Kék fény
A mozdonyvezetők nyílt levelet írtak az autósokhoz
Az idei évben már 39 vasúti átjárós baleset történt, amelyeket mind a KRESZ be nem tartása okozta. A mozdonyvezetők nyílt levelet írtak az autósokhoz.
Az idei évben már 39 vasúti átjárós baleset történt, amelyeket mind a KRESZ be nem tartása okozta. A mozdonyvezetők nyílt levelet írtak az autósokhoz.
A mozdonyvezetőkben maradandó nyomokat hagynak a balesetek
„Az ütközés borzalmas, amelybe a mozdony is beleremeg. Ez a legnagyobb trauma, ami érhet bennünket és egy életen át elkísér. Ki így, ki úgy dolgozza fel közülünk, de egy biztos: maradandó nyomokat hagy bennünk. Minket is hazavárnak!”
2022 májusáig már 39 vasúti átjárós baleset történt, amelyekben tizenheten vesztették életüket, annyian, mint tavaly egész évben. Ezeket a baleseteket kivétel nélkül mindig a gyelmetlenség és a KRESZ szabályainak be nem tartása okozta. A döbbenetes számok mögött elmúlt életek, gyászoló családok, a súlyos sérülések okozta maradandó fizikai és lelki traumák állnak.
„Ezeket a sorokat olvasva valószínűleg a legtöbben kizárólag a balesetet elszenvedett közúti közlekedőkre gondolnak, azonban pontosan ugyanez igaz ránk, mozdonyvezetőkre is. Az utóbbi években több kollégánk is életét vesztette szolgálatteljesítés közben, akik reggel elmentek dolgozni, de már soha nem tértek haza. Őket is hazavárták…”
Mit érez a mozdonyvezető, amikor a vasúti átjáróban meglát egy autót, teherautót, kerékpárost vagy gyalogost?
„Elsősorban tehetetlenséget. Gyorsfékezünk, de a vonat fékútja többszáz méter. Ez az egyetlen lehetőségünk, és nagyobb jármű esetén – ahogy tanították az idősebb, rutinos mozdonyvezetők – a géptérbe szaladni, hogy túléljük az ütközést. A balesetek egyetlen pillanat alatt következnek be, szinte esélyünk sincs az elkerülésükre, és onnantól kizárólag a szerencsén múlik azok kimenetele.”
Az ütközés borzalmas, amelybe a mozdony is beleremeg
„Ez a legnagyobb trauma, ami érhet bennünket és egy életen át elkísér. Ki így, ki úgy dolgozza fel közülünk, de egy biztos: maradandó nyomokat hagy bennünk. A csattanás, a látvány, a hangok, a gondolatok a fejben szaladva hátra a megállás után…”
A mozdonyvezető nem ezért ment be dolgozni, nem ezért választotta ezt a munkát, nem ezt gondolta, amikor örömmel, boldogsággal lobogtatta a jogosítványát a rengeteg tanulás után, miután kimondhatta az élete álmát: „mozdonyvezető lettem”. Aztán jön egy eset, amely teljesen megváltoztatja az életét.
„Innentől kezdve minden más. Csalódás, sajnálat, gyötrelem a szívében. Miért? Vajon kik voltak? Miért hibáztak? Miért nem figyeltek? Kérdések ezrei, amikre sosem lesz válasz, amikre sosem kapunk magyarázatot. Egy kis rekesz az agyban, ahová bekerül az eset.”
Megéri 2 perccel hamarabb odaérni bárhová, mint soha többé?
A MÁV figyelemfelkeltő vasútbiztonsági kampányt indít
Szerző
Friss
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…
- Már megint Novák Katalin! – Most éppen az a hír, hogy festménnyé lett Sólyom falán
- Ájulat, hogy mekkorát nőtt a tanárok száma – lelkendezik a regnáló, de nézzünk picit a katedra mögé….