Tech - Tudomány
A kerekasztal mellett, a gazdaságról – Holoda Attila: vírusos energiapiac I.
Az ilyen változásoknak persze az átlag fogyasztó örül,
hiszen az olajár esés következében régen nem tapasztalt szintekre esett (és folyamatosan esik is) az üzemanyagok ára – s most tegyük félre azt, hogy az otthonmaradásra kárhoztatott milliók sokkal kevesebbet mozognak, így a közlekedésben ennek az előnynek csak töredékét élvezhetik, így a hazai üzemanyag fogyasztók is úgy érezhetik, hogy végre valamit visszanyerhetnek a korábbi évek magas benzinár szintjéből, hiszen régen láthattunk már a benzinkutakon 350 Ft környéki árakat.
No persze, a magyar kormány „bölcs előrelátásának” köszönhetően a hazai fogyasztók nem örülhetnek felhőtlenül az alacsony olajárnak, hiszen
egy 3 évvel ezelőtti rendelet értelmében, az 50 dollár alatti sávban többlet jövedéki adóval terheli meg az üzemanyagok árát (dízel esetében literenként 10 Ft, benzin esetében literenként 5 Ft jövedéki adó emelés),
ami persze még így is jelentős adóbevétel kiesést jelent a feneketlen és egyre átláthatatlanabb központi büdzsé számára.
Ám látni kell azt is, hogy ez csupán az érem egyik oldala,
s ahogy mondani szoktuk, a másik oldal hatása – a csökkenő készletpótlás és az ehhez szükséges szénhidrogénkutatások elhalasztása – miatt a mai fogyasztói örömtáncot hamar felválthatja a sírva vigadós realitás.
Egyes országokban, különösen az OPEC tagországok, Oroszország és Norvégia esetében, az olaj és a földgáz nagymértékben történő kitermelése, az energiahordozó nyersanyagok exportja alapvető és bizonyos esetekben akár, kizárólagos jövedelmet biztosít az olykor luxustárgyak birtoklásával is kérkedő, nemzeti költségvetésük finanszírozásához, ami azt jelenti, hogy a globális energiapiacok ingadozása szinte azonnal makrogazdasági nyomáshoz vezethet az érintett országban. Korábban, amikor az energiaárak estek, ezek az olajtermelő „termelőgazdaságok” értelemszerűen és nagy előszeretettel reagáltak operatív kiadásaik azonnali csökkentésével, állami szintű olajvállalatokat (NOC) birtokló gazdaságok esetében a közszférában és az állami bürokráciában dolgozók fizetésének csökkentésével, valamint a nagy tőkeigényű projektek, nagy kockázatú szénhidrogénkutatási projektjeik, illetve a betervezett karbantartások elhalasztásával vagy késleltetésével. Ezek az intézkedések korábban gyakran hozzájárultak az adott ország lassabb gazdasági növekedéshez – vagy olykor visszaeséshez is.
Az ilyen módon nem eléggé diverzifikált gazdaságokhoz kapcsolódó kockázatokat, amelyek a nehezen követhető módon ingadozó nyersanyagárakon alapulnak, már régóta felismerték, ám a szénhidrogéntermelő gazdaságok eddigi tapasztalatai azonban sokkal inkább azt mutatják, hogy a szükséges átalakításokról sokkal könnyebb beszélni, mint megtenni. Megállapíthatjuk, hogy manapság is éppen olyan sok ország függ a szénhidrogén bevételeitől, mint néhány évtizeddel ezelőtt, valójában – egy-két üdítő kivételtől eltekintve – nem történt előrelépés a diverzifikáltabb gazdaságok irányába.
Ugyanakkor a mostani krízishelyzet is,
amikor nem csupán a korábbi időszakokban megszokott tőzsdei spekuláció, vagy a termelők oldalán időnként megjelenő gazdasági harc, hanem éppenséggel a keresleti/fogyasztói oldalon jelentkező drámai csökkenés adott arcpirosító pofont az olajárnak, azt bizonyítja, hogy a valódi változásokat egyre nehezebb lesz elkerülni. A keresleti és a kínálati tényezők egyaránt azt sugallják, hogy évek óta tartós nyomás alatt állnak azok az gazdaságfejlesztési modellek, amelyek kizárólagosan, vagy erősen függenek az adott ország olaj- és gázbevételeitől. Jól ismert, hogy kínálat szempontjából a palaolaj és a palagáz amerikai kitermelésének, korábban példátlan, robbanásszerű növekedése volt a 2014-es nem régiben megtapasztalt, jelentős piaci árcsökkenés elsődleges hajtóereje, és úgy tűnik, hogy ez továbbra is lényeges politikai és gazdasági szempont lehet, még a mai túlkínálatos piac szempontjából is, erre utal, hogy az USA azonnali egyeztetést kezdeményezett a szaúdi vezetéssel az olajtermelés kibocsátás csökkentése érdekében. Kérdés, hogy a szaúdi-orosz olajár háborúban képes lesz-e a más államok érdekeit eleddig látványosan semmibe vevő Trump-adminisztráció bármiféle belátást, vagy nyomásgyakorlást elérni, a 40 dollár/hordó árszint alatt gyakorlatilag veszteséges termelést eredményező, amerikai olajtermelők érdekében.
A tőkeigényes projektek, illetve a földtani kutatások elhalasztása,
vagy törlése a korábbi időszakokban is azzal járt, hogy 3-5 éves intervallumon belül ismételten készletpótlási csökkenés jelentkezett, amit a jelenlegi klímavédelmi intézkedések hatására egyre növekvő megújuló energiával hajtott közlekedési elektrifikáció sem képes ellensúlyozni.
Ma hazánkban több mint 3,7 millió gépkocsi van, s bár a hibrid, vagy teljesen elektromos meghajtású járművek száma drasztikusan növekedett az utóbbi néhány évben, de az még most is 10 ezer körül van, így belátható, hogy a teljes járműpark ilyen lecserélésére még hosszú évtizedeket kell várni, ha ugyan érdemes erre várni egyáltalán. Sokkal nagyobb és gyorsabban bevethető potenciál van a jelenleg fejlesztés alatt lévő földgáz alapú (elsősorban LNG-re támaszkodó) teherfuvarozásra való transzponálásban, mint a villamos meghajtású modellek millióinak elterjesztésében. Különös tekintettel arra, hogy az elektromos autókhoz szükséges akkumulátor gyártó kapacitása is komoly nyersanyag és gyártói kapacitás hiányával küzd, így a még oly nemes és környezettudatos szándékok ellenére erősen kétséges, hogy a fosszilis energiahordozók elveszítenék dominanciájukat a közlekedési piacon. Fontos azt is látni, hogy a műanyaggyártás és a petrolkémia is virágkorát éli, s ennek alapanyagát jellemzően és kizárólagosan a szén és a szénhidrogének képezik, így az olajtermelésben bekövetkező készletpótlási hiány nem csupán a közlekedési szektor, de sokkal inkább a petrolkémiai szektor oldaláról vezérelt áremelkedéssel járhat, ha az olajár hosszú távon 40 dolláros hordónkénti szint alatt marad.
Az eddigi tapasztalatok azt mutatják,
hogy hiába a nemzetközi gazdasági várakozásoknak az optimista megközelítése, miszerint a mostani gazdasági megtorpanás majd egy „visszacsapódás” fog követni, én ezt a pozitív várakozást nem osztom. Mert a fentebb leírt indokok alapján azt is látni kell, hogy mind a termelői, mind a keresleti oldalon, egy eddig nem látott keresleti és olajár visszaesésben elvérző amerikai palaolajtermelők, az ipari fogyasztói oldalon, hosszútávú tartalékokkal nem rendelkező kis-, és közepes vállalkozások nem fognak tudni túlélni, így a válságot követően talpra állni sem lesznek képesek, ami középtávon jelentős energiafogyasztói és termelői átrendeződést eredményez majd, azaz semmi sem lesz úgy, mint korábban volt, s ennek következményeit a védtelen és tartalékokkal nem rendelkező, erős külső függőségben lévő gazdaságok, mint a magyar fogják leginkább megszenvedni.
(Szerző: Holoda Attila, mérnök-közgazdász, egykori államtitkár)
