Blogbazár
A Kedves Vezető is érzi, itt vagy a tányér nem egyenes, vagy a leves görbe…..
Persze, már hallom bizonyos fogaknak csattogását, egyrészt aljadék rémhírterjesztő vagyok, itt minden a lehető legnagyobb rendben van, bár jó lenne Felcsútra egy új űrkikötő, meg végre Nobel-békedíjra kéne a Kedves Vezetőt felterjeszteni, vagy szentté avatni, ha már az isten-státusz foglalt.
Másrészt meg rémhülye vagyok, mert biztos, hogy nincs is vírus,
az taknyolás, különben is nehogymán. Ha meg van, akkor mi a csillagokból jöttünk, és ránk, isten népére biztosan nem hat se a vírus, de a legkevésbé a józan ész.
Szóval itt a baj nem kicsi
A migráncsok porvédő tasakban ugyan visszakerültek a raktárba, majd jók lesznek valamire, néha Bakondi főcsővezető bőg bele a nagy magyar sötétségbe reménytelenül, hátha kapna kis kormányzati baksist, és Cilikét, a drágát hajtják ki valamelyik kerítéshez, bár tőle az lehet Bivalymocsolád-alsón is, úgy tűnik, lövése nincs a helyzetről, ráadásul attól tartok, neki tökmindegy, hol beszél a portörlés fontosságáról, ő ezt bárhol abszolválni tudja. Ennyit üzembiztosan.
A Kedves Vezető is érzi, itt vagy a tányér nem egyenes, vagy a leves görbe,
de valami nem síkol a jól felépített pártállami propagandával. Mert, persze, ezerszer is el lehet mondani, hogy ez minden világok legjobbika, hogy a nemzeti mangalicaszerelő született zseni, akinek az írás-olvasás csak végletesen korlátozná pénzügyi tehetségét, ezért is hanyagolja. Nem szorul rá, nincs rá szüksége. Aki okos, az írás-olvasás nélkül is az. A Nobel-díjasok is mire vitték? A sok agyas matematikus? Kutatgatnak. Oszt? Lett bankjuk, fél Magyarországuk? Akkor?
Lehet itt dobálózni az egy pillanatig sem igaz számokkal-statisztikákkal,
hogy a svédek-dánok-hollandok-németek, meg a jó ég tudja, mindenki, mögöttünk jön két utcahosszal, gyakorlatilag mindenben, a járványkezeléstől kezdve a gazdasági mutatókig, de ezen már röhögni sem tudunk, csak legyintünk legfeljebb lemondóan, hogy nnna, ezek se lesznek már normálisabbak.
A Kedves Vezető érzi, hogy ez kevés
Hogy azt az ordas hazugságot, hogy ő majd mindenkinek ad majd munkát, és legalább annyi munkahelyet hoznak létre, amit a járvány tönkretesz, de ebből még a kötőszavak sem bizonyultak már igaznak néhány hónap távlatában, még valahogy elnézték neki a népek.
De azt már nem fogják,
hogy a nevére vett piti, kis, teszkógazdaságos diktatúrájában lósz@r van nemhogy járványkezelés. Hiába mondja el százszor is, hogy aki megbetegszik azt majd jól meggyógyítják, meg a focimeccseken nem terjed a cucc, hiába hajlítgatja a rohadt valóságát karikába, azt látjuk, hogy nincs az a statisztika, amit annyira elcsalhatnak, és ami leplezni tudná, hogy itt bizony lassan a fejünkre szakad az egész kübli, amit ők hordtak össze az elmúlt tíz évben.
Hogy hiába nem tesztelnek,
– és itt lehet hitvitát kezdeni arról, hogy miért is nem, kapacitás, akarat, vagy mi a lófütty is hiányzik – mégis exponenciálisan emelkedik nemcsak a bevallott fertőzöttek száma, de sajnos a haláleseteké is. Ebben a tekintetben pedig a járvány – minden közvélekedéssel szemben – félő, hogy nagy demokrata lesz. Egyformán fertőz mindenkit.
Emlékeznek?
A Kedves Vezető néhány hónapja-hete még egyfajta valóságshow-hőst játszott? Hetente ezerszer láthattuk, hol álruhás Mátyás királyként kórházakat riogatott, hol repülőből maszkokat pakoló melósként – ne röhögtessük már egymást kispofám! – hol hajnalban kelő, felelős járványügyi tótumfaktumként, aki ungarische Chuck Norrisként egymaga, izomból megállítja majd a határon a vírust.
Hát öcsém, ez nem jött össze.
Most mi van? Sunnyog! Mert igen, egyre inkább egy dologra koncentrál mindenki. Arra, amit szeptember elején még mantrázott:
„nem az új megbetegedések számítanak, hanem a halálesetek”.
Nesze! Itt van! Figyeld! Ez a válságkezelésed eredménye! Neked csak számok, másnak tragédia.
És most hiába sunyít a szerencsétlenje,
hiába tipeg-topog-toporzékol a várban faarccal, hiába mutogat mindenki másra, hiába genderezik-sorosozik-gyurcsányozik, hiába minden, mert közelít a pillanat, mert eljön az idő, mikor valakinek, jelesül neki: EL KELL VINNI A BALHÉT!
Szerző
Friss
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…
- Már megint Novák Katalin! – Most éppen az a hír, hogy festménnyé lett Sólyom falán
- Ájulat, hogy mekkorát nőtt a tanárok száma – lelkendezik a regnáló, de nézzünk picit a katedra mögé….