Banánköztársaság
A jövő elkezdődött
„Kezdetben vala az Íge, és az Íge vala az Istennél, és Isten vala az Íge.„ A jövő elkezdődött! Valaha, a kezdet kezdetén ez volt a Fidesz egyik mozgósító jelmondata. Mi tagadás, jól hangzott, jó benyomást keltett. A romlatlannak tetsző ifjak csapata támogatók sokaságára lelt. Hanem az a jövő most már itt van a nyakunkon.
A fényes fideszes jövő a mocskos fideszes jelen lett
Nincs a honi közéletnek egyetlen olyan területe sem, amely ne mutatna válságjeleket. A legutóbbi 15 évben, amióta Orbán Viktor kézi vezérléssel kormányozza a magyarokat a maga módján, az ország, a népesség anyagi-szellemi gyarapodása a lehetségesnél, és még inkább a kívánatosnál alacsonyabb, lassúbb, súlyosan tévutas. És a
„megoldjuk okosban”
förtelmes gyakorlata, az
„urambátyámmal majd elintézzük”,
vagyis az erkölcsi rothadás az ország minden szegletében érezhető, de a közpénz-milliárdokból finanszírozott gátlástalan hírharsonák zengik a választók fülébe, hogy a terjengő orrfacsaró bűz valójában rózsaillat, s holnap, holnapután már minden jobb lesz, sokkal jobb.
Mindig csak másnap, mindig csak jövőre
Lesz 3-6 százalékos növekedés, egy milliós átlagbér, négyszázezres minimálbér, családtámogatás duplán, – toronyóra lánccal. A posványosi Nostradamus már a következő 500 évre előre lát, mert ő aztán tudja! Hamarosan minden jó napkeletről érkezik, hiszen a Nap is Keleten kel!
500 évre előre látni nem nagy mesterség. 500 évre előre, a minden is, a semmi is bátran megjósolható, hiszen a prófécia, minél távolabbi időre szól, nem ellenőrizhető.
Enyvestenyerű Pocaknagy (copyright – ismeretlen szerző a netről) gyakorta lát a távoli jövőbe, bölcsessége bevilágítja az oda vezető utat.
Az ő látomásaiban hisszük magunkat Európa élvonalában, miközben gödörbe pottyantunk, s csak kaparásszuk a verem meredek falát.
Ehhez képet egyáltalán nem könnyű a közelebbi hónapokra, egy-két évre vonatkozó folyamatokat előre látni. mert a jövendőmondás, még a tudományos érveken, statisztikai tényeken alapuló jövőkutatás is fölöttébb bizonytalan okoskodás. Az ilyenolyan lelkületű, felkészültségű, politikai és anyagi indíttatású okos emberek is másként látják a következő egy-két év várható történéseit.
- Vajon tudják a valódi bölcsek, (vannak ilyenek?) hogy Németország gazdasága, amelytől nagyrészt a mi hogylétünk függ, mikor áll talpra?
- Tudják ők, miként végződik a mostani közel- keleti háború?
- Vajon tudják, hogy ki kit győz le az orosz-ukrán határ mentén?
Orbán Viktor tudja: Trump legyen az elnök, és a háborúknak vége szakad. Ilyen egyszerű. A jövő elkezdődött, s itt van már a nyakunkon.
Óh! Ha legalább a múltunk jövőjét ismernénk!
Ez ügyben a kíváncsi lelkek forduljanak Orbán Balázshoz!
Szerző
Friss
- Hétvégi horoszkóp – Belső hangok, külső jelek
- Közlöny van róla: mindenki „Nyunyókája”, Müller Cecília leteszi a lantot
- 2025, Magyarország: megtámadták a BKK egyik női munkatársát a Blahán, senki nem segített neki
- Orbán-Pintér urak! Ezt tényleg nem látták jönni, vagy csak tettek rá? – Frissítve!
- Magyar György: nem babra megy a játék
- Pottyondy Edina: gumicsontok, mi?! Ühümm, persze….
- Orbán Viktor: a magyar azt hiszi, hogy dörzsölt, de nem így van…. – Pénteki észosztás a Kossuth rádióból
- Köztünk élnek… köztük élünk
- Ez ám a magyar virtus: név nélküli tanár-értékelés a KRÉTA-ban
- Juszt László: Orbán mértéket vesztett