Kerítésen innen
A tanulót a tanerő, őt az igazagató ellenőrzi – Ha megfigyelés közben ráérnek, tanítanak is egy pöttyet
Tovább görög az agyament Pintér-döntés, még véletlenül sem fordul elő, hogy kiáll egy erre kijelölt száj és azt mondja, hogy „benéztük, végig gondoljuk és visszatérünk”. A belügy közleményéből kiderült, hogy besúgóhálózattal erősítik a végrehajtást. Nem szabad csodálkozni, hogy az a tanerő, akitől érdemes tanulni, már nincs a „kötelékben”.
Közlöny van róla….
„A pedagógusnak nem kell leadnia a birtokában lévő mobiltelefont, és egyéb digitális, infokommunikációs eszközt”
– írta a Telex megkeresésére válaszolva a Belügyminisztérium, miután a héten kiderült:
a diákok után a tanárok iskolai okoseszköz használatát is rendelettel korlátozták.
A belügyminiszter 40/2024. (IX. 2.) BM rendelet 17. paragrafusa szerint a tanárok nem használhatják munka közben magáncélra a telefonjukat. A minisztériumtól azt is megkérdezték, ki fogja ellenőrizni a pedagógusokat, és milyen következményei lesznek a szabályszegésnek. Válaszukban azt írták:
az ellenőrzés az igazgató, mint felettes jogosultsága, ahogy a jogsértés következményéről is ő dönt.
A hétfőn megjelent rendelet szerint a tanárok akkor nem vehetik elő az okoseszközeiket, ha órát tartanak, délutáni foglalkozáson vesznek részt vagy a gyerekekre felügyelnek. Egy budapesti gimnázium tanára szerint teljesen értelmetlen a rendeletet, ő ugyanis a tanórán még soha nem használt magáncélra okoseszközt, és nem is ismer olyan kollégát, aki így tett.
„Ki az, aki óra közben facebookozik? Ez a rendelet egy provokáció.”
Az ő iskolájában nem is volt semmilyen igazgatói tájékoztatás a rendelet miatt, és ezt nem is tartja szükségesnek. Olyan tanárral is van, aki bár tanórán nem használja a mobilját, de a szünetekben szokta. A lapnak nyilatkozó gimnáziumi tanár szerint
„vicc az egész, ami történik. Ha szünetben elő akarom venni a telefonom, akkor előveszem”.
Egy másik tanár szerint a rendelet megalázó helyzetbe hozza őket, és egyébként sem életszerű, hogy a pedagógusok nem vehetik elő a telefonjukat a szünetben.
Van a tanárnak ellenőrzője?
A 17. paragrafus 2-es pontja meghatároz bizonyos kivételeket, amikor nem kell alkalmazni a rendeletet.
- Ha az iskola valamilyen külső pedagógiai programot szervez. Itt valószínűleg olyan programokra kell gondolni, mint a múzeumlátogatás vagy a tanulmányi kirándulás.
- Ha veszély fenyegeti a pedagógus vagy más életét, testi épségét, és ezt a veszélyt el kell hárítani. Itt valószínűleg arról van szó, ha telefonon segítséget kell kérni kollégától, rendőrségtől, más hatóságtól.
- Ha segítséget kell kérni valamilyen szabálysértés vagy bűncselekmény miatt. Tehát a 112-t biztonsággal felhívhatja a tanár.
- Ha azért kell telefonálni, mert a pedagógus vagy a diák egészségi állapota ezt szükségessé teszi. Ez a gyakorlatban nemcsak a mentő hívását, hanem a szülők, orvos értesítését is jelentheti.
Mindenki figyeljen mindenkit – A cél: a rettegés….
A diákok mobilhasználatát a tanárok ellenőrzik. Ha felmerül, hogy a tanuló használatában korlátozott tárgyat engedély nélkül tart magánál, akkor a pedagógus felszólítja a tanulót a tárgy átadására. Ha a diák ennek ellenére sem adja oda a tárgyat, akkor elvehetik (?) tőle. Ennek módja nincs részletezve. A diák mobilját természetesen az oktatás végén vissza kell adni neki.
Friss
- Erre gondolt miniszterelnök úr? -‘Áttelt poloska’ támadta meg Balatonalmádi jegyzőjét
- Lázár-tesztember szájával arról ‘érdeklődik’ a regnáló, hogy mit szólna a nép a halálbüntetés bevezetéséhez
- Orbán szerint van, amiben még Gáspár Győző is okosabb nála – Csak nem érik egy újabb miniszterelnök-tanácsadói fizetni valónk?
- Havas Henrik leleplezte a Nemzeti Sport hazugságát
- Ne feledje, vasárnap óraátállítás – Jön a nyári időszámítás
- A hűség 3 csillagjegye
- Vám – háború – Van rendszer a trump-i őrületben?
- ‘Vegyétek már végre észre, hogy ez nem arról szól, ki tud messzebb pisilni!’ – Hozzászólói vélemények Nagy Ervin Karácsonynak szánt beszólásáról
- Miniszterelnök úr! Ezúton is emlékeztetjük, hogy önök tettek lakatot több száz vidéki postára
- Szijjártó közszolga elmondta, hogy mit kell tennie a magyar nagykövetnek, hogy kirúgja