Connect with us

Kerítésen innen

Szijjártó középkereszttel jutalmazta a leváltott francia nagykövetet – mit kellett volna tennie a nagykeresztért?

kozepkereszt
Megosztás

A Magyar Érdemrend középkeresztjét adta át Szijjártó külügyér Éric Fourniernek, aki arról írt saját kormányának, hogy nyugaton csak irigykednek a magyarokra, és ezért bírálják Orbánt. Ez követően a francia döntéshozók leváltották.

Megszolgálta, megkapta….

A Magyar Érdemrend középkeresztjével tüntették ki Éric Fournier francia rendkívüli és meghatalmazott nagykövetet, az elismerést Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter adta át Budapesten pénteken – tudatott az MTI.

Az eseményen Szijjártó arról beszélt, hogy a világ gyorsan változik, Éric Fournier pedig olyan időszakban szolgált, amely talán a legintenzívebb volt a világpolitikában az elmúlt évtizedekben.

Szijjártó méltatta Fournier-t, mondván

A mai európai viták közepette szövetségesekre, barátokra van szükség, és Magyarországnak ilyen Éric Fournier.

Éric Fournier volt ugyanis az a francia nagykövet, aki egy saját kormányának intézett diplomáciai jegyzetben azt írta a magyarországi helyzetről, hogy az Orbán Viktort populistának bélyegző vélemények csupán a magyargyűlölő nemzetközi sajtó túlkapásai, a magyargyűlölet forrása az irigység, az antiszemitizmus magyarországi erősödése fikció, és csak eltereli a figyelmet a francia- és németországi muszlimok antiszemitizmusáról.

Macron visszaüzent

Fournier-nak Emmanuel Macron francia államfő azt üzente vissza, hogy nem osztja a nagykövet nézeteit, és semmilyen szempontból nem fogadja el Orbán politikai irányvonalát, majd leváltotta a nagykövetet.

fotó: MTI

Szijjártó most arról beszélt, hogy a vita nem a józan ész talaján áll, hanem gyorsan emocionálissá vált:

„a képmutatás és a politikai korrektség tartja béklyóban”.

A magyar kormány azt akarja, hogy ne bélyegezzék meg egyből azt, akinek az álláspontja akár kicsit is eltér a fősodortól; a másféle véleményeknek ugyanúgy legyen létjogosultságuk.

„vannak olyan diplomaták, akik meg tudják őrizni a józan eszüket”.

Szijjártó szerint a jó diplomata onnan ismerhető fel, hogy következetesen képviseli hazája álláspontját, de közben a realitásérzékét is megőrzi. Ennek az elvárásnak szerinte Éric Fournier teljes mértékben megfelel.

A külügyminiszter közölte,

a középkereszt nemcsak a múltnak szól, hanem a jövőnek is: azt várják, hogy Éric Fournier az elkövetkezendő időszakban változatlanul Magyarország barátja lesz, segít abban, hogy hiteles kép alakuljon ki Nyugat-Európában a magyarokról.

Visszatér….

Fournier most Szijjártónak azt mondta, ő csak úgy írta le az országot, ahogy elkezdte megismerni, és megpróbálta elmagyarázni a kormányának, hogy milyenek a magyarok, milyen a magyar valóság, a célja az volt, hogy eloszlasson egy sor olyan tévhitet, amely „misztériumként” lengi körül Magyarországot. Küzdenie kellett, hogy a magyar álláspont ismertebbé váljon egy olyan közegben, ahol erősen körülhatárolt kategóriákba sorolják be az államokat.

(forrás: MTI)

Hírünk a világban – így látnak minket a franciák

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük