Kerítésen innen
A nagy ötlet: tiltólistán egy gólyatáborban az óvszer, hátha ettől kevesebbet szexelnek a diákok – Tulképp miért is?
Nem vihetnek magukkal óvszert a BME Villamosmérnöki és Informatikai Karának gólyatáborába a hallgatók – erősítette meg a 444-nek az Egyetemi Hallgatói Képviselete.
…és ez nem Humor Herold ötlete, komolyan gondolják
A lap először csak arra figyelt fel, hogy a BME VIK Gólyatábor Facebook-oldala megosztott egy posztot a táborba be nem vihető tárgyakról. Ebben olyan tárgyakat sorolnak fel, mint például
körömcsipesz, energiaital, biztonsági borotva, hajtógázas dezodor és gumi óvszer. A kép alapján viszont a szúró- és vágófegyver például nincs tiltólistán – a veszélyesebb tárgyakat csak másik posztokban említik meg.
A portál megkereste a gólyatábort szervező Egyetemi Hallgatói Képviseletet, akik azt válaszolták, hogy tényleg arra kérték a gólyákat, hogy ne legyen náluk koton, mert azt gondolják, hogy az egyetemistáknak inkább önmegtartóztatást kéne gyakorolniuk.
„Valóban igaz, hogy a gumi óvszer »a nem kívánt terhesség és a szexuális úton terjedő betegségek megelőzésében kulcsszerepet játszik«, azonban a mi meglátásunk szerint a szexuális kontaktus elkerülése egy fokkal eredményesebben tölti be ugyanezt a szerepet. A gólyatáborok szervezői ezt a táborban hangsúlyozzák és fokozottan felhívják a gólyák figyelmét, hogy a tábor ideje alatt kerülendő a szexuális kontaktus”
– írta a lapnak küldött válaszában Radácsi Kristóf EHK-elnök.
A jövő értelmisége, kérem…..
Radácsi szerint lehet, hogy a szabályaik
„szigorúbbak a megszokottnál, de biztosítani tudják azt, hogy minden gólya úgy távozzon a táborból, hogy értékteremtő, jó hangulatú, biztonságos kikapcsolódásban volt része”.
Azt is írták, hogy
„egész nap számontartják a gólyák közösségi aktivitását”,
de az nem világos, hogy hogyan akarják ellenőrizni, mit csinálnak négy fal között a részvevők. Az EHK szerint a házirend, ami a tiltott tárgyakról rendelkezik, az esemény zavartalan lebonyolításának érdekében szabályozza a részvételt.
„Tilos alkoholtartalmú italt, tudatmódosító szert, illetve olyan eszközt bevinni, amely mások testi épségének veszélyeztetésére alkalmas lehet”
– tették hozzá. A gólyatábort a Fejér megyei Bodajkon tartják, a szervezők pedig több száz fiatallal számoltak.
Csak úgy….
Most minden nagykorú lépjen egy lépést hátra és emlékezzen vissza arra, amikor 18-20 éves volt. Amikor dübörögnek a hormonok, amikor pont annak van itt az ideje, hogy, persze bizonyos korlátok között, kipróbálják nőiességük és férfiasságuk mibenlétét. A „közösségi aktivitás” ebben a korban arról szól, hogy lehet gondtalanul bulizni, élvezni, hogy leérettségiztek, hogy felvették őket jó esetben oda, ahová szerették volna, hogy a baromi nagybetűs életben való küzdelem előtt „pár percig” azt csinálhassák, amit, ahogy és akivel szeretnének. Csak gratulálni tudunk a „szocialist erkölcs” 2024-es őreinek és ajánlani, hogy próbálják ki Ők is, milyen boldognak lenni….
Csak úgy 2.
Van ahol -persze az a döglődő nyugaiton fordul elő- a megelőzésről máshogy gondolkodnak, például miután tavaly Nagy-Britanniában ugrásszerűen megnőtt a szexuális úton terjedő fertőzések száma a 15-24 évesek között, az egészségügyi hatóságok arra hívták fel az egyetemisták figyelmét, hogy mindenképpen használjanak óvszert a gólyahéten. Az Oxford Brookes University pedig minden félévben három ingyenes szűrővizsgálatot biztosít a hallgatóknak.
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
Friss
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…
- Már megint Novák Katalin! – Most éppen az a hír, hogy festménnyé lett Sólyom falán
- Ájulat, hogy mekkorát nőtt a tanárok száma – lelkendezik a regnáló, de nézzünk picit a katedra mögé….