Kerítésen innen
A Kúrián is elbukott Bayer Zsolt feleségének pere a DK ellen
Elutasította Bayer Zsolt fideszes publicista felesége felülvizsgálati kérelmét a Kúria, miután első és másodfokon is elveszítette a rágalmazási pert, amelyet Sebián-Petrovszki László ellen indított. Bayerné azért perelte be a DK pártigazgatóját, mert kiperelte és nyilvánosságra hozta azokat a szerződéseket, amelyeket még az Országos Vérellátó Szolgálat főigazgatójaként kötött 2019-ben.
Versenyeztetés nélkül…
Ezekből a dokumentumokból kiderült, hogy Bayer Zsolt felesége a korábbi szerződés meghosszabbításával, versenyeztetés nélkül, így a tender útján elérhető magasabb ár alatt adta el a magyar emberek vérplazmáját a vaskos profitot bevasaló magáncégeknek. Ez a szégyenteljes ügy ráadásul annyira fontos a Fidesznek, hogy a botrány kirobbanásakor, addig példátlan módon, a több évtizedes gyakorlatnak ellentmondva felfüggesztették a párt képviselőjének a mentelmi jogát.
„Nem hagyjuk!”
“De hiába perelnek be vagy büntetnek meg minket igazságtalanul, folytatjuk a harcot a korrupció ellen, és nem hagyjuk, hogy a Fidesz az adófizetők pénzét elherdálja”
– fogalmazott a párt MTI-hez megküldött közleményében Sebián-Petrovszki László, hozzátéve: a magyar vérplazma áron alul való eladása nemcsak bűncselekmény lehetőségét veti fel, hanem olyan bevételektől fosztja meg az államot, amelyekből rendbe lehetne tenni az állami kórházakat és az egészségügyi dolgozók bérét. Mi, szociáldemokraták ezért küzdünk – zárta sajtótájékoztatóját a DK országgyűlési képviselője.
Szerző
Friss
- Politikai Üldözöttekért Alapítvány – „Egy hangot azt el lehet hallgattatni, de egy közösséget nem”
- Az allergiák asztrológiai térképe – Melyik csillagjegy mire lehet lülönösen érzékeny?
- Hogy lehet ezt ép ésszel túlélni? – A kétfrontos háború hatása az izraeli lélekre
- Budapest Pride: virágozzék minden virág – akkor is, ha bárkinek nem tetszik annak illata
- Irán lassan magára marad az Izraellel folytatott háborúban
- Iránymutató, fejtetőre állított költségvetés – kockás papíron számolva
- Orbán lecserélte Nagy Imrét Csurkára – Hétközi Lendvaiságok…
- Nagy Márton hiába kekeckedett: a kincstár visszautalta Budapest pénzét
- Kásler Miklóst Lezsák Sándor fideszes országgyűlés-alelnök lánya váltja a Magyarságkutató Intézet vezetői székében, de a kezét nem engedik el
- Orbán-kormány: ‘fogjatok le mert dolgozom’ – Tényleg ez a legnagyobb gond Magyaroroszágon?