Kerítésen innen
A romagyilkosságok tatárszentgyörgyi áldozatairól emlékezett meg a Párbeszéd
Magyarországon soha nem térhet vissza az a korszak, amikor társadalmi csoportok ellen uszítottak – jelentette ki Tordai Bence, a Párbeszéd frakcióvezető-helyettese, aki két politikustársával együtt a romagyilkosságok tatárszentgyörgyi áldozatairól emlékezett meg.
Magyarországon soha nem térhet vissza az a korszak, amikor társadalmi csoportok ellen uszítottak – jelentette ki Tordai Bence, a Párbeszéd frakcióvezető-helyettese, aki két politikustársával együtt a romagyilkosságok tatárszentgyörgyi áldozatairól emlékezett meg.
Horror és rasszizmus Tatárszentgyörgyön
Tordai Bence a Pest megyei településen felvett, online közvetített szerdai sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, hogy a gyilkosok 13 éve ölték meg Csorba Róbertet és ötéves kisfiát.
Különösen nagy a felelőssége a hatalomnak, de 2015 óta a Fidesz-kormány „nem felel meg ennek a felelősségnek”, mert elnyomott, kiszolgáltatott társadalmi csoportok, nehéz helyzetben lévő emberek ellen „uszít” – fogalmazott az ellenzéki politikus.
Szabó Rebeka, a Pest megyei 10. választókerületben induló képviselőjelölt leszögezte, az ellenzék azt akarja elérni, hogy mindenki biztonságban érezhesse magát, hogy a romáknak se kelljen félniük sem a gyűlölettől, sem a kirekesztéstől.
A fizikai erőszak minden formáját elítélő zuglói alpolgármester hangsúlyozta, nemcsak a fizikai, de a szociális biztonság is fontos. Az ellenzék azt szeretné, ha a nehéz helyzetben élőknek, a cigányságnak is meglenne az a biztonsági hálója, az a biztonságérzete, amely könnyebbé teszi az életüket – jelentette ki.
Berki Sándor, a Párbeszéd kisebbségi és etnikai referense külön kiemelte, hogy 13 éve a támadók egy gyermek életét is elvették. Méltó képviseletet kell biztosítani a parlamentben a romák számára, és elsődleges feladat, hogy soha többé egyetlen egy roma származású embernek se kelljen félnie ebben az országban – közölte.
A roma származású embereknek össze kell fogniuk, és soha nem szabad elfelejteniük, hogy „külön-külön mindannyian veszélyben vagyunk, de együtt, egységben, a közös ellenzékben lesz megfelelő képviseletünk” – fogalmazott zárásként.
Ami 2009. február 23-án, hajnalban Tatárszentgyörgyön történt, annak fordulópontnak kellett volna lennie az ország rendszerváltás utáni történelmében. Nem lett az.
A gyilkosság óta minden eddiginél erőteljesebbé vált a rasszizmus
Emlékeztetőként (már az is sokat mond, hogy emlékeztetni kell) ezen a napon egy ártatlan cigány család házát felgyújtották, majd 2 roma embert, egy 27 éves férfit és 5 éves kisfiát brutálisan agyonlőtték. A gyilkosság nem hirtelen felindulásból történt, előre megfontolt és előre megtervezett volt.
Azt látjuk, hogy más demokráciákban egy ilyen kíméletlen gyilkosság megmozgatja a társadalmat, felkavarja és színvallásra kényszeríti a politikát, mint például a George Floyd-gyilkosság az USA-ban. Magyarországon nem ez történt! Sőt, a gyilkosság óta minden eddiginél erőteljesebbé vált a rasszizmus, a kirekesztés és az uszítás. Elképesztő, hogy ezek a jelenségek ma nem a társadalom margóján, nem a szalonképesség határain túl vannak jelen, hanem élükön gyakran éppenséggel a kormányzat áll. Uszító óriásplakátra költik az adófizetők pénzét, kirekesztést propagáló „hírműsornak” csúfolt agitáció folyik minden hatalomközeli csatornán.
Friss
- Már nem képes emberi hangon szólni – Ami mostanában zajlik Magyarországon, az rémes
- Mi lesz veled, Budapest – mi következik a kormány inkasszója után?
- A Megafon honnan támogatott cucc? – 5.800 milliós bevételből lett 2024-ben veszteséges – Hiába, ami jó, az jó….
- Első nap egy új munkahelyen: túléltem. Alig….
- Vége a szerelemnek, marad a csalódás: Hugh Jackman és Deborra-Lee Furness ‘rosszízű’ válása ‘ágytól-asztaltól’
- Grúzia még nálunk is jobban teljesít? Forródrót és e-mail várja az ottani ‘pofa be-törvény’ megszegését jelenteni vágyókat
- Kocsis Máté -akit Fidesz frakcióvezető minőségben tartunk el- felnyitotta dossziéját…
- A Tiszások átvállalják a Kölcsey kirúgott tanárainak perköltségét – tudatta Magyar Péter
- Orbán Viktor születésnapjára – Rendhagyó köszöntő
- Magyar György: a kormány csődbe akarja vinni a fővárost?