Connect with us

Kultúra

Vilmányi Benett nem vette át a Junior Prima Díjat

Megosztás

A jelenleg szabadúszó színész Vilmányi Benett a színpadra lépve köszönetet mondott az elismerésért, azonban az ünnepségen személyes nézeteire hivatkozva nem vette azt át a díjat.

Junior Prima
Megosztás

A jelenleg szabadúszó színész Vilmányi Benett a színpadra lépve köszönetet mondott az elismerésért, azonban az ünnepségen személyes nézeteire hivatkozva nem vette azt át a díjat.

Öt fiatal művésznek ítélte oda a szakmai zsűri idén a Junior Prima Díjat színház-, film- és táncművészet kategóriában

Szabó Levente, a Magyar Bankholdinghoz tartozó Takarékbank elnök-vezérigazgatója a keddi budapesti díjátadón elmondta: 2017 óta mecénásai a díjnak, fontos számukra, hogy évről évre átadhatják. „Nagyon hiszünk a fiatalokban. A fiatalok a jövő” – hangsúlyozta, kiemelve: a díjat elnyerő művészeket a tehetség mellett kitartás és szorgalom is jellemzi.

Az elismeréssel, amely pénzjutalommal is jár, azokat a harminc év alatti művészeket jutalmazzák, akik korosztályuk legjobbjai között is kiemelkedő teljesítményt nyújtanak.

A díjat idén Barta Ágnes, a Nemzeti Színház, Benedek Dániel, a kaposvári Csiky Gergely Színház, Hartai Petra, a Budaörsi Latinovits Színház, Koltai-Nagy Balázs, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház tagja és a jelenleg szabadúszó Vilmányi Benett érdemelte ki a zsűri döntése értelmében.

Vilmányi Benett a színpadra lépve köszönetet mondott az elismerésért, azonban az ünnepségen a díjat nem vette át.

Hartai Petra
Hartai Petra, a Budaörsi Latinovits Színház tagja átveszi a színház-, film- és táncművészet kategóriában odaítélt Junior Prima Díjat Szabó Leventétől, a Magyar Bankholdinghoz tartozó Takarékbank elnök-vezérigazgatójától az elismerés átadóünnepségén a budapesti Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpontban. Fotó: MTI/Balogh Zoltán

A Takarékbank felkérésére színházak, szakmai és érdekképviseleti szervezetek 49 jelöltet állítottak ebben az évben

Közülük választotta ki a hattagú zsűri – Balogh Gabriella, a Prima Primissima Alapítvány kuratóriumának tagja, Káel Csaba rendező, a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos, Máté Gábor színész-rendező, a Katona József Színház igazgatója, Oberfrank Pál, színész-rendező, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója, Orlai Tibor színházi producer és Rudolf Péter színész, a Vígszínház igazgatója – azokat, akiket érdemesnek tart az elismerésre.

Az idén tizennegyedik alkalommal adták át a Junior Prima Díjat színház-, film- és táncművészet kategóriában, az ez évi jutalmazottakkal együtt eddig 106 fiatalnak ítélték oda az elismerést.

A Prima Primissima életre hívói 2007-ben döntöttek úgy, hogy önálló díjjal jutalmazzák azokat a fiatal, harminc év alatti tehetségeket, akik korosztályukon belül a jók között is a legjobbak. A Junior Prima Díjat tudomány kategóriában a Magyar Fejlesztési Bank, zene kategóriában az MVM Magyar Villamos Művek, népművészet kategóriában a Docler Holding, sajtó kategóriában a KAVOSZ, színház-, film- és táncművészet kategóriában pedig a Takarékbank támogatja társalapítóként és mecénásként.

(MTI)

Szerző