Kultúra
A Szörényi-affér (egy történet rekonstrukciója) – „Néha furcsa hangulatban”
Végigsöpört a közösségi médián Szörényi Levente régi szerzőtársával kapcsolatos megnyilatkozása. Szerzőnk, a Népszabadság egykori újságírója úgy vizsgálta meg az esetet, hogy megpróbált a kulisszák mögé látni. Még az is lehet, hogy sikerrel járt.
Szörényi-Bródy: Ki mondta, hogy rám várj?
Figyelem, 18-as karika! Szörényi Levente és Bródy János újbóli összeugrasztásának láthatatlan pszichológiai mélyrétegeibe fogom bevezetni a kedves olvasót, amit írok, teljesen egybevág szŰrreál koncepciómmal. Elébb szólnék valamit magamról. Egy ceglédi szódás fiaként nevelkedtem, apám 1955-ig két b-vel írta a nevét, attól kezdve viszont, hogy egybekelt anyámmal, bizonyára a kor egyszerűsítési divatjának megfelelően lettünk végül egy bés Rabok. A Rákosi-korszak nem kedvezett az y-nak és más fura családi flikk-flakkoknak. Egy még korábbi történelmi korszakban a magyarosítás lehetett az a családi reakció, amivel az apák és anyák óvni szerették volna utódaik boldogulását. A húszas-harmincas években járunk. A különféle származású bevándorlók (és itt ne a zsidókra gondoljunk, akik a magyarabb nevet életmentő céllal választották) az asszimiláció felerősítése céljával választottak olyan nevet, amelyet költözésük inspirált. Szörényi Levente nagyapja, Groda Sándor például vasúti főtiszt volt, 1949-ben hunyt el, a lexikonok tanúsága szerint ő volt az, aki arra ösztönözte gyermekét, hogy felvegye a Szörényi nevet. Amiben nincs semmi rendkívüli, tömeges jelenség lehetett a Horthy-korszakban. Még annak sincs semmi jelentősége, hogy a későbbi nagyszerű zenész családja és a család számos barátja, ismerőse – minden bizonnyal politikai előrelátástól vezérelve – menekülni kényszerült, amikor ’45 tavaszán bejöttek az oroszok, és abból, hogy Ausztria felé vették az irányt, azt a következtetést tudom levonni, hogy gyorsan kellett menni. Szörényi Levente ennek megfelelően Ausztriában, Gmundenben született 1945. április 26-án (a testvér, Szabolcs ekkor kétéves volt). „Mivel családja a második világháború forgataga elől külföldre menekülni kényszerült” – fogalmaz szerényen a Wikipédia. Annak sincs jelentősége, és a zeneszerző rendszerváltás utáni jobbra csúszásának sem adja kulcsát, hogy az Adolf Hitler Platz 8. szám alatt született. ’45 áprilisában vagyunk, a hónap elején hagyta el az utolsó német katona Magyarországot.
Út az első gitárig
E tények nem befolyásolják a zenei karriert, amit a 74 éves Szörényi Levente befutott. A család ’45 őszén visszatért Budapestre, a festőművész apa visszailleszkedett, élt, ahogy tudott. Az anyai nagymama, Csuka Etelka, a Zeneakadémia zongoratanára Franciaországban telepedett le, ez az ág adta a két Szörényi-gyereknek a zenei tálentumot. Mellesleg a nagymama bundába rejtett dollárküldeményéből vásárolta Levente az első gitárját, sokunk örömére. A családi barátok szétszóródtak a világban, sokan Argentínában és más dél-amerikai országban kötöttek ki, ott húzták meg magukat. A visszatérőknek nem lehetett fenékig tejfel az életük, volt benne nélkülözés is, 56 után például arra kényszerültek, hogy a két gyereket rövid időre nevelőotthonba adják Szobra. (forrás: Sztruhár János, a váci Lőwy Sándor – ma Boronkay György – Szakközépiskola elektrotechnika tanára, aki együtt járt a két Szörényivel a Sztáron Sándor – ma Madách – Gimnáziumba, nekem pedig kollégiumi nevelőtanárom volt a Lőwyben. Sztáront a Horthy elleni merényletkísérlet miatt végezték ki, a kommunizmusban mártírként tisztelték, így lett a gimnázium névadója.)
Zene+szöveg
Kanyargó időutazásunk során azt is szemléljük meg, mitől lehetett az Illés zenekar működésében oly erős a nemzeti szellem és a független, kritikus gondolat. Megmondom. Az Illés muzsikájának alaphangját a délvidéki, balkáni zenevilágot a rock and rollal mesterien ötvöző remek gitáros-énekes szerző, Szörényi Levente határozta meg, de a nemzeti függetlenség hangsúlyozásának folyamatos fenntartása, a plebejus magyaros jelleg a szövegíró zenésznek, Bródy Jánosnak köszönhető. Nem úgy kell ezt persze elképzelni, hogy jön Szörényi, s beleszövi a dalokba a kólót, aztán pedig a rózsadombi értelmiségi gyerek megírja hozzá a szövegeket. De azért ott motoszkál az emberben, hogy nem a megveszekedett liberális szellem volt-e az, ami miatt megszületett a Ha én rózsa volnék, a Jelbeszéd és a többi dal, melyek miatt államellenes izgatás is volt egy időben a vád: Bródy ellen.
Vissztérnek a régi kedves barátok
Kérdés: mi váltotta ki Szörényi Leventében a radikális fordulatot? Nem ma, amikor hetvenen túljutva is besétál a csapdába (egy ilyen mérhetetlenül fontos életművet alkotó zeneszerző!), sokkal inkább apja halála (1988) után, immáron a korszakos István, a király 1983-as elkészítése után. Mi kellett ahhoz, hogy figyelme a romantikus hun mondavilág felé forduljon (Attila, rock-opera stb.), s miért adta át magát az olyan ezoterikus történelmi elképzeléseknek, amelyek a két világháború közti eléggé zavaros és ideológiailag átitatott időszakban fertőzték meg a képzőművészeket, zenészeket, irodalmárokat és Kelet-kutatókat is?
Erre a pontos választ nem tudhatom. De feltételezem, hogy ’90 után visszatértek a család régi barátai a hosszú „száműzetésből”. Jöhettek a korábbi, hajlott korú famulusok, Badiny Jós Ferenc és mások Buenos Aires-i követői, és újraépítették a kapcsolatot a Bródy világától egyre távolabbra sodródó zeneszerzővel. Aki ekkor már eltávolodott az Illés rebellis szellemétől, helyette a Holdvilág árok pilisi csakrájával foglalkozott, és Az eltűnt Ősbuda nyomában címmel szerkesztett könyvet. A Legendák és valóság a Pilisben című mű, melynek társszerkesztője volt, Sashegyi Sándor 1945-ben (!) megkezdett pilisi kutatásainak eredményét tartalmazta.
Egy ihletett pillanatban aztán felhívják, s egy interjúban újra és újra nekimegy annak a szerzőtársának, akivel élete legszebb sikereit érte el. A szintén 70 fölött döngető Bródy nem most jött a falvédőről, egy finom mondattal reagált. Be akarják aztán vonni a szörnyű és gyászos vitába Koncz Zsuzsát is, ami nem nagyon megy. Csak az egykori Illés-rajongók látják a kárát az egésznek. S pont akkor zajlik a műbalhé, amikor az omegás Benkő László és Mihály Tamás meghal. Mennyire, de mennyire szomorú és fájdalmas dolog az, amikor az ember egy-egy zavart pillanatában nekimegy a falnak. Azért írtam minderről, mert imádom Szörényi Levente zenéjét.
Egy másik vélemény
