Kerítésen innen
A Nagy Imre Társaságnak ciki budapesti elnöke, Donáth Ferenc
Donáth Ferenc nem rejti véka alá nézetét, ha megkérdezik, legjobb tudása és véleménye alapján válaszol. Ezt nem mindenki nézi jó szemmel, sőt!
Elhatárolódás
„A Nagy Imre Társaság (NIT) Országos Elnöksége kinyilvánítja, hogy dr. Donáth Ferencnek, a NIT Budapesti Szervezet elnökének pártpolitikai fellépései és aktuálpolitikai kérdésekben tett — Nagy Imre mártír miniszterelnökhöz nem kapcsolódó — nyilatkozatai ellentétesek a NIT Alapszabályában foglaltakkal, így azokkal az Országos Elnökség nem vállal közösséget.
Legutóbb, a Czeglédy Csabával készített interjúja során próbált a hatvan évvel ezelőtti Nagy Imre-per és Czeglédy büntetőügye között politikai szándékú párhuzamot vonni. A Nagy Imre Társaság vezetősége elhatárolódik az ilyen jellegű aktuálpolitikai megnyilvánulástól.
Balahó Zoltán
a Nagy Imre Társaság elnöke”
Ahogy arról a Városi Kurír beszámolt, Donáth Ferenc riportot készített a többször meghosszabbított előzetesét töltő Czeglédy Csabával.
„A kirakatperek alapvető jellemzője, hogy nem csak a vádlottnak szól, hanem a társadalomnak is. Azt üzeni, hogy ez veletek is megtörténhet…”
-véleményezte a 2018 Magyarországán zajló tendenciát.
Nagy Imre Társaság
A honlapjuk szerint céljuk:
„A Nagy Imre Társaság (rövidítve NIT) 1992. november 30-án alakult. Fő célja Nagy Imre mártír miniszterelnök emlékének ápolása, életművének tanulmányozása és minél szélesebb körben történő terjesztése. Feladatának tekinti az 1956. évi Forradalom és Szabadságharc mártírjai és hősei, valamint a sztálinista rendszerben lefolytatott koncepciós perek áldozatai emlékének életben tartását.
Társaság céljait különböző rendezvényekkel, konferenciákkal, előadásokkal, emléktúrákkal, diákvetélkedők, koszorúzási ünnepségek szervezésével, illetve azokon történő részvétellel, kiadványok megjelentetésével szolgálja. Jelentős érdemei vannak a Nagy Imre és harcostársai tiszteletére létesített emlékhelyek (szobrok, emléktáblák, róluk elnevezett közterületek) kezdeményezésében. Időszakos kiadványa Örökségünk címmel jelenik meg.”
Döntse el ki-ki maga, hogy a fenti közlemény mennyiben egyezik a megjelölt célokkal.
Nem mellesleg
A nyilatkozatot olvasva az az érzése támad az embernek, hogy a NIT két részre szakadt, és ma már annyira elmérgesedett a véleménykülönbség, hogy a társaság ízlést próbáló módon igyekszik lejáratni budapesti elnökét. Donáth Ferenc ezzel szemben tudtunkkal a társaság működését soha nem bírálta, legalábbis nyilvánosan nem.
Érthetetlen, vagy nagyon is érthető, milyen különös félelem indíthatta azt a Nagy Imre Társaságot, amelynek névadója szobrát most készül kiciánozni a Vértanúk teréről a kormány, egy ilyen nyilatkozatra.
A Városi kurír természetesen megkereste az üggyel kapcsolatban Donát Ferencet is akinek véleményét holnap közöljük.
Szerző
Friss
- Akar ‘presszózkodni az értékteremtés konzervatív formáját egy, a következő generációknak is vonzó módon és helyen’ – Az MCC segít!
- Bencsik András Önről, ha nem Fidesz-szavazó: ‘….falkákba verődve okádanak savat, bármerre is járnak az online térben…’
- ‘Mi a búbánatnak kell még történnie határokon innen és határokon túl, hogy végre kinyíljanak a szemek?’
- Magyar Péter: ‘az az igazság, hogy a Karmelitában sokan már nem ennek a kormánynak szurkolnak’
- Aki azt hitte, hogy már ‘nincs lejjebb’, hallgassa Lázár pénteki infóját
- Lilu a Budapest Pride megnyitójának házigazdája
- Közszolgák, ha összefognak: Kocsis Máté teljes-pályás támadásba lendült, Szijjártó kollégája besegített – Frissítve!
- Egy és más mindennapjainkból
- Közlöny van róla: a kormány importtilalmat rendelt el a magyar termékeket kitiltó országokkal szemben
- Magyar György: Poltot nem kirúgják, hanem ördögi hatalmi játszma folyik az ügyészség és az Alkotmánybíróság feletti hatalom átmentése érdekében