Banánköztársaság
A kazah Elbaszi lefagyott vigyora
Nurszultan Abisuli Nazarbajev, a Kazah Kommunista Párt Központi Bizottságának egykori titkára, 1984-től a Kazah Szovjet Szocialista Köztársaság miniszterelnöke, 1989-től a Kazah Kommunista Párt elnöke, 1990-től a Kazah Parlament elnöke, 1991-től pedig ez év március 19-éig a Kazah állam köztársasági elnöke volt.
Ez utóbbi posztjáról azonban lemondott (utódja, Kaszim-Zsomart Tokajev róla neveztette el az ország fővárosát), s nyilván annak okán vett részt legutóbb a Türk Tanács bakui ülésén, hogy a kormányzó párt jelenlegi elnökeként egy sajátos kazahsztáni törvény értelmében részint az ország biztonsági tanácsának elnöke maradt, részint – amíg él – ő a Nemzet Vezetője (Елбасы) is.
Az Elbaszi
Ezért aztán, akár a többi résztvevőt, feltehetően meglepte, de ő széles vigyorral is fogadta, amikor megértette, hogy a magyar miniszterelnök, neki, mint Kazahsztán elnökének és a magyarországi kipcsakok nagy barátjának gratulál.
Nem tudni azonban, hogy amikor ez a vigyor – szinte azonnal – lefagyott az arcáról, azért fagyott-e le, mert felfogta, hogy a magyar kormányfő elismerését az Erdogantól nemrégiben kapott kitüntetése váltotta ki, avagy azért vált-e egyik pillanatról a másikra értetlen döbbenetté a vigyora, mert amit némi késéssel lefordítottak neki, azt a beszélő különös gesztusaival még módja volt összevetni.
„A jelenlévők közül nem mindenki tudja, de Magyarországon vannak kipcsakok”, szólt Orbán, ő pedig látta, amint a beszélő a hallgatóin méri fel szavai fordításának ütőerejét, s hogy jól érzékelhetően elégedett a hatással, ám nem ura már teljesen önmagának, valamiféle degeneráció kibuggyantja a nyelvét, ha nem akarja is. Ezért jobbkezét magyarázóan emelve, fejmoccantó félmosollyal, mint aki tudja, hogy sokan tartják majd képtelenségnek az állítását, jelenti ki: „Sok magyarban van kipcsak vér”, majd kis szünet után nyomatékosítja, amit mondott, tudván, hogy hazudik: „Ezeknek van önkormányzatuk!”
Ezeknek. A kipcsak vérű magyaroknak.
A nyolcvanegy éves Nurszultan Abisuli Nazarbajev csak egy levitézlett diktátor, de nem hülye. Nem tudja ugyan, hogy a magyar kormányfőt mozdulatkényszerrel verte meg a sors, de látja, amit a többiek is látnak (és amivel a filmfelvétel terjedése folytán az egész világ szembesül); amint Orbán Viktor beszéd közben teljesen fölöslegesen tágítani próbálja amúgy is laza inggallérját, mielőtt kijelentené:
„És Nazarbajev elnök úr a mindenkori elnöke a magyarországi kipcsak törzseknek is. És minden évben küldünk is üzenetet, amikor a kipcsakok éves gyűlése van.”
A kazah Elbaszi nem az egyetlen, aki nem vigyorog ezen, de a résztvevők közül ő tudja a talán a legjobban (akit tán néhány hónapja valamiféle magyarországi egyesület kun várkapitányi kinevezéséről értesített), hogy Orbániában se éves gyűlést tartó kipcsakok, se kipcsak törzsek nincsenek.
Van azonban egy még nem őrjöngő, de az azerbajdzsáni nemzetközi gyűlésen az őrültség benyomását keltő vezetője, aki mind az országában hosszú évtizedeken át ideiglenesen tartózkodó szovjet csapatok jelenlétét, mind a törökök százötven éves uralmát mostanában a legszívesebben letagadná.
