Connect with us

Ez a nap

A hurráoptimizmus és a valóság

Megosztás

A Demokratikus Koalíció (DK) arra szólította fel a MÁV vezetőit, hogy javítsanak a Pest megyei vasúti közlekedés állapotán.

Budapest környékén az összeomlás szélén áll a vasúti közlekedés

A DK frakcióvezető-helyettese egy hétfői, budapesti sajtótájékoztatón Homolya Róbertnek, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatójának szavaira reagált.

Arató Gergely úgy fogalmazott: a MÁV vezetője megtartotta „szokásos, tanév előtti, hurráoptimista termelési beszámolóját” a vasút állapotáról, a valóság azonban nagyon más képet mutat.

A fővárosi agglomeráció naponta vonatozó utasai azt tapasztalják, hogy Budapest környékén az összeomlás szélén áll a vasúti közlekedés – mondta a politikus. A vonatok folyamatosan késnek, kimaradnak, zsúfoltak, elfogadhatatlanul mocskosak – jelentette ki. Hozzátette, hogy  a MÁV az alapvető feladatait sem képes ellátni.

Nem hangzatos propagandaszólamokra van szükség,

hanem vasúti fejlesztésekre – közölte Arató Gergely.

Penz András, a DK Pest megyei képviselője arról beszélt, hogy ha az önkormányzati választás után több lesz a DK-s képviselő, akkor nyomást gyakorolhatnak a vasúti közlekedés ügyében „látványosan hallgató” megyei közgyűlésre.

Más témában kérdezték Arató Gergelyt arról, hogy Debrecenben indul az önkormányzati választáson az a jobbikos Kulcsár Gergely, akiről korábban kiderült, hogy beleköpött a fővárosi Duna partján álló holokauszt-emlékmű egyik vascipőjébe.

A frakcióvezető-helyettes azt felelte, nem támogatják Kulcsár Gergelyt és Debrecenben nem is indulnak együtt a Jobbikkal. Hozzátette, a volt országgyűlési képviselő korábbi tette illetve kijelentései elfogadhatatlanok és vállalhatatlanok. A Jobbik politikusainak kell tisztázniuk, hogy mi a viszonyuk egykori önmagukkal. A DK azonban csak olyan jelölteket tud támogatni, akiknek világos a demokratikus elkötelezettségük, és akik elhatárolják magukat az ilyen cselekedetektől – szögezte le Arató Gergely.

(Forrás: MTI)

megosztás

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük