Kerítésen innen
A Népszabadság visszatér! – Megjelent a népszabis Fedél Nélkül, a Hétvége melléklet
Immár hagyomány, hogy a brutális eszközökkel bezárt vezető politikai napilap egykori közösségéhez tartozók szerzők, alkotók a hajlék nélküliek újságjában jelennek meg a lap bezárásának évfordulója idején megjelenő számban. Hétvége a címe és témája a Fedél Nélkül népszabis mellékletének, amely ennek megfelelően a 2016. október 8-án bezárt újság szombati mellékletének szellemiségét idézi meg.
A kilencedik….
A Fedél Nélkül immáron kilencedik (!) alkalommal ad otthont a 2016-ban utcára tett Népszabadág szerkesztőségének, szellemi műhelyének. Az idei lapszámban a legendás Hétvége mellékletben megjelent tárcákat idézik meg a lap szerzői – a téma: hétvége, megmentő, fájdalmas hétvége.
A melléklet előállításának plusz költségeit a Népszabadság egykori munkavállalói állták, a bevétel pedig teljes egészében a terjesztőinké, tehát minden lap megvásárlásával őket támogatjátok.
Írták, rajzolták….
A mostani kiadás címlapján Igor Lazin grafikája látható, a Gergely Márton korábbi főszerkesztő-helyettes szerkesztésében készülő melléklet Kelen Károly tárcájával és Marabu illusztrációjával indul. A további szerzők: Bächer Iván (1996-ból), Bódi Kati, Doros Judit, F. Szabó Emese, Krajczár Gyula, Malik Szilvia, Ongjerth Hanna, Pető Péter, Rab László, Szabó Brigitta. Itt találja a terjesztőket!
Emlékeztetőül….
„2016. október 8-a óta a Népszabadság munkatársai azóta is minden évben összegyűlnek. Nemcsak emlékezni, nemcsak megünnepelni az új Népszabadság-díjast, hanem felmutatni a lap kipusztíthatatlan szellemét. Mi valamennyien, akik akár csak rövid időre is a Népszabadság munkatársai lehettünk, tanúsíthatjuk: a „népszabis” korszakunk emlékezetes csúcspontja volt pályánknak, akárhány egyéb munkahelyünk volt előtte vagy utána. Népszabadságosok voltunk, és azok is maradtunk…”
Október 8-án átadták a Népszabadság-díjakat:
„A hatalom falán volt trófeaként kitűzve a sajtószabadság”
Szólásszabadság-elismerést Kaufmann Balázs kapta. A 444.hu újságíróját
Novák Katalin köztársasági elnök lemondásához vezető kegyelmi ügyet feltáró cikksorozatáért díjazták.
Az újságíró köszönőbeszédében emlékeztetett arra, hogy tudósítóként ott volt a Népszabadság bezárását követő eseményeknél. Elmesélt egy történetet is arról, hogy később egy alkalommal külföldi újságírókat kísért, minekután bejutott Kovács Zoltán irodájába, a vadászatrajongásáról ismert politikusnál a falon pedig ott volt a Népszabadság utolsó száma is. Mint mondta:
Ha kicsit túlzásba esünk, akkor gondolhatjuk azt, hogy az nem az utolsó Népszabadság volt Kovács Zoltán falán, hanem a hatalom falán volt trófeaként kitűzve a sajtószabadság.
Fotó: Szajki Bálint / 24.hu
Az újságírói díjat a Népszabadság legszebb hagyományainak megfelelő, kiemelkedő iráskészséggel alkotó kolléga kapja, és ezúttal N. Kósa Juditot, a Népszava szerkesztőjét, a Népszabadság korábbi kultúrarovat-vezetőjét, Hétvége-szerkesztőjét díjazták, aki beszédében kiemelte, amíg létezik az egykori Népszabadság körülötti közösség, addig érdemes azért küzdenie, hogy a Nol.hu egyszer visszakerüljön hozzá, és a lap digitális archívumaként őrizze meg az újságot a magyar kultúrtörténetnek, az emlékezetnek. A zsűri tagja Eötvös Pálon, a Népszabadság korábbi főszerkesztőjén kívül Gergely Márton, Inotai Edit és Kelen Károly volt.
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
Friss
- Szanyi Tibor: aki hülye, haljon meg! – A parajdi-eset: aratták a turizmus gyümölcsét, de nem foglalkoztak az értékmegőrzéssel
- A grenoblei BL-fiesta tömegébe hajtott egy autó
- Gábor György leleplezte Gulyás Gergely legújabb cinikus hazugságát – A diktatúra sosem egyik napról a másikra születik
- Amerikai álom magyar földön – Mi és miért vonzza ide az amerikai családokat?
- Szabó Bálint: botrányok és következmények – ‘A börtön ablakában…’?
- Már nem képes emberi hangon szólni – Ami mostanában zajlik Magyarországon, az rémes
- Mi lesz veled, Budapest – mi következik a kormány inkasszója után?
- A Megafon honnan támogatott cucc? – 5.800 milliós bevételből lett 2024-ben veszteséges – Hiába, ami jó, az jó….
- Első nap egy új munkahelyen: túléltem. Alig….
- Vége a szerelemnek, marad a csalódás: Hugh Jackman és Deborra-Lee Furness ‘rosszízű’ válása ‘ágytól-asztaltól’