Kerítésen innen
A Hankó-minisztérium agyra vette (egy év kellett hozzá!): nincs apelláta, teljesíteni kell az uniós feltételeket
Nem volt ördöglakat, hiszen az Európai Unió, ahogy más esetekben is, egyértelműen fogalmazott Erasmus-ügyben is, csak a magyar „hátranyilazós” kormány hitte azt, hogy addig illegetheti magát hazai használatra ócsárolva a szövetségeseinket, amíg vagy elfeledkezünk a dologról, vagy elsikkad az ügy. Nem így lett….
„Hankó-curükk”
Brüsszelnek meg kell szüntetnie a 21 magyar egyetem kizárását az Erasmus és Horizon programokból
– közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) kedden az MTI-vel. Azt írták:
a KIM törvényjavaslatot nyújt be a modellváltó egyetemek kuratóriumainak működéséről szóló szabályozás módosítására, hogy „megszűnjön végre az Erasmusból és Horizonból kizárt modellváltó egyetemek diákjainak, kutatóinak diszkriminációja”.
A tárca álláspontja szerint Brüsszel – sok más eszköz mellett – a magyar egyetemisták, kutatók uniós programokból kizárását is politikai nyomásgyakorlásra használja.
„A kormány nyitottsága és kezdeményezései ellenére Brüsszel lassan egy éve nem hajlandó lépést tenni az ügyben, ezért a minisztérium társadalmi egyeztetésre közzéteszi és majd a parlament elé terjeszti azt a törvényjavaslatot, ami alapján Brüsszelnek meg kell szüntetnie a 21 magyar egyetem kizárását az Erasmus és Horizon programokból”
– közölték.
Éjt nappallá téve… ennyire nem megy?
Kiemelték: a magyar kormány folyamatosan az „igazságtalan és méltatlan” helyzet feloldásán dolgozik.
„Az elmúlt időszakban számos tárgyalást folytattunk Brüsszellel azonban előrelépés nem történt”
– fűzték hozzá, megjegyezve:
a Nemzeti Ifjúsági Tanács is felszólította az Európai Bizottságot (EB), hogy ne várjon tovább a válaszadással.
A tárca közölte, hogy a tavaly novemberben az EB részére is megküldött törvénytervezetet az őszi ülésszakban benyújtják az Országgyűlésnek.
„A törvényjavaslat rendezni kíván minden olyan kérdést – határozott idejű kuratóriumi tagság, összeférhetetlenség, lehűlési idő -, amit a Bizottság aggályosnak talált, de azokat a javaslatokat melyet Brüsszel a magyar rektorok, professzorok kuratóriumi tagsági kizárásával, valamint külföldi NGO-k kuratórium tag jelölésével kívánt érvényre juttatni, nem fogadja el!”
Varga-Bajusz Veronika felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkár szavait idézve megjegyezték azt is, hogy
az Erasmus és Horizon programokban való részvétel uniós állampolgárként a magyar egyetemisták alapjoga.
Arról nem beszélt, hogy a fennakadás oka maga Orbán Viktor és kormánya politikája.
Szerző
Friss
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…
- Már megint Novák Katalin! – Most éppen az a hír, hogy festménnyé lett Sólyom falán
- Ájulat, hogy mekkorát nőtt a tanárok száma – lelkendezik a regnáló, de nézzünk picit a katedra mögé….
- Hadházy: jó lenne, ha csak kitaláltam volna, vagy álmodnék, de ez a kőkemény magyar valóság 2024 Orbániájában
- Fülöp Attila, Orbán Viktor államtitkára újra szerzett pártízezer szavazatot a TISZA Pártnak
- „Na de én nem vagyok Fidesz-káder” – mondta Havas Henriknek az ismerőse
- Lehet a pénztárhoz fáradni Gönczi úr kérem – A kormánypárti „újságírás” diszkrét bája
- A hétvégén bekeményít az időjárás