Ez a nap
A járvány és a Google — az óriáscég bekeményít
A Google nem ad teret többé a koronavírus-járványra vonatkozó összeesküvés-elméleteknek – jelentette be pénteken kiadott közleményében a kaliforniai óriáscég.
Az órás odacsap
A Google már eddig is tiltotta azokat a reklámokat és tartalmakat, amelyek általában betegségek megelőzésére vonatkozó álhíreket és „csodakúrákat” hirdettek, oltásellenes mozgalmak népszerűsítését vagy egyes betegségek kezelésének elutasítását szorgalmazták.
A pénteki bejelentés mindazon reklámokra és tartalmakra vonatkozik, amelyek az új típusú koronavírussal kapcsolatosan a tudományos közmegegyezésnek ellentmondó információkat közölnének. Ezek körébe tartoznak a koronavírus eredetére vonatkozó tartalmak vagy az olyan anyagok, amelyek szerint a járvány pusztán kitaláció, a koronavírus biológiai fegyver, vagy Bill Gates Microsoft-társalapító összeesküvésének „terméke”. „A koronavírus-járvány kitörése óta keményen dolgoztunk azon, hogy megóvjuk fogyasztóinkat a csaláson alapuló, veszélyes és kártékony reklámoktól és tartalmaktól” – olvasható a Google közleményében, amely említést tesz arról is, hogy a vállalat a járvány kitörése óta több mint 200 millió reklámot távolított el. Ezek többnyire az orvosi segédeszközök járvány miatt kialakult hiányára alapozva próbáltak nyerészkedni, óriási árral kínálva egyes termékeket.
A Google jelenleg csupán alig néhány reklámozónak – kormányzati szervezeteknek és egészségügyi szolgáltatóknak – teszi lehetővé, hogy a platformján a járvánnyal kapcsolatos hirdetéseket tegyen közzé.
Konteo:
„Az összeesküvés-elmélet vagy más néven konteó (angolul: Conspiracy theory) olyan közéleti álláspont, amely feltételezi, hogy részben vagy egészében feltáratlan vagy indokolatlannak látszó események, cselekmények mögött egy általa megnevezett csoport, ember áll. Az 1870-es évektől fogva angol nyelvű magazinokban és újságokban jelent meg és terjedt el a conspiracy theory szóösszetétel. Az összeesküvés-elméletek híveit konspiracionistáknak (a latin: conspiratio, magyarul: összeesküvés szóból eredően), míg azokat, akik elfogadják az események hivatalos változatát, konvencionalistáknak nevezzük.” (Wikipédia)
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- ATM-et minden településre! – Papír van a kormányszándékról, de mennyi az annyi és ki fizeti?
- Az igazi Hungarikum – avagy a fideszes gazdaságpolitika lényege
- Nyomoz a rendőrség Orbán Viktor veje, Tiborcz István óriásbiznisze ügyében – Hűtlen kezelés a gyanú
- Juszt a mikrofon egyik oldalán, de ki a másikon…? – A 11. hét kérdései az ország miniszterelnökéhez….
- Történelmi pillanat: 1961 után 64 év évvel Csehország végleg leválik a Barátság kőolaj-vezetékről
- Vidéki prókátor: a letartóztatásról egyelőre még nem Orbán, hanem a bírói taláros áttelelt poloskák döntenek
- Magyar György: a Fidesz új ellenség után néz és közben rendületlenül lábbal tiporja a jogot
- Személyautó ütközött vonattal
- Gábor György: egy, csak egy poloska van talpon a vidéken, vagy mégsem….?
- ‘Az EU-ban ilyen böszmeség nemzeti banknál nem történt még’ – Célkeresztben Matolcsy György és a Magyar Nemzeti Bank alapítványai
Pingback: Még több segítség jóbarátodtól a Google-tól - Városi Kurír