Idén augusztusban több mint 200, szeptemberben pedig több mint 500 magyar egyetemi hallgató kelt útra az Erasmus-pótlónak szánt Pannónia program keretében, hogy “meghódítsák a világot” és...
A magyar felsőoktatás és tudományos élet két kiemelkedően fontos EU-s programot az Erasmus+-t és a Horizontoot, bukott el, 2022. decemberében, a magyar kormány demokrácia ellenes magatartása...
A Párbeszéd politikusa Mellár Tamás professzor, ismertette azt a modellt amivel kilábalhatnánk az Erasmus-csapdából.
A hazai harcos nyilatkozatokkal szöges ellentétben Varga Judit és Navracsics Tibor az alapítványi egyetemektől megvont támogatások visszaszerzésének lehetőségeiről tárgyalnak Johannes Hahn költségvetésért felelős európai biztossal, aki...
Mit kell azzal bajlódni, hogy hazacsábítsa a magyar kormány azt a sokszázezer fiatalt, akik úgy gondolták, hogy “kerítésen kívül” keresik a tanulás, az életkezdés, vagy éppen...
Mivel az Orbán-kormány továbbra is fideszes politikusok irányítása alatt tartja az alapítványi egyetemeket, egyelőre kihagyják azokat az EU egyes oktatási- és kutatási projektjeiből mint például az...
Az Európai Bizottság a megállapodás nélküli Brexit esetére utolsó intézkedéscsomagot fogadott el az Erasmus+ hallgatók jogállásáról.
Nem volt ördöglakat, hiszen az Európai Unió, ahogy más esetekben is, egyértelműen fogalmazott Erasmus-ügyben is, csak a magyar „hátranyilazós” kormány hitte azt, hogy addig illegetheti magát...
Elöljáróban tisztázzuk: Orbán Balázs a köz pénzéből fizetett miniszterelnök szintén onnan finanszírozott politikai igazgatója és mint ilyen, „mindenmagyarok” alkalmazottja. Fent említett vette a bátorságot és egy...