Hétfőn a zongoragyár hamburgi központjában gratuláltak a nemzetközi elismeréshez – közölték a szervezők hétfőn az MTI-vel.


Young Steinway Artist

az a legmagasabb művészi elvárásoknak megfelelő zongoraművész lehet, akit kvalitásai alapján a Steinway szakemberei felkérnek erre a címre, valamint vállalja, hogy ezzel a címmel a Steinway zongorák egyik nagykövete lesz.

„Ritkán találkozom olyan zongoraművésszel, akinek korlátlan képességek állnak rendelkezésére, akinek előadásmódja a legbonyolultabb művekben is könnyedséggel párosul. A Steinwaynél töltött időszakomnak ez az egyik legszebb pillanata”

– idézi a közlemény Gerrit Glaner, a Steinway művészeti igazgatója szavait.

Balázs János zongoraművész

a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémián tanult és diplomázott, 16 éves korában nyerte meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraversenyt, amelyet az egyetem befejezéséig további öt jelentős versenyen aratott győzelem – közte a Cziffra-zongoraverseny – és számos díj követett.

Jelenleg a Snétberger Központ tanára, a Virtuózok című tehetségkutató műsor és a legutóbbi, francia Cziffra-verseny zsűritagja.

Cziffra György a példaképe

A Bazilika előtt egyedülálló szabadtéri zongoraesteket adott ZEnergia elnevezéssel. 2016-ban klasszikus zenei fesztivált alapított, amelyet példaképe, Cziffra György szellemi hagyatékának ápolására ajánlott fel.

A fesztivál kiemelt figyelmet fordít a fiatal tehetségek támogatására, mesterkurzusokkal és magas pénzjutalommal járó díjakkal segíti a pályájuk elején álló művészeket. Balázs János művészetét 2019-ben Kossuth-díjjal ismerték el.

(Forrás: MTI)

megosztás

 

2 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Megerdemli, nagyon is megdolgozott ezert a cimert., Azert neha egy-egy Bosendorfer is bekukucskalhat, gondolom….:) Sok sikert es tovabbra is ilyen szuper kitunteteseket kivanok Neki!

  2. Azért odafiagyelhetnének arra – ha már cikket írnak egy nagy művészről, akit éppen méltatnak – hogy éppen mivel foglalkozik. Megemlítik, hogy a Snétberger intézet tanára, arról viszont elfelejtkezik, (a rosszabb, hogy nem is tudja), hogy a Zeneművészeti Eyetem tanára. Ha má ennél jelentéktelenebb információkat is közöl Balázs János művész úrról.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét