szerintem az ágy alatt lakó rémtől is. Csupa olyan dologtól, ami nem létezik, miközben a valós veszélyekről tudomást sem vesznek, vagy segítenek megúszni az elkövetőknek – summázta a kormány-alakította helyzetet Jocó bácsi, a tanárember, aki sokéves elismert munkája után váltott hivatást.

A dumában-nagy regnáló

„Egy kisgyereket gusztustalan, vérlázító, vadállat módjára felrúgó edző bocsánatot kért. Kizárólag azért, mert kiderült és felháborodást váltott ki. És most, amikor továbbra is nyaralgat, az a legnagyobb baja, hogy a miniszterelnök csalódott benne. Nem az, hogy évtizedek óta nyomorított meg és terrorizált gyerekeket. Mert az úgy tűnik, természetes neki, és egy bevett módszer volt.”

„Az első, második és harmadik gondolatom is az volt, hogy legszívesebben felrúgnám én is, majd addig ütném, amíg mozog. Napokig ez forrott bennem. Aztán rájöttem, hogy ezzel csak ugyanazt a példát mutatnánk a gyerekeknek, amit ő tett: az erőszak, a megalázás megoldás. Holott nem, egyáltalán nem megoldás.
Közben az országgyűlési képviselő gyenge pillanatnak nevezte, ami mindenkinek van. Aztán elnézését kért, kizárólag azért, mert felháborodást váltott ki a kijelentése. Mert amúgy meg méltatta a köztiszteletben álló, államilag kitüntetett edzőt.”

Megvédjük a gyerekeket. Hangzik a szlogen. Évek óta….

Nekem meg a gyomrom fordul ettől, mert csak akkor, ha kiderül, és csak akkor, ha felháborodást vált ki. Máskülönben néma csend van, eltussolás, mismásolás. Ez az igazán baj. És ezért vagyok végtelenül dühös ilyenkor, és ezért nem találom a szavakat napokig.

Mert megvédik a gyerekeket a nem létező meleglobbitól, az óvodákban nemváltást sosem népszerűsítő, női ruhába bújt férfiaktól. Meg szerintem az ágy alatt lakó rémtől is. Csupa olyan dologtól, ami nem létezik, miközben a valós veszélyekről tudomást sem vesznek, vagy segítenek megúszni az elkövetőknek.

Igen. Nálunk csak akkor történik bármi, ha kiderül. Addig meg semmi. Szóval nincs más lehetőség, mint az, hogy derüljön ki minden. Senki se asszisztáljon ezekhez a tettekhez, ne húnyjon szemet a tettek felett, ne védje őket csak azért, mert… Semmiért sem kell a tetteseket védeni. Mert ha kiderül, akkor ügy lesz. Ha ügy lesz, akkor lesznek lépések is.

Minden más esetben vétkes mind az, aki néma…”

-zárul a poszt.

Szerző