Connect with us

Kerítésen túl

A Brexit és az Erasmus+ – 21 ezer uniós és brit hallgatót, oktatót érint

Megosztás

Az Európai Bizottság a megállapodás nélküli Brexit esetére utolsó intézkedéscsomagot fogadott el az Erasmus+ hallgatók jogállásáról.

Megosztás

Az Európai Bizottság a megállapodás nélküli Brexit esetére utolsó intézkedéscsomagot fogadott el az Erasmus+ hallgatók jogállásáról, a társadalombiztosítási rendszerek koordinálásáról szóló szabályokat és az uniós költségvetést érintően – közölte az uniós bizottság szerdán.

Az érintettek befejezhetik tanulmányaikat

Mivel egyre nagyobb a kockázata annak, hogy az Egyesült Királyság március 29-én megállapodás nélkül lép ki az EU-ból (Brexit), a rendkívüli helyzetre vonatkozó javaslatcsomag biztosítaná egyebek mellett, hogy azok az uniós és brit fiatalok, akik a brit uniós tagság megszűnésének idején Erasmus+ programban vesznek részt, megszakítás nélkül befejezhessék külföldi tartózkodásukat.

Mint elmondták, erre azért van szükség, mert az Erasmus+ program keretében, oktatásban és képzésben részt vevő 14 ezer uniós diák és oktató tartózkodik majd az Egyesült Királyságban, és 7 ezer brit vesz részt a programban az EU-ban maradó 27 tagállam valamelyikében. A javaslat révén az érintettek befejezhetik tanulmányaikat, és továbbra is hozzájuthatnak a megfelelő finanszírozáshoz vagy támogatáshoz.

Nyugdíjjogosultság

Az intézkedéscsomag rögzítené, hogy a nyugdíjak kiszámításakor továbbra is figyelembe vegyék az Egyesült Királyság kilépése előtti biztosítási, foglalkoztatási vagy tartózkodási időszakokat. Ez azt jelenti, hogy ha az EU-ban maradó 27 tagállam bármelyikének polgára a Brexit előtt 10 évet dolgozott az Egyesült Királyságban, ezt az időszakot figyelembe kell venni, amikor az uniós tagállam illetékes hatóságai az érintett nyugdíjba vonulásakor kiszámítják a nyugdíjjogosultságát.

Az intézkedéscsomag biztosítaná továbbá, hogy az EU megállapodás nélküli Brexit esetén a kilépés érvénybelépése előtt aláírt szerződések és meghozott határozatok esetében 2019-ben továbbra is folyósítson kifizetéseket a brit kedvezményezetteknek, feltéve, hogy az Egyesült Királyság eleget tesz a 2019. évi költségvetés keretében vállalt kötelezettségeinek, és elfogadja a szükséges pénzügyi ellenőrzéseket. Ez enyhítené a megállapodás hiánya által okozott jelentős negatív hatást az uniós finanszírozásban részesülő területek széles körében, például a kutatás, az innováció vagy a mezőgazdaság terén.

A kilépést követően is teljesíteni kell a kötelezettségeket

Mint aláhúzták, a kérdés elkülönül az Európai Unió és az Egyesült Királyság között megállapodás nélküli Brexit esetén létrejövő pénzügyi elszámolástól, és nem érinti azt.

Az Európai Bizottság elvárja, hogy az Egyesült Királyság kilépését követően is tartsa tiszteletben az uniós tagság folyamán vállalt valamennyi kötelezettséget – tették hozzá.

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó

Megállapodás nélküli Brexit

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük