Connect with us

Banánköztársaság

Tudta, hogy „az eredményekben nem túl bővelkedő közpénzgurigázókra” másként hat a koronavírus, mint akár Önre?

focista-koronavirus
Megosztás

Szijjártó Péter külügyér szombaton közösségi oldalán tette közkinccsé, hogy hatalmas és égető problémára találtak választ kollégáival: külön protokoll érvényes a focistákra.

Mindent a nemzeti fociért!

Az megvan, hogy, ha Ön érkezik haza külföldről, mi a hatályos protokoll és ki fizeti a révészt? A focisták esetében mindez másként van!

“A tegnapi gyilkos 8-2 után négy meccs még hátra van a jól elnyúlt Bajnokok Ligája-szezonból, ugyanakkor

a magyar csapatok számára jövő héten a selejtezőkkel már megkezdődik az új nemzetközi kupaszezon.

Az ellenfelek mellett idén a koronavírus jelentette utazási kihívásokkal, vagyis korlátozásokkal is meg kell küzdeni, ezért

a jövő héttől egy világos protokollt léptetünk életbe a külföldön pályára lépő és onnan hazatérő magyar csapatok, valamint a hazánkba látogató külföldi csapatok számára.

„Furcsa egy szerzet ez a koronavírus…”

Dr. Kinetz Zsombor szintén közösségi oldalán hívta fel a figyelmet a visszásságra:

„Furcsa egy szerzet ez a koronavírus, egészen másképpen viselkedik, amennyiben nem hétköznapi emberekről, hanem zseniális hazai focistákról van szó.

Valahogy akkor nem egészen úgy támad, sőt gyorsabban és könnyebben kimutathatóvá is válik

Hiszen míg a fejlett idegrendszerrel, rendelkező bérből és fizetésből élő honfitársaink nem hagyhatják el a karantént, amíg nem tesztelődtek le, addig az eredményekben nem túl bővelkedő közpénzgurigázók meg simán.

Sőt míg az első csoportnak két tesztre van szüksége minimum 48 órás eltéréssel,

addig az aranylábúaknak mindez már 24 órás eltéréssel is biztonságos kimutathatóságot ad, gondolom ez is közpénzből finanszírozottan.

„Ha viszont egy magyar csapat sárga vagy piros országból tér haza, akkor hazaérkezés után valamennyi játékosának, edzőjének és stábtagjának két teszten kell átesnie 24 óra különbséggel. A tesztek eredményéig a játékosok, edzők és stábtagok csak az otthonuk és edzéseik helyszínei között közlekedhetnek. „

– Szijjártó Péter facebook oldaláról.

Azt persze már meg sem említem, hogy ezt a rendelkezést nem az EMMI minisztere, nem a nyunyókát kergető, éppen most kitüntetett tisztifőorvos, hanem a külügyminiszter jelenti be.”

lapzsemle

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük