Kultúra
A kitartó feleséggyilkost továbbra is szereti áldozata
Emile Cilliers a brit hadsereg kiképzőtisztje adóssága az egekbe szökött ezért szörnyű tettre szánta el magát. A szexfüggő férfi 2015 húsvétján úgy érezte, nincs más lehetősége, mint megszerezni felesége életbiztosítását. Később kiderült, nem ez volt az első gyilkossági kísérlete.
Megbuherált ejtőernyő
A 38 éves férfi egy ejtőernyős ugrás előtt megbuherálta felesége, a kiváló ejtőernyős ernyőjét. A merénylet miatt a 42 éves Viktória 2600 hibátlan ugrással háta mögött, amikor közel 1300 méteren elhagyta a gépet, egyik ernyőjét sem tudta kinyitni.
A megrongált ejtőernyő
A sors különös kegye folytán és a hiúságának köszönhetően ugyanis az állandó odafigyelése következtében igen karcsú és kis súlyú volt, komoly sérülésekkel ugyan, de megúszta a zuhanást. A túlélésében nagy szerepet játszott az is, hogy a mező egy különösen puha földű részére csapódott be.
Bármennyire is hihetetlen, a férfinak nem ez volt az első gyilkossági kísérlete amit megúszott a felesége. Cilliers az ejtőernyő megrongálása előtt egy alkalommal azzal sem törődve, hogy kislányuk otthon volt, fel akarta robbantani a családi házukat. Ott a gázkazán megpiszkálásával próbálkozott, ám az asszony és a kislány szerencsésen megmenekültek.
A férfira csak az ejtőernyő megpiszkálása után figyelt fel a hatóság. Ez azért is érdekes, mert a felesége már az első kísérlet után is
„meg akarsz ölni?”
szövegű sms-t küldött neki.
Mint kiderült, merényletek idején már nagyon rossz volt a házasságuk. Ekkor már a nő tudta, hogy szexmániás férje nemcsak, hogy bordélyokban költi a pénzt, de stabil szeretője is van, akivel új életet kar kezdeni. Ugyanakkor a volt feleségének is csapja a szelet.
Vele akart a férj új életet kezdeni
A tárgyalások
Az első esküdtszék feloszlatta önmagát, mert nem tudott döntést hozni, így csak a második tárgyaláson ítélték el a férfit.
Viktória azóta könnyen lehet, hogy meg is bocsátotta a hűtlenséget. Nem egy alkalommal meglátogatta életére törő férjét a börtönben.
Ezekről a látogatósokról úgy nyilatkozik, hogy kezdetben azt akarta látni, hogy szenved a férfi. Úgy tűnik azonban, hogy lassan megenyhül a szíve köszönhetően kislányuknak, aki nem akarja elhinni, hogy az édesapja bűnöző.
Magyar feleséggyilkos Kanadában
45 éve ül egy kanadai börtönben – ahogy arról a Kanada világa magyar nyelvű honlap is megemlékezik – korunk leghíresebb feleséggyilkosa, a magyar Demeter Imre. A férfi 1 millió dolláros életbiztosítás reményében verte agyon házuk garázsában gyönyörű modell feleségét, Christine Ferrarit.
(fotó: Kanada Világa)
Sandra Bullock rajongók, figyelem! – 10 szexi fotó a kedvencetekről
Szerző
Friss
- ‘Deák Dániel már mehetsz képeket készíteni, hazamentek’ – kommentelték Magyar Péter szegedi ‘tízezrét’
- Alakszai főispán bepipult és sk. döntött: hazavihetik a szülők gyermeküket – Köszi TASZ és Partizán!
- Orbán Viktor -vagyis Ön, meg mi mindannyian- megmenti a Haladás VSE-t – Ha saját számlájáról teszi, akkor bocsesz….
- L. Ritók Nóra: pedagógus továbbképzés – átverés, vagy pénzlenyúlás?
- Nagy Márton szerint, ha már árstop, akkor legyen kövér – A bank a soros?
- 2025-ben 3836 milliárd forintot kell a kormánynak kamatokra kifizetni – Mire jut ennyivel kevesebb?
- Ki hívott, vajon ez miért fontos manapság?
- Ukulele – szabadstrand – Budapest – Karácsony Gergely – Ha kíváncsi, hogy mi ez, olvassa….
- …pedig biztosan be volt készítve a ‘győztünk’-jelentés: Pápán az időközin kiütéssel az ellenzék volt szimpatikusabb
- Üzent a pápa