Connect with us

Kultúra

A két Nemzetközi Emmy-jelölés az egész magyar filmiparnak szól

Megosztás

A két magyar jelölés a Nemzetközi Emmy-díjra az egész magyar filmiparnak szól – jelentette ki a Nemzetközi Emmy-díj gálaestjére New Yorkba érkezett Káel Csaba, a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos az MTI-nek telefonon.

Most igazán felfigyeltek ránk

A kormánybiztos hangsúlyozta: Oscar-díjjal már elismertek magyar filmalkotásokat, két mozifilmet, egy animációt és egy rövidfilmet.

„A magyar televíziós filmgyártás eddig még nem kapott jelölést, most viszont igazán felfigyeltek ránk, felfedezték a magyarokat e téren is”

– fogalmazott.

A Nemzetközi Emmy-díjra az idén a legjobb színésznő kategóriában Gera Marinát, a Szász Attila rendezte Örök tél című film főszerepében nyújtott alakításáért, a legjobb tévéfilm-minisorozat kategóriában pedig a Trezor című tévéfilmet jelölték, amelyet Bergendy Péter rendezett. Mindkét mű forgatókönyvét Köbli Norbert írta, mindkettő producere Lajos Tamás.

„Az elismerés az egész magyar szakmának szól”

– mondta Káel Csaba.

A mozifilmeket és a televíziós alkotásokat egységesen kell kezelni

A filmügyi kormánybiztos – aki egyben a Müpa vezérigazgatója és filmrendezőként, érdemes művészként maga is filmes szakember – kifejtette: „a két jelölés teljes mértékben alátámasztja azt az elképzelésemet, hogy a mozgóképipart, vagyis a mozifilmeket és a televíziós alkotásokat egységesen kell kezelni. Ez érvényes a finanszírozásuk mellett az egységes reklámozásukra és forgalmazásukra is”. Hozzáfűzte: szerte a világban változóban van a mozgóképipar, hiszen például megjelentek az úgynevezett on-demand rendszerek, amelyek jelentős mértékben átalakítják a fogyasztói szokásokat, következésképpen a „filmcsinálást”.

A mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos ezúttal is kiemelte, hogy „magyar történeteket bemutató filmekre van szükség”, de – mint mondta – ezeket hiteles formában és magas minőségben kell elkészíteni.

Már elkezdődtek a változások

Ezzel összefüggésben Káel Csaba emlékeztetett arra, hogy a jobb minőséget is elősegítendő, már elkezdődtek a változások a magyar mozgóképágazatban. A filmalapnál már korábban történtek lépések, például a forgatókönyv-fejlesztések ügyében, de – mint fogalmazott – „további komoly lépésekre van szükség”. Kiemelte a forgalmazás terén végrehajtandó változásokat és a koprodukciók előtérbe helyezését.

Kérdésre válaszolva a kormánybiztos közölte: néhány héten belül megjelennek az első kiírások a tévésorozatok, miniszériák támogatására, de sitcomok finanszírozásában az állam továbbra sem vesz részt.

Idén 11 kategóriában 21 országból 44 jelöltet válogattak a versenybe

Pénteken este Káel Csaba részt vett a New York-i magyar főkonzulátus és a New York-i Magyar Kulturális Intézet közös fogadásán, amelyen a nemzetközi és amerikai filmipar képviselőit, több mint kétszáz filmes szakembert és művészt, köztük a Nemzetközi Emmy-díjat kiadó Nemzetközi Televíziós Művészeti és Tudományos Akadémia (IATAS) tagjait látták vendégül.

„A magyar jelöltekről az akadémia elnök-vezérigazgatója, Bruce L. Paisner kifejezetten dicsérő szavakkal szólt”

– hangoztatta Káel Csaba az MTI-nek.

A Nemzetközi Emmy-díjjal az Egyesült Államokon kívül készült legjobb televíziós produkciókat ismerik el. A díjakat először 1973-ben adta át az 1969-ben alapított IATAS. A szervezet mintegy 60 ország tévés szakembereit tömöríti, évről évre díjazza a legjobb alkotásokat és művészeket. Idén 11 kategóriában 21 országból 44 jelöltet válogattak a versenybe. Minden egyes kategóriában négy alkotást vagy művészt jelöltek.

A díjátadó gála helyi idő szerint hétfőn este lesz New Yorkban.

(Forrás: MTI)

megosztás

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük