Ez a nap
A kormány fittyet hány a tudomány szabadságának alapelvére
A Demokratikus Koalíció (DK) azt követeli, hogy a kormány vonja vissza a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) átalakításának tervét és a szakemberekkel kezdjen nyilvános vitát arról, hogy miként lehet biztosítani a tudomány szabadságát.
Központi döntéssel akarják elvenni a függetlenül kezelt vagyont
A DK frakcióvezető-helyettese keddi, budapesti sajtótájékoztatóján azokra a sajtóinformációkra reagált, amelyek szerint az állam augusztus 1-jén mind a 15 kutatóintézetet elveszi az MTA-tól és Eötvös Loránd Kutatási Hálózat néven egy új állami kutatóhálózatot hoz létre. Arató Gergely úgy fogalmazott: a kormányzati elképzelés a negyvenes-ötvenes évek állami gyakorlatát idézi; a kabinet erővel, központi döntéssel akar elvenni egy tőle függetlenül kezelt vagyont.
A politikus hozzátette, hogy a kormány már a látszatra sem ad, fittyet hány a tudomány szabadságának alapelvére, ahogy arra is, hogy az egyik legtekintélyesebb magyar intézményt próbálja lenullázni.
Önkormányzati választás
Más témában kérdezték arról, hogy az EP-választás végeredményének fényében nem akarják-e újra tárgyalni, hogy melyik ellenzéki párt hány jelöltet indítson az önkormányzati választáson. A frakcióvezető-helyettes azt felelte: a Demokratikus Koalíció azt szeretné, hogy az önkormányzati választáson minden kormánypárti jelölttel egy ellenzéki jelölt álljon szemben. Tárgyalni mindig lehet, erre a DK mindig nyitott, de alapvetően jó jelölteket találtak a fővárosi kerületek élére – mondta. Egy újabb kérdésre kijelentette, ki fog derülni az, hogy „van-e nyitottság a tárgyalópartnerekben, hogy más megoldásokat is találjunk”, de a DK nem azt tekinti a legfontosabbnak, hogy kinek jut egy vagy két polgármesterrel több, hanem azt, hogy mindenütt a helyben legalkalmasabb ellenzéki jelöltet találják meg. Amennyiben az EP-választás után ezt valamelyik partnerük másként látja, akkor erről tárgyalni fognak – közölte.
Kinek a programja?
Egy újabb felvetésre válaszolva azt mondta, az EP-választás eredménye megnövekedett felelősséget jelent a DK számára, ezért „a mi dolgunk és a mi felelősségünk is” az, hogy létrejöjjenek ezek a megállapodások és legyenek közös jelöltek, de a részleteket nem a nyilvánosság előtt szeretnék megvitatni.
Reakciót kértek tőle arról, hogy a szocialista Ujhelyi István szerint a DK „copy-paste” átvette az MSZP programját. Arató Gergely azt felelte, hogy sem az Európai Egyesült Államok létrehozásának, sem a multinacionális cégek európai adójának ötletét nem olvasta az MSZP programjában. Hozzátette, hogy miután közös európai pártcsaládhoz tartoznak, ezért vannak közös pontok is a programjaikban. Felhívta a figyelmet, hogy például az európai minimálbér ötlete Emmanuel Macron francia elnök programjában is szerepel.
(Forrás: MTI)
Amikor Ön éppen hekket eszik a siófoki strandon – augusztus 1-jén államosítják az MTA-t!
Szerző
Friss
- Bruck András: elváltak haragos útjaik
- Nem egyszerű manapság Tiborcznak lenni….
- Újabb ‘saját láb’ nőtt az Orbán-lány és Tiborcz-vő ‘házatáján’
- Az új Rajk-per elé…
- Péntek a Ferenciek terénél a TEK -kormány?- miatt ült dugóban az arra autózó, méghozzá az ukránokkal vívott kémháború okán
- Történelmi fintor
- Akar ‘presszózkodni az értékteremtés konzervatív formáját egy, a következő generációknak is vonzó módon és helyen’ – Az MCC segít!
- Bencsik András Önről, ha nem Fidesz-szavazó: ‘….falkákba verődve okádanak savat, bármerre is járnak az online térben…’
- ‘Mi a búbánatnak kell még történnie határokon innen és határokon túl, hogy végre kinyíljanak a szemek?’
- Magyar Péter: ‘az az igazság, hogy a Karmelitában sokan már nem ennek a kormánynak szurkolnak’