Bulvár
A tavasz 3 siker csillagjegye
Ennek a 3 csillagjegynek nem lehet panasza erre a tavaszra, hiszen mindent elérnek, még a letitkosabb vágyaik is beteljesülhetnek. Azt ne ígérjük, hogy nem kell megdolgozni minden sikerért, de a munka eredménye garantált.
Kos
A Kos csillagjegy szülöttei a 2021 . tavaszán sokkal könnyebben meg fognak barátkozni a körülöttük élő személyekkel, segíteni fognak azokon az embereken akiknek szüksége lesz rá. A tavasz sok meglepetést tartogat számukra a magánéletben és az üzleti életben is. Érdemes volt a komoly dolgok megoldását erre az időszakra halasztani. Ekkor fogják úgy érezni, hogy tele vannak energiával, legyőzhetetlenek, mindent meg tudnak valósítani amit csak szeretnének. 2021 sikert és pénzügyi fejlődést tartogat számukra.
Bika
A Bika jegy szülöttei a tavasz kezdetétől pozitív változásokra számíthatnak az élet minden területén. A pénzügyeikkel sem lesz problémájuk, de májusban érdemes lesz figyelniük arra, hogy mire, mennyi pénzt költenek mert könnyen előfordulhat, hogy olyan dolgokat is megvásárolnak ami éppen akkor megtetszik nekik, de azután semmi hasznát sem veszik. E jegy szülöttei egész évben tele lesznek energiával és új ötletekkel amit az év végéig sikerül megvalósítaniuk. Az üzleti életben sikeresek lesznek, rengeteget fognak dolgozni, de meg lesz az eredménye, sokkal több bevételhez fognak jutni.
Ikrek
Az Ikrek csillagjegy szülöttei kerüljék a veszekedéseket ezen a tavaszon próbáljanak meg türelmesebbek lenni a családtagjaikkal és az üzlettársaikkal is, mert csak így tudnak előre haladni minden téren. Igaz a türelem nem igazán jellemző e csillagjegy szülötteire, de a 2021 tavaszán rá fognak jönni arra hogy, ha kedvesek és türelmesek akkor mindent el fognak érni amit csak akarnak. (Ketkes)
Szerző
Friss
- Hankó miniszter-közszolga: a Bokros-csomag és a ‘Ratkó-dédunokák’ meg nem születése okán nincs elég kisded Magyarországon
- Lázár János pikírten Rákosrendező-ügyben: a kormánynak az a fontos, hogy a budapestieknek jó legyen
- Bajnai Gordon: akiket érdekelnek a tények és persze a saját lelki higiéniám érdekében 3 állítás
- Én már elvesztettem a fonalat, tudja valaki, hogy mennyinél tartunk? – Heti Jusztság…
- A hülyeség nem kifizetődő – Szijjártó ez esetben ‘nem a pénzre megy…’
- Felfoghatatlan: 11-12 éves gyerekek hónapok óta brutálisan bántalmazhatták társaikat – Aki hallgat, bűnrészes…
- Már csak 4 hónapnyit kell aludni és újra ‘támad’ a CPAC Hungary, az alkalom, ahol Orbán újra ‘főszónokolhat’
- Egy a Robert De Niroról terjedő combos, hamis hír nyomában
- Pintérék nem tanulnak semmiből – Hiába volt a bombariadó rossz tapasztalata, marad a mobilszigor az iskolákban
- Magyar György: mini-Dubai ügyben minden út a bírósághoz vezet