Kerítésen innen
A kormány közjogi egységbe forrasztotta a nemzetet
A kormány közjogi egységbe forrasztotta a nemzetet az állampolgárság visszaszerzésének, illetve megszerzésének egyszerűsített lehetőségével, ezáltal több mint 1,1 millió külhoni magyar vált jogilag is a magyar nemzet részévé.
A kormány közjogi egységbe forrasztotta a nemzetet az állampolgárság visszaszerzésének, illetve megszerzésének egyszerűsített lehetőségével, ezáltal több mint 1,1 millió külhoni magyar vált jogilag is a magyar nemzet részévé – mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szombaton a Veszprém megyei Kemeneshőgyészen.
Potápi Árpád János úgy fogalmazott: nemzetünk sorsa nem egy országcsonkító szerződéshez kötődik, hanem a magyarság tettrekészségéhez és a Gondviselés irgalmához
Hozzátette, élni és dolgozni kell azért, hogy Magyarország is éljen. Ezért nevezte a kormány az idei évet a cselekvő nemzet évének, és a minden magyar felelős minden magyarért elv alapján támogatásait, programjait minden magyarlakta településre vagy magyar közösségbe eljuttatta a Kárpát-medencében.
A kormány világszerte 300 ezer magyar gyermeknek tette lehetővé a minőségi anyanyelvi oktatást
A bölcsődétől az egyetemig olyan intézményrendszert hoztak létre, amely segíti a szülőföldön való megmaradást, és amelynek része a külhoni szakképző intézményeket megerősítő 145 tangazdaság és tanműhely is. A megszerzett tudás versenyképessége érdekében 3500 vállalkozásfejlesztési projekt megvalósítását is támogatták – jelezte.
Szólt arról is, hogy a Határtalanul! programban már csaknem 500 ezer magyar diák kirándulását támogatták valamely külhoni régióba, és a Kárpát-medencei testvértelepülési hálózat révén is több mint ezer, települések közti kapcsolat jött létre.
Potápi Árpád János azt mondta: a nemzeti összetartozás napja nem gyásznap. Ezen napon emlékezünk a nehézségekre, de közben elkötelezzük magunkat a cselekvésre is.
Kovács Tamás Imre (független) kemeneshőgyészi polgármester rámutatott: községükben azért júliusban tartják a nemzeti összetartozás napja alkalmából rendezett programjukat, mert június 4-én a csíksomlyói búcsúba zarándokoltak csíkcsicsói testvértelepülésük lakóival közösen, két hétre rá pedig felvidéki testvértelepülésükön, Nyáráson hajtottak fejet az 1849-es csata hősei előtt.
A szombati rendezvényen Bacsó László, Nyárás polgármestere is köszöntötte a megjelenteket, azt hangsúlyozva, hogy bárhol járunk a Kárpát-medencében, mindenhol a magyar múltat látni.
A beszédeket követően a szónokok Kovács Zoltánnal, a térség fideszes országgyűlési képviselőjével közösen koszorúkat helyeztek el a kemeneshőgyészi Trianon-emlékműnél.
(MTI)
Friss híreink
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
Bronzi
2022.07.03 21:44 at 21:44
És ezek a külhoni magyarok úgy tartják hatalomban a felcsúti Ramszeszt, hogy semmit nem éreznek a kormány itthoni áldásos tevékenységéből.
Mellesleg: ha ide szavaznak, akkor meg milyen jogon szavaznak otthon? Nekünk sem jár dupla lehetőség.