Budapesti hétköznapok
A palesztin-barát csoportok már Magyaroroszágon is szervezkednek – Orbán Viktor véleménye
Ahogy arról tegnap beszámoltunk, Európában is lábra kaptak a palesztin barát, antiszemita mozgalmak. Akkor még nem gondoltuk, hogy ezek megmozdulásai ilyen hamar hozzánk is elérnek.
Világméretű szervezkedés
Európa szerte attól tartanak a rendőrök, hogy a zsidó intézmények és imaházak fokozott veszélymek vannak kitéve. Berlinben például már a szombatról vasárnapra virradó éjszaka kitört a botrány amiatt, hogy az Izrael elleni terrortámadást követően zsidógyűlölő, iszlamisták ünnepelték a szélsőséges Hamasz gyilkos akcióit. Ugyancsak Németországban egy diák és tanára konkrétan össze verekedett, mert a tanuló nem volt hajlandó eltenni a hátizsákjából elővett palesztin zászlót, és a példák sora hosszan folytatódhat.
Az arabegység
Khaled Meshaal, a Hamász volt vezetője jelenlegi diaszpórairoda vezetője Katarból tüntetésekre szólította fel a muszlim világot a palesztinok támogatása érdekében, továbbá arra is felhívta a figyelmet, hogy a szomszédos országok népei csatlakozzanak az Izrael elleni harchoz. A demonstrációkat péntekre hirdette meg:
„Az arab és iszlám világ terei és utcái felé kell indulnunk”
A deklaráció szerint Jordánia, Szíria, Libanon és Egyiptom kormányainak és népeinek még inkább kötelességük támogatni a palesztinokat:
„Jordánia törzsei, Jordánia fiai, Jordánia testvérei, ez az igazság pillanata, és a határok közel vannak hozzátok, mindannyian tisztában vagytok a felelősségetekkel.”
A felhívás ahogy az várható is volt Magyaroroszágon is értő fülekre talált, és egy egy palesztinbarát szervezet péntek délutánra már meg is hirdette a maga szimpátiatüntetést az egyik magyar minisztérium épülete elé.
Fotó: Vámos Róbert
Már a lehetőség ellen is tiltakozik az egyik legnagyobb magyar zsidó szervezet, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség, melynek vezetője Köves Slomo rabbi.
„Figyelembe véve a Hamász terrorszervezet Katarban, békében tartózkodó korábbi vezetőjének felhívását, a leghatározottabban kérjük a magyar kormányt és a jogkörrel rendelkező szerveket: ne engedélyezzenek a zsidó közösségek és valamennyi, magát embernek tartó személy méltóságát súlyosan sértő megmozdulást” (Index)
Kíváncsian várjuk, hogy a rabbi szava miként hat Pintér Sándorra.
Frissítés
Orbán Viktor péntek reggeli rádió nyilatkozatában, közel csikkünk megjelenése idején bejelentette, hogy a magyar kormány nem engedélyez semmilyen terroristák melletti tüntetést!
Szerző
Friss
- Varga Judit és az Ő ‘vizsgaremeke’: egy fiókos TV-szekrény – Gratulálunk!
- Karácsony Gergely: a fővárosi önkormányzat megrendezi az idei Pride-ot – Rögvest reagált a kormány
- Orbán-klippel folytatódik a Szentkirályi-csomagtartós paráztatás – Ki következik, talán Sulyok köztársasági elnök?
- Kocsis Máté és az Ő őszinte felháborodása – Ez a pasi nem olvassa még a leválogatott NER-újságokat sem?
- Perintfalvi Rita: Viktor, még mindig nem érted, nem leszünk Pusztaputyisztán
- ‘…Senki nem hiheti, hogy a 2012-es víz- és csatornaárak tarthatóak 2025-ben…” – Az ‘ingyenebéd’-hit ára….- Frissítve!
- Netanjahu Golda Meir-pillanata: most tart ott az Izrel-Irán háború, mint a jom kipuri háború idején, amikor Reagan elnök sikertelenül akarta lefogni Golda Meir kezét
- A megszokás kuka! – Feje tetejére áll a forgalmi- és a parkolási rend Belső-Erzsébetvárosban
- Új hét, új aktuális horoszkóp-különlegesség – Nézz bele, különben nem tudod meg, hogy miért….
- Ujhelyi István: korábbi szavai kígyóként marják vissza Orbánt