Connect with us

Kultúra

A színészt a díjátadó előtt külön megkérték, hogy ne politizáljon a beszédében

Megosztás

A jelenleg szabadúszó színész a színpadra lépve köszönetet mondott az elismerésért, azonban az ünnepségen személyes nézeteire hivatkozva nem vette azt át a díjat.

Vilmányi Benett
Megosztás

Kedden a Városi Kurír is megírta, hogy Vilmányi Benett nem vette át a Junior Prima Díjat.

A jelenleg szabadúszó színész a színpadra lépve köszönetet mondott az elismerésért, azonban az ünnepségen személyes nézeteire hivatkozva nem vette azt át a díjat

A Telex.hu megkereste a színészt, aki elmondta, eredetileg nem tervezte visszautasítani a díjat, de

annyira feldühítette, hogy az átadó előtt külön kérték, hogy ne politizáljon a beszédében, hogy mégis így tett.

Vilmányi Benett elmondta, hogy az utolsó pillanatban érkezett a díjátadóra, és nagyon szíven ütötte, hogy egyből odamentek hozzá, és nyomatékosan megkérték, hogy ne politizáljon a beszédében. Mint mondta, előzetesen két fix mondattal számolt, ez a két mondat pedig nem volt mentes a politikától, szerinte ugyanis nehezen lehet politikamentesen fogalmazni, bármilyen művészetről legyen is szó. Miután ő volt az első, akit szólítottak, a kérés és az átadó között eltelt tíz percben nem is volt ideje lehiggadni, így végül egy nagyon dühös hangvételű beszédet mondott.

Ebben többek közt arról beszélt, hogy a politika és a kultúra összetartozik, és bejelentette, lemond a díjról, dacára annak, hogy egyébként nagyon kevés pénzért dolgozik.

Vilmányi a Telexnek úgy fogalmazott, nyilván lehetett volna ezt sokkal méltóságteljesebben is csinálni, magát a gesztust viszont nem bánta meg, és mint mondta, az elismerést sem fogja utólag átvenni.

Szerző